Egy workshopon az egyik kiadó szerkesztője mesélte, hogy nemrég az asztalára került egy szépirodalmi szöveg fordítása, amelyben egy helyen benne maradt a „Fizessen elő a ChatGPT prémium változatára!” felszólítás.
Bár az nem derült ki, vajon az óvatlan fordító az egész könyvet a mesterséges intelligencia (AI) segítségével magyarította, vagy csak egyes részeket „dobált be” a gépbe, ez az eset is jelzi, hogy a szakmabeliek erős kísértésnek vannak kitéve a nagy nyelvi modellek megjelenése óta.
Kétségtelen, hogy az utóbbi években sokan ráfanyalodtak az algoritmussal való együttműködésre – derült ki a HVG által megkérdezett műfordítók szavaiból –, és csak kevesen próbálják ezt teljesen kizárni az életükből.
Részemről tudatos védekező taktika, hogy ne szokjak rá egy segédeszközre, ami befolyásolná a munkám során hozott döntéseket
– indokolja például „AI-absztinenciáját” az angolból és angolra fordító Dányi Dániel, a Magyar Műfordítók Egyesületének (MEGY) elnökségi tagja. A többek között Michel Houellebecq és Stendhal műveit is franciából magyarra ültető Tótfalusi Ágnes pedig azért nem kér a gépi segítségből, mert
a könnyű szöveg fordítását nem gyorsítja fel, a nehézét pedig kicsit összekavarja. Ráadásul én szeretek játszani a bonyolult mondatokkal, és ez elrontaná a játék örömét.
Akik viszont több-kevesebb rendszerességgel használják az AI-t (elsősorban olyan fordítóprogramokat, mint a DeepL, illetve a ChatGPT-t és a hozzá hasonló nagy nyelvi modelleket), azok sem „öntik be” a gépbe a teljes fordítanivalót, inkább csak digitális segéderőként veszik hasznát.
