„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Ágoston László a Facebookon viccelte meg a fideszeseket, de fél nappal később megtámadták a weboldalát.
Ágoston László, a Facebookon és a honlapján politizáló operaénekes egy kísérlettel viccelte meg a fideszeseket: egy iszlámmal kapcsolatos szöveget tett közzé a közösségi oldalán, amit 1500 forintért az Orbán Viktor és a Fidesz oldalát kedvelők között hirdetett. A szöveg arról szólt, hogy Magyarországnak egy magas civilizációként kell az iszlámra tekintenie, és az iszlám világból érkezőket is tisztelettel kell fogadni.
A posztra számos kommentet kapott, többen gyűlölködtek vagy gyalázkodtak, sokan pedig azt gondolták, hogy elment az esze.
Néhány órával később azonban Ágoston felfedte, hogy a kiposztolt szöveg Orbán Viktornak tavaly júniusban egy arab üzletemberek előtt elmondott beszédéből volt egy részlet. Ágoston ezután az Orbán beszédéről készült videót kommentelte mindenhova, és azt írta, a kísérlettel arra volt kíváncsi, hogy mennyire fogják őt gyűlölni azért, amit a miniszterelnöknek szó nélkül elfogadtak, és hogy egyértelműen provokációnak szánta az akciót, hogy így késztesse gondolkodásra az embereket.
A kísérlet után fél nappal azonban elérhetetlenné vált Ágoston László weboldala. Mint a Facebookon közölte, valószínűleg egy túlterheléses hackertámadás miatt állt le az oldal.
"Őszintén szólva valahol elismerésnek veszem, hogy az oldalam van elég fontos ahhoz, hogy emberek időt és energiát szánjanak a megtámadására. Nevetni fogsz, de megtisztelő" – kommentálta Ágoston az oldal megtámadását.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.