Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
A Sólyom nevű légitársaság mögött az Nemzeti Közlekedési Hatóság volt légügyi igazgatója, egykori NBH-s Vágó József áll, aki a Magyar Hírlap szerint Gyurcsány Ferenc anyósához közel álló ember – idézi fel az Átlátszó.hu.
Bár a Magyar Nemzet közel-keleti befektetőkről beszél, az Átlátszó.hu csak egy félmilliós tőkéjű holdingot, és az NKH volt légügyi igazgatóját találta a Sólyom nevű, beindítani tervezett magyar légitársaság mögött. A napilap szombaton számolt be arról, hogy már augusztusban beindulna a tervek szerint a Malév helyét betölteni szándékozó magyar légitársaság, bár lapunknak nyilatkozó légiközlekedési szakemberek a terveket nem kellően átgondoltnak tartották. Az Átlátszó blog azt írja, hogy a Sólyom Holding kilenc új céget alapított az elmúlt hónapokban.
Az Átlátszó blogja most arról ír, hogy a Sólyom Hungarian Airwayes ügyvezetője, Vágó József 1990 után a Nemzetbiztonsági Hivatal tisztjeként a Ferihegyi Nemzetközi Repülőtér védelmét látta el, majd 2007-ben kinevezték a Nemzeti Közlekedési Hatóság légügyi igazgatójává. Ebből a pozícióból az izraeli gépek berepülése miatt Honig Péter közlekedési miniszter 2010 . március 24-én felfüggesztette, majd 2010. szeptember végén közös megegyezéssel távozott a légügyi hatóságtól. Ezután a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium biztonsági tanácsadójaként dolgozott, és a Jobbik információi szerint 2010 decemberében alapított cége, a gyógykészülékeket is forgalmazó V-Team Consulting Kft. a 2011-ben elkészült Nemzeti Légügyi Stratégia Védelmi Munkacsoportjának vezetője volt. A Magyar Hírlap egy 2010-es cikkét is idézi az Átlátszó, amelyben Vágó NBH-s múltjáról írtak, valamint arról, hogy ő "Gyurcsány Ferenc bukott kormányfő anyósához, Apró Piroskához közel álló" ember.
A tényfeltáró oldal azt is megírta, hogy a Sólyom tulajdonosai Vágó mellett Hurtyák Róbert András, Lucsik János, és ugyanők hárman jegyezték be áprilisban a FÉSZEK – Első Magyar Letelepedési Tanácsadó és Szolgáltató Kft.-t. Hurtyák a muszlim országoknak HALAL vágású magyar bárányhúst kínáló Times Square Holding Kft. ügyvezető-tulajdonosa. Lucsik János pedig hivatalos közbeszerzési tanácsadó, és az örmény Ararat brandy kizárólagos magyarországi forgalmazója.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Az okok most egyértelműek.
A BKV belső vizsgálatot indított.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.