Hogyan fonódott össze a politika, a gazdaság és a foci a NER idejében? Ezt vizsgálja a most megjelent Kényszerítő című könyv, a szerzői közt a HVG két munkatársával. Horn Andrea és Sztojcsev Iván a szponzoráció helyzetét elemezték, ebből mutatunk be részleteket.
A magyar élvonalbeli futballklubok a bevételeik 31 százalékát szerzik szponzorációból az UEFA pénzügyi jelentése szerint. Ez nem is kiugró, az már annál inkább, hogy a többi pénz nagyja nem tévés jogdíj vagy meccsnapi bevétel, hanem a befolyt összeg 45 százaléka mellett eredetként csak ennyi szerepel: „egyéb”. Ez a tétel Európa 25 legnagyobb összbevétellel rendelkező ligája közül egyedül Magyarországon nagyobb, mint a szponzori bevételek aránya.
Ha megnézzük, az NB I-ben melyik klubnál milyen ez az arány, akkor azt látjuk: a szponzori pénzeknek arányukban és értékükben elvétve volt közük ahhoz, hogy az adott klub mennyire sikeres, és ahhoz is, hogy mekkora szurkolói bázis áll mögötte.
Mintha a támogatók egyáltalán nem foglalkoznának azzal, hogy hányan láthatják a hirdetéseiket, vagy hogy mennyire sikeres klubok mezén bukkanhat fel a logójuk.
Az NB I. csapatainak régiós összevetésben sok pénze van és stabil a költségvetése. Apró szépséghiba, hogy ennek elenyésző része származik a piacról és a pályán mutatott teljesítményből, aminek csúnya vége lehet, ha megszűnik a – közvetlenül és közvetetten – a klubokhoz áramló közpénz. De van, ami arra utal, hogy a klubok már készülnek a NER utáni életre.
Voltak persze olyan támogatások is, amelyekről elképzelhető, hogy akkor is megtörténtek volna, ha a politika felől nem lett volna világosan kifejezett igény a szponzori szerepvállalásra. Ennek az egyik változata az, amikor egy országosan is jelentős cég beáll egy nagy szurkolótáborral bíró klub mögé, ahogyan a Magyar Telekom a Ferencvárossal tette. De működhet úgy is, hogy egy vidéki klubot a városban fontos cég támogat, ahogy a Teva 2006-tól egész 2016-ig névadó szponzora volt a Debrecennek, vagy épp a Kisvárdának a helyi Master Good.
Amikor viszont a Ferencváros a szerelésén hirdette a Fővárosi Csatornázási Műveket, vagy előbb a Paks, később az FTC szponzora lett az MVM, az reklámpiaci alapon nehezen volt megmagyarázható. Nem életszerű, hogy bárki is az alapján választana csatornázási vagy energiaszolgáltatót (már persze, ha választhatna), hogy melyik cég logóját látta a kedvenc csapata játékosain.
A közbeszerzések révén úszik be a képbe egy újabb kérdés: közpénzt irányít-e át a szponzor a fociba? Az MVM vagy a Fővárosi Csatornázási Művek esetében a válasz egyszerű. Mivel állami, illetve önkormányzati cégekről volt szó, teljes mértékben közpénz folyt át a klubokhoz.
De nagy a szürke zóna, amikor olyan cégek adnak támogatást, amelyek jelentős részben közpénzből váltak naggyá.
Amikor például a felcsúti szponzorlistán megjelent egy sor Mészáros Lőrinchez köthető vállalat, akkor az papíron piaci alapú szponzorációnak tűnik. De mégsem lehet azt mondani, hogy az államnak semmilyen szerepe nem volt benne, hogy ezeknek a cégeknek lett focira költhető pénzük. Ugyanígy fel lehet hozni ezt a témát akkor, amikor az építőipar vagy az energiaipar nagyjai jelennek meg szponzorként.
A Szerencsejáték Zrt. esetében fel sem merül a kérdés, hogy ne közpénzt csatornázna a területre, hiszen egyedüli tulajdonosa a magyar állam. A vállalat több úton juttat pénzt a sportszervezeteknek: egyrészt a sorsolásos szerencsejátékok, a bukmékeri rendszerű fogadások, a távszerencsejáték, valamint a sportfogadás játékadójának egy részét vagy egészét is a sport, azon belül is nagyrészt az MLSZ-en keresztül a futball támogatására kell fordítania. De folyik be pénz a sportszervezetekhez a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft.-től is, amely 2015 óta kezelte az anyavállalat szponzorációs és támogatási kereteit.
A választások után azonnal leállt a Szerencsejáték-cég szponzorációs tevékenysége, 7 hónapja egy fillért nem ítéltek meg senkinek, pedig korábban menetrendszerűen ment a pénz a NER kisebb-nagyobb kegyeltjeinek. Az anyacég után a szponzortársaságnál is vezetőváltás volt nemrég, kérdés, lesz-e érdemi felülvizsgálat és átláthatóbb működés.
Jelentős összegekhez jutottak a sportszervezetek a vagyoni értékű, köztük a közvetítési, a reklám-, marketing- és sportfogadási jogaik értékesítésével is. Az utóbbiakat az évek során masszívan helyzetbe hozott Szerencsejáték Zrt.-n kívül másnak sokáig nem is adhatták el, hiszen a két jól ismert NER-es személyiség, Habony Árpád és Garancsi István érdekeltségébe tartozó Vegas.hu 2023-as megjelenéséig hivatalosan monopóliuma volt a területen. Igaz, a versenytársak köre azóta sem nőtt.
Az online fogadóirodák 2010 előtt voltak jelen a legnagyobb számban a magyar foci szponzorai között. Miután Orbánék hatalomra kerültek, megkezdték a terület átszabását, miközben kampányt indítottak a magyar engedély nélkül működő cégek ellen. A Szerencsejáték Zrt.-t ezzel szemben biztonságos megoldásnak állították be, csakhogy az akkor még évekre volt a saját online fogadófelülete elindításától. 2014 után a blokkolások és a bírságolások is megkezdődtek, és attól kezdve állandósult a macska-egér harc a felügyeleti szervek és a fogadni vágyó magyar tippelőket a tiltás ellenére is elérni igyekvő irodák között.
Az NB I-es kluboknak alig van piaci bevételük, az államtól függő források viszont jócskán megcsappanhatnak a kormányváltás után. Megnéztük, hogyan néz ki a klubok gazdálkodása jelenleg, és mit hozhat a jövő.
Egy gyurcsányi hagyatékot is kihasználtak a futball támogatására: a 2006-ban a szellemi szabadfoglalkozásúak számára bevezetett egyszerűsített közteherviselési hozzájárulást (ekho) 2010 elejével kiterjesztették a hivatásos sportolókra is. Évi 100 millió forintig tették lehetővé számukra, hogy a fizetésük minimálbér feletti összege után csak a kedvezményes, 15 százalékos adóterhet kelljen megfizetniük, majd az évek során a bevételi határt több lépésben 500 millió forintig tolták ki. Így míg más szakmákban dolgozók még 2026-ban is csak évi 60 millió forintig választhatják ezt az adózási formát, a sportolók akár havi 40 milliós keresettel is kihasználhatják.
Azzal, hogy az Orbán-kormány adóparadicsomot varázsolt a sportolók számára, népszerű célponttá tette Magyarországot a külföldi focisták körében, azonban az igazán nagy nevek számára – a Liverpoollal Bajnokok Ligáját nyert Naby Keita kivételével – ez még mindig nem volt elég vonzó. Az ide szerződő légiósok pedig nem tudtak annyit emelni a színvonalon, amennyit a fizetési szint indokolt volna.
Egy évvel ezelőtt, tavaly nyáron vásárolták meg argentin befektetők a ZTE focicsapatát. A klubvezetés az első, a várakozásoknál jobban sikerült szezon után úgy döntött, hogy a magyar futballban szokatlan módon betekintést enged a működésébe. Ellátogattunk Zalaegerszegre, ahol Damián Pedrosa klubelnök és Berta Csaba cégvezető beszélt nekünk a ZTE itthon egyedinek számító klubmodelljéről.
Annak, hogy a fociba a korábbinál sokkal több (köz)pénz folyik be, van még egy rossz mellékhatása: főleg az alacsonyabb osztályokban nagy szükség van az önkormányzatok pénzügyi segítségére. Amikor Körösladány csapata 2024-ben visszalépett nem csak a harmad-, hanem a negyedosztályú indulástól is, a klub vezetői írták le, hogy annyi pénz kell még a megye egyhez is, amit egy átlagos néző el sem tudna képzelni. Mivel kötelező egyszerre indítani egy felnőtt és egy U19-es csapatot, és nincs annyi helyi fiatal focista, aki hobbiból odamenne játszani, minimum 6-7 játékost más városokból kell odahívni, ők viszont csak fizetésért jönnek. Az viszont ezen a szinten nem kigazdálkodható.
Részletek a G-ADAM Kiadó gondozásában megjelent Kényszerítő - 16 év NER-uralom a magyar futballban című könyvnek a HVG szerzői által írt fejezetéből.
5 071 632 000 forint, 2 658 350 euró, 1 257 100 dollár.
