szerző:
Cs. B.
Tetszett a cikk?

Egy szemtanúja volt a január 13-án történt bankrobbantásnak – derül ki az Országos Rendőr-főkapitányság hvg.hu-nak adott tájékoztatásából. A rendőrség lapjában, a csütörtökön megjelenő Zsaru magazinban pedig az is szerepel, hogy a 64 éves férfit a nap 24 órájában őrzik, és bekerült a tanúvédelmi programba.

Hat verziót vizsgál a rendőrség a január 13-án történt Lehel úti bankrobbantással kapcsolatban – közölte a hvg.hu megkeresésére az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata – ezek egyike a pénzszerzés. A robbantó lehetséges indokával kapcsolatban hangsúlyozták, „a bűncselekmény nem emberi élet kioltására és/vagy személyi sérülés okozására irányult”, a végrehajtás során senki nem sérült meg. Az eljárás jelenleg ismeretlen tettes ellen folyik robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés és közveszély okozásának gyanúja miatt.

Egy, a nap 24 órájában védett szemtanú

Az ORFK részéről közölték azt is, hogy a CIB Bank kamerája által rögzített felvételeken a bankrobbantó mögött látható alakot beazonosították, mégpedig pontosan 2014. január 13-án 6 óra 50 perckor. „Tanúvallomásáról a rendőrség nem hoz nyilvánosságra semmilyen részletet” – tették hozzá. A rendőrség lapjában, a Zsaru magazinban arról számoltak be, hogy a 64 éves budapesti férfi bekerült a tanúvédelmi programba, és védelméről 24 órában gondoskodnak. A felvételek egyes kockáin látszólag két, egymástól különböző alak is kivehető, de a rendőrség közlése szerint egy és ugyanazon személyről beszélünk.

A jobb felső sarokban, a kukák mellett látható alak a szemtanú
police.hu

Egy hét alatt kilencven bejelentést kaptak a robbantással kapcsolatban a rendőrségi zöld számra (06-80-620-107). Egy ilyen, az elkövetővel kapcsolatos bejelentés ellenőrzésére rendelték el az ürömi akciót, aminek nem lehetett akadálya, hogy vasárnap kellett mozgósítani nagyobb létszámú rendőri erőt. Emlékeztetőül felhozták, hogy január 16-án országszerte 506 rendőr végzett összehangolt, széleskörű adatgyűjtést, a 135 főből álló nyomozócsoport folyamatosan végzi az ügy felderítését.

„Az, hogy ilyen létszámmal vonultak ki Ürömre, mégsem járt eredménnyel, azt bizonyíthatja, hogy még semmi konkrét nyomuk nincs a rendőröknek, ezért minden bejelentésre ráugranak. Azokat pedig a tízmilliós nyomravezetői díj igencsak szaporítja” – mondta egy volt rendőr. Egy volt rablási nyomozó életszerűtlennek mondta, hogy a robbantó az ATM-ben lévő készpénzt akarta volna megszerezni. Hangsúlyozta, a tettesnek számolnia kellett azzal, hogy egy ilyen erejű detonációnál a pénz megsemmisül vagy kékre színezi a bankautomatában elhelyezett festékpatron.

"Nagyon magasnak tartom a tízmillió forintos nyomravezetői díjat" – tette hozzá, megemlítve, hogy életellenes ügyeknél (emberölési kísérlet, gyilkosság) sem tűznek ki ekkora összeget. "A tízmillió túlzottan sok bejelentést hoz majd, de lehet hogy megvan az oka annak, miért pont ennyit kaphat a nyomravezető, csak azt nem árulják el. Eltúlzottnak tartom a nyomozásban részt vevők számát is – tette hozzá –, mert 135 embert összefogni nehéz. Egy további rendőrségi forrásunk szerint félrevezető stratégiát alkalmaznak a tájékoztatás terén, de nem érti, miért.

A nyomozás érdekei

Érdeklődtünk az ORFK-tól az elsődleges szakértői megállapításokról, de azokról nem adnak tájékoztatást a nyomozás érdekei miatt. Így a robbanóanyag típusát sem közlik, mert az „a későbbiekben olyan bizonyítási eszköz, amelynek nyilvánosságra kerülése veszélyezteti az eljárás eredményes lefolytatását”. A motorral kapcsolatos kérdésünkre, miszerint igaz-e, hogy speciális eszközök, például kamera volt felszerelve a tettes motorjára, azt közölték - a sisakra való visszakérdezésünk után is -, hogy a járműről készült felvételek elemzése folyik, jelenleg nem ismert olyan szakértői vélemény, amely kifejezetten speciális eszközre utalna a motoron. „Megjegyezzük, a szakemberek jelenleg a motor típusára vonatkozóan sem foglalnak el egységes álláspontot” – közölte a rendőrség.

Megkerestük a devizahitelesek érdekeiért több megmozdulást szervező a Haza Nem Eladó Mozgalom (korábban tévesen azt írtuk, a Koppány Csoport - a szerk.) egyik ismert alakját, Kásler Árpádot is azzal kapcsolatban, hogy érdeklődtek-e nála rendőrök az egy héttel ezelőtti Lehel úton végrehajtott bankrobbantás ügyében. Kásler azt mondta, hogy nem kérdezték meg, persze, ez nem jelenti azt, hogy operatív eszközökkel nem figyelik a férfit vagy a mozgalom tevékenységét. Ugyanakkor egy volt rendőr szerint, hogy nem keresik Kásler Árpádot, egyelőre azt is jelentheti, hogy a kommunikációban a pénzszerzési vonalat erősítik.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!