Kedden kora este írt nekünk egy olvasónk a magyar egészségügyben zajló közállapotokról, egy olyan történetről, amely mindennapos is lehetne, mégsem tudja senki sem elfogadni, hogy így van. A történet főszereplője egy olasz diák, aki az Erasmus+ program keretében itt végzi szakmai gyakorlatát, egy budapesti szállodában dolgozik. Olvasónk – aki névtelenséget kért, így I.-nek nevezzük – az itteni tanára.

Kedd reggel a fiú jelezte, van egy növekvő piros folt a lábán, a szállodában megvizsgálta egy orvos, aki azt mondta, trombózisgyanú miatt azonnal menjen kórházba. „Taxival bevittük a Honvédkórház sürgősségi osztályára, ahol egy óra várakozás után megvizsgálta egy orvos, majd közölte, ő nem tudja eldönteni, hogy ez trombózis-e. Azt mondta, üljünk le és várjunk, amíg jön egy szakorvos. Ez nagyjából délelőtt fél tizenegykor történt.”

Túry Gergely

I. este hét előtt nem sokkal írt nekünk először, azt mondta, azóta ülnek a folyosón és várják, hogy történjen valami. Este kilenc előtt nem sokkal újra írt, de csak arról tudott beszámolni, hogy ők – az olasz fiú, néhányan a szállodából, kísérők – azóta is a folyosón ülnek. Emlékeztetett, délelőtt fél tízkor hozták be, fél tizenegykor kérték őket, üljenek le és várjanak, azóta szakorvos nem látta.

Szerdán I. hosszú levélben írta le keddi kálváriájukat. Éjfélkor, 14 óra várakozás után odament a sürgősségi információs pulthoz, ahol kijelentette, inkább hazaviszi trombózisgyanús diákját, hogy legalább normális körülmények között tudjon aludni, majd reggel ismét megpróbálkoznak az orvosi ellátással – de nem a Honvédkórházban.

A műszakvezető nővér azt mondta, várjunk, inkább ne vigyem haza a fiút, nemsokára ránk kerül a sor, már az orvost is kijelölték, maga a főorvos jön majd. Hozzátette, jók az esélyeink.

Újabb óra telt el várakozással, amikor hajnali 1-kor I. újra megkérdezte a nővért, hogy még mindig jók-e az esélyeik. „Legnagyobb meglepetésemre a nővér elkezdett hangosan gondolkozni, majd közölte, hogy a vérvizsgálatot akár most is megcsinálhatják. A srácot behívták és vért vettek tőle. Erre a háromperces műveletre 15 órát vártunk.”

I. azt mondta, ekkor már türelmük és erejük is fogyóban volt, pedig még messze volt a vége. Ismét kiültek a folyosóra, ugyanis azt mondták nekik, a vérvizsgálat eredményére 2 órát kell várniuk. „Itt egy kicsit összerogytunk, de hősiesen vártunk tovább” – mondta.

Később behívták a diákot vizsgálatra, a tanárnő elmondása szerint egy rokonszenves, kezdő orvos kezei közé került (aki nem az ígért főorvos volt, de ez már tényleg csak másodlagos), aki közölte, nem trombózis, a vérvizsgálat ezt kizárta. De azt nem tudták megállapítani, hogy mi okozza a diák lábában a gyulladást.

Kapott antibiotikumot és pontban hajnali háromkor elhagytuk a kórházat.

Az olasz diák és a tanárnő összesen 17 órát töltött a Honvédkórház sürgősségi osztályán, elsősorban a folyosón, várakozással. Ez idő alatt történt egy vérvétel, amelyet kiértékeltek és megállapították, hogy nem tudják, mi okozza a gyulladást, de szerencsére a trombózist kizárták.

„Az csak hab a tortán, hogy amikor kiderült, baj van a sráccal, az olaszországi tanára vett egy repülőjegyet, felült egy Milánó–Budapest-járatra, leszállt és megkérdezte, hogy mit mondott az orvos. Mondtuk neki, hogy még semmit, mi változatlanul a sürgősségin ülünk. A reptérről odajött taxival és velünk várt hajnali 3-ig. Amikor jöttünk ki, azt mondta, most nagyon megnyugodott, mert eddig azt hitte, az olasz egészségügynél nincs rosszabb.”

MTVA / Jászai Csaba

A sürgősségi osztály egyik orvosa név nélkül azt mondta lapunknak – megerősítve a történteket –, hogy

nagyon sajnáljuk az esetet, de ennyi emberrel és ilyen körülmények között ez bármikor megtörténhet újra és újra.

*

Cikkünk megjelenése előtt két levelet is írtunk a Honvédkórháznak, valamint a Honvédelmi Minisztériumnak, hogy megtudjuk, hogyan történhetett meg a fenti eset, illetve kíváncsiak voltunk a kórház álláspontjára azzal kapcsolatban, mi okozta az extrém hosszúnak tűnő várakozási időt.

Először rögtön azt követően írtunk, hogy tudomást szereztünk az esetről. A kórház megkapta ezt a levelünket, ez akkor derült ki, amikor telefonon érdeklődtünk. Azt viszont akkor még nem tudtuk meg, mikor reagálnak, mindössze annyit közöltek, először utánajárnak az esetnek.

Első levelünk elküldése után 24 órával újra írtunk a két intézménynek, szeretnének-e, illetve mikor szeretnének válaszolni. Erre a levelünkre nem a kórháztól, hanem a Honvédelmi Minisztérium sajtóosztályától kaptunk levelet, amelyben azt írták, a válasz megküldéséig türelmet kérnek. A HM érdeklődött afelől is, mi a legkésőbbi időpont, amíg válaszukat el tudják küldeni. Ennek következtében pedig csütörtök éjjel 23:25-kor megérkezett a válasz a tárcától, amit változtatás nélkül közlünk:

„A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Sürgősségi Centrumban a betegek ellátása nem érkezési sorrendben történik, hanem az állapotuk súlyosságának függvényében.

2018. július 10-én a délelőtti órákban a megkeresésében említett külföldi fiatalember egy korábbi sérüléssel, és napok óta fennálló panaszával jelentkezett a Honvédkórházban. A jelentkezését követően azonnal elvégzett állapotfelmérés eredménye nem indokolta a soron kívüli, sürgősségi ellátást. A férfi jelentkezésének időpontjában rajta kívül közel 100 beteg várakozott a Centrumban, akik közül 45 beteg – súlyos sérülésükből, kritikus állapotukból kifolyólag – haladéktalan orvosi ellátás, illetve közvetlen beavatkozást igényelt.

A férfin – a sérülésének és állapotának megfelelően – a szükséges vizsgálatokat a kórház orvosai elvégezték.

A várakozási idő hosszúságát az érintett személy sérülésénél súlyosabb esetek ellátása, adott esetben életmentő beavatkozások végrehajtása indokolta.”

Cikkünk megjelenése után megtudtuk, a fiú jól van, szeret itt lenni, nem akart a tanárával hazamenni. Ugyan egyelőre nem dolgozhat, pihentetni kell a lábát, de Budapesten marad a program végéig.