A „Túl sokat főztem 13. kerület” nevű Facebook-csoport 2024-es elindítása óta sok jó emberrel találkoztam, és barátságok is köttettek – mondta el a Blikknek Mohamed Fatima énekesnő. Angyalföldről átköltöztem a VIII. kerületbe, ezért most ott teszem fel a nekünk felesleges ételeket. „Megható volt, hogy az utcán nemrég megállított egy néni, aki egy maceszt adott ajándékba” – idézte vissza a pillanatot.
Az étel leginkább a szegény embereknek jelent segítséget, de nemcsak a rászorulók örülnek ezeknek az ételelviteli lehetőségeknek, hanem akár olyan egyedül élő emberek, akik nem főznek magukra.
„Olyan fogyasztói társadalomban élünk, amely szeret pazarolni, ami nem jó, ezért örülök annak, hogy a Túl sokat főztem csoportok országszerte elterjedtek” – jegyezte meg az énekesnő.
Május 12-13-án, pénteken és szombaton kerül sor az év eddigi legnagyobb élelmiszergyűjtő akciójára a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében. Az egyre növekvő rászorulói igényekre reagálva az Egyesület idén először tavasszal is elindítja a jótékonysági akcióját, amivel az elmúlt évek adventi időszakában rendre 250 ezer kilónyi tartós élelmiszert sikerült összegyűjtenie.
A kerületekre, városrészekre, településekre vagy akár megyékre létrejött Facebook-csoportok révén nemcsak segíteni lehet másoknak, hanem hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a megmaradt, de már feleslegessé vált ételek ne a szemétben végezzék. Előfordulhat az is, hogy valaki nem akarja három napig ugyanazt az ételt fogyasztani, de a kukába sem szeretné önteni a finom falatokat.