szerző:
Tóth Richárd
Tetszett a cikk?

Egy nap alatt, hétfőn, amihez az is hozzájárulhatott, hogy a fideszes Gulyás Gergely egyetlen mondattal rendezte le az esetleges referendumot.

Az aláírásgyűjtésbe az MSZP, az LMP, a Párbeszéd és az Együtt mellett beleálló Momentum hétfőn országosan ötven, Budapesten 25 helyen kezdett gyűjteni.

Egy nap alatt ötezer aláírást szedtek össze, mondta a hvg.hu érdeklődésére Papp Gergő, a Momentum kommunikációs igazgatója.

A várakozásoktól elmaradó számhoz hozzátartozhat az, hogy Gulyás Gergely, a Fidesz következő frakcióvezetője szerint semmi szükség a referendumra, elég lenne módosítani a büntető törvénykönyvet. Ezt több parlamenti ellenzéki párt megfogadta, a Fidesz pedig a Jobbik javaslata mögé állt be, kedden már szavazhatnak is arról, hogy 12 évre emelkedik a korrupciós bűncselekmények elévülési ideje.

A népszavazást Vágó Gábor kezdeményezte, a kérdés úgy szól, hogy:

Egyetért-e Ön azzal, hogy a korrupciós bűncselekmények büntethetősége legalább tizenkét év elteltével évüljön el?

A kezdeményezőnek január 13-áig kell összegyűjtenie 200 ezer érvényes aláírást ahhoz, hogy a népszavazást ki kelljen írni. A Momentum 200 ezer, az MSZP 45 ezer, az Együtt és a Párbeszéd 22 és félezer aláírást ígért korábban Vágónak, de akkor még nem lehetett tudni, hogy a Fidesz is beszáll egy törvénymódosítással.

(Kép: Momentum / Facebook)

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!