Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt.
Ahogy korábban a hvg.hu is megírta, a hasnyálmirigyrákos férfi tavaly októberben került be a Honvédkórház sürgősségi osztályára súlyos hasi fájdalmakkal. A férfit gyerekei vitték be az intézményben, ahol órákon át várt, hogy ellássák. Csaknem fél nap után került műtőbe, az operáció másnapján azonban meghalt.
A 24.hu azt írja, az ügyben Tényi István feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, amely most el is rendelte a nyomozást. Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt vizsgálódnak, ismeretlen tettes ellen. A nyomozás határideje 2018. március 30.
Az elhunyt férfi családja korábban a Magyar Nemzetnek azt mondta, fontolgatják a feljelentést, és azt, hogy az orvosi kamara etikai bizottságához fordulnak.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.