A helyszíni szemle adatai szerint a tettesek közvetlenül huszonegy síremléket rongáltak meg, három pedig akkor sérült meg, amikor a mellette lévő sírról rázuhant a sírkő - mondta R. Szabó Ágnes. A Székesfehérvári Rendőrkapitányság nyomozást indított a közfelháborodást keltő rongálás ügyében - tette hozzá a szóvivő.
Huszonnégy sírt rongáltak meg Székesfehérváron
Ismeretlen tettesek huszonnégy síremléket rongáltak meg a székesfehérvári Hosszú temetőben november 13-ra virradó éjszaka; az elsődleges becslés szerint a vandálok több százezer forint kárt okoztak - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Magyar Péter-bingót készített a Fidesz-frakció
Fejes Péter az államfő újabb legfőbbügyész-jelöltje
Az RTL egyik legrégebbi riporterét igazolta le Kapitány István minisztériuma
Az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Karácsony: Egészen perverz, rossz hatékonyságú és mélységesen igazságtalan a fővárosi parkolás rendszere
„Sok gyerek nekünk köszönhetően úszta meg a hajléktalanságot” – a fociegyesület, amely Szöulig röptette az állami gondozásban felnőtt gyerekeket
A Tisza-frakció etikai bizottsága elé kerül a vadászó Kaprinyák Tibor ügye
Az ukránok kiütötték az orosz Google-t, mire padlót fogott a fél webet leuraló orosz bothálózat is
Már jócskán veszteséges volt, mégis milliárdokért vett ingatlanokat és járműveket a Matolcsy-kör építőcége
Húszmilliárd forintot pörgetett ki a választás előtt határon túli fideszes kötődésű szervezeteknek a Bethlen Gábor Alap
Rekordsebességgel születtek meg a támogatási döntések,.