„Én is megmondtam nekik, hogy úgy csinálják a dolgokat, hogy ne csak nekünk legyen kedvező, hanem a többi szocialista ország felé is növeljék a bizalmat” – emlékezett vissza egy 1998-ban készült beszélgetés során Miklós Imre arra, hogy bő két évtizeddel korábban, az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) elnökeként miként próbálta biztosítani: magyarországi látogatásán Billy Graham véletlenül se tegyen a rendszert bíráló nyilvános megjegyzést. Tudta ugyanis, hogy a nemzetközi hírű baptista evangelizátor számára ez az út végső soron kapuként szolgál a többi szocialista ország, elsősorban Moszkva felé. A bő négy évig húzódó háttéregyeztetések eredményeképpen Grahamnek jó pár kompromisszumot meg kellett kötnie, mielőtt 1977. szeptember 3–10. között, első nyugati evangelizátorként, nagyobb hívősereg előtt hirdethette az igét a vasfüggöny mögött.
A hidegháború éveiben nyilvánosan is antikommunista nézeteket hangoztató, az amerikai elnökökkel köztudomásúan kiváló személyes kapcsolatokat ápoló Graham magyarországi utazását 1973-ban vetette fel több állami és egyházi fórumon Haraszti Sándor, az Amerikai Magyar Baptista Szövetség missziós titkára. Kérését és érveit Szabó Károly washingtoni magyar nagykövet tolmácsolta – támogatólag – az egykori református püspökből lett külügyminiszternek, Péter Jánosnak 1973. július 23-án írt levelében. Grahamre, írta, bizonyára jó hatást gyakorolnának a pozitív magyarországi tapasztalatok, ezért hasznos volna, ha idejöhetne, és egy-két helyen kisebb hallgatóság előtt prédikálhatna.
Az ügyben illetékes ÁEH azonnal megszondázta a „testvéri” szocialista országokbeli társhatóságait, ám azok határozottan ellenezték a meghívást. Mint az ÁEH osztályvezetőjének, Kenderesi Jánosnak augusztus végén a Külügyminisztériumhoz írt leveléből kiderül, azért berzenkedtek, mert Graham „eddig nyílt antikommunista szellemet képviselt”. A meghívás meghiúsulásáról Palotay Sándor, a Magyarországi Szabadegyházak Tanácsa (SZET) elnöke tájékoztatta Harasztiékat, kiemelve, hogy „Billy Graham elsősorban negatív politikai magatartása miatt nem utazhat hazánkba”. A visszaemlékezések szerint az újprotestáns egyházak belső életét ellenőrző és külügyi kapcsolataikat irányító Palotay – aki egy évvel korábban, másokkal együtt, először vette fel a kapcsolatot Grahamékkel – ekkor még maga is meglehetősen bizonytalan volt a meghívással kapcsolatban.
A tárgyalások azonban nem álltak le, a SZET és a Magyarországi Baptista Egyház vezetése, illetve a Billy Graham Evangelizációs Társaság képviselői továbbra is kapcsolatban maradtak. A fejleményekről Palotay és Laczkovszki János baptista egyházelnök tájékoztatták rendszeresen az ÁEH munkatársait. A hivatal által „felkészített” magyar egyházi vezetők közvetítésének hála, alig két év elteltével az amerikai evangelizátor már kész volt látogatásának jellegét úgymond a magyarországi viszonyokhoz igazítani. Magyarán a beutazás nem „evangelizációs ténykedéssel lenne összekötve, hanem istentiszteleti kereten belül találkozna ökumenikus és szabadegyházi, valamint jelentőséggel bíró baptista alkalmakon a vallásos emberekkel”. Ezen túl elfogadta a látogatás politikai aspektusát, vagyis a találkozókat a Hazafias Népfront, az Országos Béketanács és a Keresztény Békekonferencia vezetőivel, valamint szorgalmazta, hogy fogadja az amerikai nagykövet és az ÁEH elnöke is. Nem utolsósorban pedig megígérte, hogy nem tesz a „jó kapcsolatokat zavaró” kijelentéseket, más szóval tartózkodik a szocialista országok bírálatától.
Ez utóbbiba azért is ment bele, mert a Billy Graham Evangelizációs Társaság már Moszkvára vetette szemét. 1977-ben már komolyan tárgyaltak a szovjet baptista szövetséggel egy szovjetunióbeli Graham-látogatásról, amihez – mint arról a jól értesült Palotay tájékoztatta Miklós Imrét – meg is kapták az ottani állami szervek hozzájárulását. Abban az évben azonban még nem mehetett Graham Moszkvába. Szovjet részről a halasztást egyrészt a „Nagy Októberi Szocialista Forradalom” 60. évfordulójával való szerencsétlen egybeeséssel indokolták, másrészt azzal, hogy az amerikaiaknak is előnyösebb, ha előbb a magyarországi út valósul meg.
Az események 1977-ben gyorsultak fel. Haraszti és Walter H. Smyth, a Billy Graham Evangelizációs Társaság alelnöke áprilisi magyarországi tartózkodásuk idején további ígéreteket tettek az amerikai evangelizátor beutazásáról tárgyalva. Ekkor vállalták például, hogy elintézik, a látogatás hírét címoldalon hozzák le a világsajtóban, Graham pedig sajtóértekezlet tart és interjút ad magyarországi tapasztalatairól.
Az üggyel kapcsolatos iratokból úgy látszik, az is sokat nyomott a latban, hogy Palotay, látva a kedvező nemzetközi és egyház-politikai légkört, hangsúlyosan az evangelizátor meghívása mellett érvelt az ÁEH-hoz május végén írt levelében. A tervezett esemény, ecsetelte a várható előnyöket, gyengítené a magyarországi egyházi ellenzéket és az egyéni jámborságra nagy hangsúlyt helyező úgynevezett pietista köröket is. Különösen, ha Graham, ígéretének megfelelően, deklarálná a hivatalos egyházvezetéssel való „lelki közösségvállalását”.
Más kérdés, hogy a lojális egyházi vezetőket is megosztotta a látogatás kérdése. Azt leginkább a SZET elnöke és értelemszerűen a baptista egyházi vezetők szorgalmazták. A rendszerhű református és evangélikus püspökök viszont – mint Kürti László tiszáninneni református püspöknek „Zempléni István” fedőnéven egy négy évvel később a belügynek leadott jelentéséből tudható – azért fogadták „a legnagyobb fenntartással” a baptista evangelizátort, „mivel ismerték Billy Graham múltját, az individuális kegyesség ápolására irányuló evangelizációs módszerét”. Értve ezen egyfelől korábbi antikommunista kijelentéseit, másfelől például azt a Magyarországon akkortájt még idegennek számító módszert, hogy a prédikációban Jézus melletti személyes döntésre hívja fel a hallgatókat.
Nem volt egyöntetűen lelkes a SZET sem. A Palotay legnagyobb ottani ellenlábasának számító Szakács József adventista elnök legalábbis 1977 nyarán „Szaniszló Pál” fedőnéven több ízben is negatív hangú jelentést írt a belügynek Graham útjáról. Tőle tudható, hogy egyébként is leginkább az adventista vezetők ellenezték a látogatást. Az általa idézett Oláh István egyházterületi elnök szerint például Graham „olyan egyházi hatalom, aki többet árt a szektás hangulatban, mint amennyit használ”. Oláh és más egyházvezetők valószínűleg attól tartottak, hogy Graham látogatása az 1970-es években több szabadegyházat érintő szakadár mozgalmakat erősíti majd. De a látogatás veszélyeiről elmélkedett a belügy egyházi ügyekkel foglalkozó egyik tisztje, Bere József rendőr őrnagy is egy július végi értékelésében. Szerinte Graham útja „a politikai fellazítás bizonyos eredményeit idézheti elő, sőt a szélsőséges evangelizációs tevékenység féken tartása nehezebbé válna”.
Mindezek ellenére az ÁEH addigra – újfent egyeztetve a szocialista országok egyházügyi szerveivel – az amerikai evangelizátor meghívása mellett döntött, megszerezve a felettes szervek hozzájárulását. A fordulatban azoknak a washingtoni követség és a külügy prominensei által hangsúlyozott szempontoknak is nagy szerepük lehetett, melyek szerint ez javítja majd az amerikai közvéleményben Magyarország megítélését. Graham befolyása és kapcsolatai, reménykedtek, segíthetik rendezni a nyitott kérdéseket: az USA-ban őrzött magyar korona és a – gazdasági kapcsolatokban a szocialista tábor országainak „járó” diszkrimináció megszüntetését jelentő – legnagyobb kedvezmény ügyét.
Az egyházügyi hivatalt elnöklő Miklós Imre szerint a szocialista országok közül azért is csak Magyarországon valósulhatott meg a látogatás, mert „a mi társadalmi viszonyaink között a tömegek nincsenek túlfeszítve, nincsenek lefojtva, amely bármilyen szikrától lángra gyúl”. Az ÁEH szeptember 20-ai országos értekezletén azt is hozzátette, hivatala számára a lojális egyházi vezetők „felkészültsége, politikai szilárdsága” volt a biztosíték, hogy szükség esetén képesek lettek volna ellensúlyozni az amerikai vendég(ek) esetleges negatív megnyilvánulását. Nemzetközi összefüggésben pedig „az egész nyugati antikommunista kampány elleni ellenreakcióként” értékelte a látogatást, amelynek során Graham ugyan felajánlotta közbenjárását a legnagyobb kedvezmény és a korona ügyében, ám azt az ÁEH munkatársai elhárították, mert attól tartottak, „nekünk akart szívességet tenni, hogy később ő kérjen”.
A Jimmy Carter amerikai elnök üdvözletét hozó Graham kifejezetten szeretett volna Kádár Jánossal találkozni, ám helyette – a politikai bizottság augusztus 9-ei beleegyezésével – a szabadságon lévő Aczél Györggyel, a Minisztertanács elnökhelyettesével kellett beérnie. Az evangelizátort a szeptember 10-éig tartó körútja során – az ÁEH adatai szerint – Tahiban 8-10 ezer ember, Budapesten, a Nap utcai baptista gyülekezetben 2 és fél ezer, Debrecenben 2-3 ezer, Pécsett 1,5-2 ezer ember hallgatta. A látogatás kedvező nemzetközi visszhangja tette lehetővé, hogy a következő években Graham a többi szocialista országot is felkeresse; Moszkvába 1982-ben jutott el. Magyarországra 1981-ben, 1985-ben és 1989-ben is visszatért. Útjának tapasztalatai az amerikai–magyar kapcsolatok javulására is kihathattak. Bár erre vonatkozó konkrét bizonyíték nem került elő, többen szimbolikusnak tartják, hogy a szintén baptista vallású, a lelkész jó barátjának számító amerikai elnök három nappal Graham Magyarországról való hazaérkezése után engedélyezte a korona visszaadását.
RAJKI ZOLTÁN
