A rendszerváltás óta eltelt időszak egyik leggyomorforgatóbb története volt a Kárpát-medencében a marosvásárhelyi pogrom, az 1990-as fekete március. A Vatra Romaneasca szélsőséges politikai szervezet görgényi román parasztokat heccelt fel, és szállította őket buszokkal Marosvásárhelyre, akik ott a napok óta békésen tüntető magyarokra támadtak. Az etnikai feszültségek szításában a román titkosszolgálat is részes volt. Kész csoda, hogy csak 5 halottja volt a pogromnak, és az abból kifejlődött összecsapásoknak. A magyarokat készületlenül érte a támadás, a nagyobb tragédiát végül a város körüli cigányok megjelenése akadályozta meg, ők már kiegyenesített kaszákkal, dorongokkal érkeztek a városközpontba, és ekkor terjedt el a máig legendás rigmus: "Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok!". A cigányok egyfelől megakadályozták, hogy a több tucat bedrogozott, részeg románt hozó busz bejusson a városba, másrészt szétkergették a randalírozókat a városban. A rendőrségnek nem volt se híre se hamva.

Wikipedia

Magyarok három napig

A romák egyik vezérét Puczi Bélának hívták. Puczi kőműves volt, és, mint azt Joka Daróczi János 10 évvel ezelőtti filmjében is elmondja, egyértelmű volt neki, hogy, mivel együtt éltek, dolgoztak a magyarokkal, segítenek nekik. Puczi egyike volt azon hat embernek, akiket a román bíróság végül bebörtönzött az eset után – három cigány és három magyar kapott börtönbüntetést. A férfi kilenc hónap vizsgálati fogság után másfél évet kapott utcai huliganizmusért, ahogy a Roma Sajtóközpont cikke írja. Egyik társukat annyira megverték a börtönben, hogy szabadulásuk után kisvártatva meghalt.

youtube.com

Puczit megviselte a börtön, úgy döntött, átjön Magyarországra. A határon aztá kiderült, hogy nem olyan egyszerű a dolog, a férfinak menekültügyi eljárást kellett kezdeményeznie. És egy megjegyzést a Bevándorlásügyi Hivatalban: "Maga minek jött ide, cigányból van itt elég". A férfi nem találta a helyét, amíg várta a kérelme elbírálását, kiment Franciországba, majd visszajött, dolgozott a Roma Sajtóközpontnál, hajléktalan lett, és szegénységben, nélkülözésben, elfelejtve halt meg 2009-ben. 2010-ben kapott posztumusz Petőfi emléklapot, és Kisebbségekért díjat. "Három napig voltak ők magyarok" – mondja Joka Daróczi, aki szerint Puczi "szuper hapsi volt", a kamera előtt, már a hajléktalanszállón elmondta, hogy ma is ugyanúgy csinálna mindent, mint 90-ben.

Emléktáblát Puczinak

Pár napja kezdeményezés indult, Setét Jenő roma polgárjogi aktivista a Facebookon jelentette be, gyűjtést indít, hogy Puczinak emléktáblát emeljenek a budapesti Nyugati pályaudvarnál. A bejelentést nagy lelkesedés fogadta, két órán belül összejött százezer forint. Setét úgy látja, a roma civileknek lépni kell a közös emlékezet megtartásáért, ápolásáért. 1956 roma szabadságharcosai már ismertebbek, a média velük többet foglalkozik. Setét Szabó "Kócos" Ilonkát említi, akinek a Corvin közben emléktáblája is áll, és aki 17 éves évesen négy hónapos terhesen csatalakozott a felkelőkhöz. Parancsnok lett, hat ember tartozott alá, majd a Práter utcában lőtték le október 28-án. A romák a társadalmi számarányukhoz képest felülreprezentálták magukat a forradalomban, a szabadságharcosok 5-8 százaléka volt roma a kutatók szerint, más 10-15 százalékot mond – nem könnyű a cigányok azonosítása.

Joka Daróczi is készített egy dokumentumfilmet 56 roma hőseiről, ezt is levetítik az október 21-én kezdődő Romani Film Fest – Nemzetközi Roma Filmfesztiválon Budapesten, ő máshogy látja a helyzetet. Szerinte még mindig sokan nem tudnak az 56-os romákról, gyakran még családon belül sem. A kiskunmajsai Kolompár Lászlót említi példának, akinek gyerekei már nem élnek, az unokáknak pedig fogalmuk sincs arról, a nagyapjuk mit vitt végbe. Kolompárt a megtorlás idején visszavitték a cigánytelepre, és arra kényszerítették a társait, hogy üssék meg – az eset kíséretiesen emlékeztet Fábri Zoltán Ötödik pecsét című filmjének csúcsjeleneteire. Aki erre nem volt hajlandó, azt nagyon megverték.

Setét Jenő most emléktéblára gyűjt

Stiller Ákos

Három roma kivégzettről tudunk, mondja Joka Daróczi, és tudunk egy olyan romáról is, akit a határon lőttek le, ma sem tudni, hol van eltemetve. Dandos Gyula története is tanulságos: az állami gondozott fiú a nyíregyházi Kossuth-gimnáziumba járt, és a bevonuló szovjet csapatokat próbálta arról informálni röpcédulákkal, hogy a magyarok csak békét akarnak, nem akarnak harcolni. Először átvitték Ukrajnába, ahol rettenetesen összeverték, majd később disszidálni akart, amikor lelőtték az osztrák határon. Joka Daróczi filmjében egy történelemtanár mondja ki, hogy Dandos volt az első diákja a Kossuth-gimnáziumnak, aki beírta magát a történelembe.

Ráment az élete a magyarok megmentésére

Joka Daróczi szerint ezek a történelmi példák segíthetnek a roma és nem roma magyarok együttélésében, amit a napi politika olyan gyakran problematikussá tesz. A rendező úgy gondolja, ezeknek a példáknak az oktatásba is be kéne kerülniük, a tankönyvekbe, a kerettantervekbe. A romák ezekben a történelmi eseményekben, de említhetnénk 1848-at is, mindig a magyarok mellé áltak. Puczi Bélát mégsem sikerült kihozni a hajléktalanságból, nem volt elég nagy a felbuzdulás a megmentésére. Pedig róla tényleg elmondható, hogy az élete ráment erre az ügyre – a marosvásárhelyi magyarok megmentésére.