A testület ülésén Balog Zoltán emberierőforrás-minisztert hallgatták meg, rá utalva a szocialista politikus arról beszélt, szerinte a miniszter, valamint a kormánypárti politikusok "egy párhuzamos valóságban" élnek, ezért hoznak az emberek életét negatívan érintő döntéseket.Varga László azt mondta, az ülésen ő a legnehezebb sorban élő emberek életét érintő kérdéseket intézett a miniszterhez, ám Balog Zoltán azok legtöbbjére érdemben nem válaszolt, és vele személyeskedő hangon beszélt. Ezzel arra utalt, hogy a miniszter azt vetette a szemére, ha a kormánya nem szórta volna el a pénzt, akkor ma jobb helyzetben lenne az ország. A miniszter azt is mondta, a képviselő arra a férjre emlékezteti, aki a kocsmában elissza a kosztpénzt, majd otthon az asztalt veri, mert csak egy fogásos ebédet kap.)Az MSZP-s képviselő szerint Balog Zoltán nem válaszolt érdemben például arra a kérdésre, mi lesz a szociális szférában dolgozók béremelésével, amelyet kinevezésekor még jogosnak tartott, ám azóta "elfelejtett".Varga László az ülésen szóba kerülő szociális temetés intézményét elfogadhatatlannak, méltatlannak és szegényellenesnek nevezte. Utalva arra, hogy Balog Zoltán azt mondta, az MSZP tegyen javaslatot az ügyben, arra hívta fel a figyelmet, éppen a miniszter meghallgatása előtt szavazták le a bizottságban a kormánypárti képviselők a kegyeleti járandóságról szóló MSZP-s javaslatot.Az ellenzéki képviselő szerint a miniszter nem a valóságban él, mert az ülésen "demográfiai sikertörténetről" beszélt, miközben - szerintük - drasztikusan csökken a gyermekszületések száma az országban, és a családi adókedvezménnyel is csak a leggazdagabbakat segítik.
MSZP: párhuzamos valóságban él a kormány
Az a kormányzati politika, amely nem szembesül a valósággal tovább rontja a legszegényebb emberek helyzetét - mondta Varga László MSZP-s képviselő az Országgyűlés ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságának hétfői ülését követően tartott sajtótájékoztatóján.
Ők lesznek a 2027-es költségvetés nyertesei, vesztesei, és azok, akik csak első ránézésre tűnnek vesztesnek
A NER idején nem rúgott labdába a biztonsági cégcsoport, most új vállalkozást indít
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Török Gábor Feledy Botondról: Azért ez nem kis bravúr
Meghalt a király, éljen a király: Mit kell tudni a lakáshitelek változásairól?
Az Otthon Start egy eleve fűtött ingatlanpiacon idézett elő masszív drágulást, pont ez okozta a végzetét is.
Növelheti a demencia kockázatát a nők millióit érintő betegség? – összefüggést talált egy új kutatás
Tizenöt év botrány következmények nélkül: ez volt Ókovács Szilveszter rezsimje az Operaházban
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Az Egyesült Államok csapást mért Iránra órákkal a keddi félidős választások előtt
Orosz légicsapás ért egy kórházat Harkivban, több mint 60-an megsérültek
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.