Csak 12 éves volt Polgár Fanni, amikor elkezdett önkéntesként dolgozni a kaposvári Kutyatár Természet- és Állatvédő Egyesület menhelyén. Először egy osztálytársával jött ki, aztán Fanni végleg ott ragadt. Már két éve minden nap kijár dolgozni, és nincs számára nemszeretem munka: etet, takarítja a kenneleket, gondozza az állatokat, „akkor is, amikor 40 fok van, és akkor is, ha a -5 fokban ráfagy a ruha”. Ugyanazt csinálja, mint egy felnőtt önkéntes, így látott már félelemtől reszkető és támadó kutyát, a fajtársai által megölt kutyát és elpusztult kölyköt, de olyan kutyákat is, akiket örökbe fogadtak, és boldog családtagok lettek.

Fanni

Facebook / Kutyatár Természet- és Állatvédő Egyesület Kaposvár

„Az, hogy segíteni kell rajtuk” – mondja sommásan arra a kérdésre, hogy mi hajtja. Számára ez teljesen természetes, ugyanakkor tisztában van azzal, hogy a kortársai körében „ez nem divat”. „A városban mászkálás, meg a telefonozás. Csak az engem nem vonz”, definiálja, hogy mi számít annak. Kap pozitív visszajelzéseket, de gyakran találkozik olyan megjegyzésekkel is, hogy „én ezt biztosan nem csinálnám”. Hiába faggattuk, nem tudott olyat mondani, ami rossz lenne az önkéntes munkában, számára egy kitétel van, „kutya legyen”, akivel foglalkozni kell.

Boncz Edit, a kaposvári Kutyatár Természet- és Állatvédő Egyesület  elnöke szerint nagyon ritka a tinilány példája, pedig korábban pedagógusként gyerekek között élte az életét. Szerinte nagyon nagy felelőssége van a szülőnek, hogy az önkéntességen keresztül is lehetőséget adjon a gyerekének teljes életet élő emberré válni. Fanni szülei empatikusan kezelik gyermekük elkötelezettségét, elfogadták, hogy már második éve csak a két másik testvérével mennek a családi nyaralásra, hogy a társasházi lakásba azóta 3 örökbe fogadott állat került, vagy hogy a menhelyi kutyakölykök alól kiszedett pisis-kakis rongyok a mosógépükben landolnak.

A zsebpénzét is odaadta

Hasonló a története annak a Vitus nevű kisfiúnak, aki tavaly nyáron lett a tököli Elek-Ágh Állatmenhely rendszeres önkéntese. A Szigethalmon élő család először még tavaly nyáron ment el a menhelyre, mert Vitus nagyon szeretett volna kutyát. „Tele az ország árva állatokkal, így megbeszéltük, hogy semmiképpen nem veszünk, hanem befogadunk egyet” – mesélte az anyuka, Végh Nóra.

Vitus

Facebook / Kutyatár Természet- és Állatvédő Egyesület Kaposvár

Ezen az állatmenhelyen nagyon figyelnek arra, hogy a leendő gazdik ne hozzanak elhamarkodott döntést, ezért az örökbefogadás előtt lehet ismerkedni a kutyákkal. A 11 éves kisfiú a nővérével két héten át minden nap kijárt, az állatvédőknek pedig minden segítség jól jött: sétáltatni vitték az állatokat, takarítottak, besegítettek az etetésbe, rendbe tették az udvart. A kutyájukat, Öcsit rég hazavitték, de Vitus az őszi szünetben is ugyanúgy ment segíteni. Sőt, amikor elfogyott a menhely pénze, saját spórolt ötezer forintját adta oda a kutyákra. „Legjobban azt szereti, ha nyitástól zárásig ott lehet. Nagyon büszkék vagyunk rá, hiszen ezt az időt tölthetné mással, de valahogy ez természetes lett, mert neki ez örömet ad” – mondta Végh Nóra.

Ritka a gyerek, aki önkéntes

„Önkéntesek nélkül nincs állatvédelem, de a gyerekek nem úgy nőnek fel, hogy természetes lenne számukra érdek nélkül tenni valamit” – mondta Boncz Edit. A Kutyatár Természet- és Állatvédő Egyesület (amelynek az először bemutatott Fanni is az önkéntese) visszatérő vendég óvodákban és iskolákban, elsősorban a felelős állattartásra próbálnak nevelni a kutyussimogatással egybekötött előadásaikon. Persze kellően gyerekkompatibilis „mentvényeket” visznek magukkal, a kicsik pedig imádják őket.

Főként középiskolások keresik meg őket, hogy önkénteskednének, mert az érettségihez kötelező lett fix óraszámban valamilyen közszolgálatot is végezni. „Sajnos csomóan vannak, akik azzal jönnek, hogy hoznak tápot vagy valamit, csak írjam alá, hogy ledolgozták” – jegyezte meg a menhely vezetője.

11-12 éves korban valóban ritka az önkéntesség, erősítette meg az állatmentésben dolgozók tapasztalatait Galambos Rita, a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA) igazgatója, aki viszont úgy gondolja, minél korábban kezdi valaki, annál jobb. A szervezet 15 éve küzd azért, hogy a fiatalkori önkéntesség, illetve ennek kultúrája elterjedjen Magyarországon. „A gyerek természeténél fogva nyitott, segítőkész, és nem bírja az igazságtalanságot. Ezt később sajnos ’kinevelik’ belőle, illetve ez lecsökken, ha nem kap erre teret” – magyarázta a DIA igazgatója, aki azzal is egyetért, hogy a közösségi szolgálatot nem kötelező jelleggel, az érettségihez szükséges „muszájként” kellett volna beemelni a közoktatásba.

„Elsősorban 7-8 osztályosoktól felfelé, de főleg a középiskolában jellemző az önkéntesség, ezért is javasoltuk, hogy a maximálisan elérhető felvételi pontokba kellene beleszámítani az ilyen típusú munkát” – mondta Galamos Rita. Pontos számokat nem tudott mondani arról, hányan folytathatnak ilyen tevékenységet, mert erre nézve kutatások évek óta nincsenek. Ugyanakkor azt tapasztalják, hogy a menekültkrízis kezdete óta „pozitív robbanás” következett be ezen a téren általában a lakosság, és ezen belül a fiatalok körében is.

Az idei év hozta a robbanást

Galambos Rita szerint az önkéntesség népszerűbbé válásának három oka lehet. Egyrészt olyan méretű lett a társadalmi feszültség, ami már kiváltja a tenni akarást, másrészt az elszegényedés is egy olyan szintet ért el, ami a segítő szándékot szintén erősíti. Harmadrészt mostanra felnőtt egy olyan szülőgeneráció, amely már tudatosan segíteni akarásra neveli a gyerekét: karácsonykor a szülők és a gyerekek együtt készítik a cipősdoboz-ajándékot a rászorulóknak, vagy rendszeresen közösen támogatnak másokat. Ez elsősorban a középosztályra jellemző, de nem is feltétlenül a jól szituáltakra, magyarázta a DIA vezetője.

Önkéntes segítők a Keleti pályaudvaron a menekültválság idején

Túry Gergely

A jótékonykodás és önkéntesség márpedig összeérnek, ha a tizenévesek ezt látják a médiában és saját környezetükben, akkor ez lesz számukra a természetes. „Már vannak olyan diákönkormányzatok, amelyek maguktól szerveznek főzést a hajléktalanoknak, és öröm látni a kicsivel idősebb tagokból álló BikeMaffia akcióit” – jegyezte meg. Az önkéntesség kultúrájának elterjedéséért küzdő szervezet vezetője szerint minden ilyen tevékenység része a demokratikus szocializációnak, „bemelegítés ahhoz, hogy később aktív állampolgár legyen” a fiatalokból. Ebben segít, hogy az altruista megközelítés, az önzetlenség mellett kalandot, fejlődési lehetőséget is meg lehet találni az önkéntes tevékenykedésben.

Az angolszász mintát kellene követni

„Ha felülről jön, ha elő van írva, akkor abban a pillanatban elveszti a lényegét” – mondta a közösségi szolgálat kötelezővé tételéről Síklaki István szociálpszichológus is, aki szerint azért működik olyan jól ez az angolszász országokban, mert benne van a kultúrájukban, hogy a közösségi szolgálat buli, kaland, és nem kötelező, nem ciki. Olyannyira fontos, hogy az életrajzban is meghatározó elem az addig végzett karitatív tevékenység, társadalmi aktivitás.

Síklaki szerint az önkéntességre való nevelésben az egyházaknak is lennének feladatai, de „manapság nincsenek a helyzet magaslatán az alaptevékenységeiket tekintve sem, ahogy a mai közoktatás szintén alkalmatlan erre mind szervezetileg, mind mentálisan” – tette hozzá.

„A viszonzás nélkül adott segítségért kapott jó érzés nagyon erősen formálja a gyerekek énképét” – mondta Daruné Oláh Dorottya gyermekpszichológus arról, milyen pszichés előnyei vannak az önkéntességnek. „Ezen kívül boldogságérzést ad, stresszmegelőző hatása van, nem véletlen, hogy a lehangoltság, depresszió ellen is ajánlani szokták az ilyen típusú tevékenységeket. A segítségnyújtás közben a gyerekek a viselkedésükről sok pozitív visszajelzést kapnak, ezért őket is megerősíti, magukat is fontos és értékes személynek érezhetik” – tette hozzá.