Nem lenne szép dolog, ha pusztán csak baloldali és liberális újságok, folyóiratok, portálok tévécsatornák és rádióállomások megszüntetése, fölvásárlása, kormánypárti átállítása miatt viselnénk gyászt. Az együttérzés azokat is megilleti, akikkel nem értettünk – vagy én nem értettem – egyet még annyira se, mint a magyar liberálisokkal, akik manapság eléggé maradiak szintúgy.

Amikor a halálra rémített Simicska úr (lásd róla költeményemet itt) visszaadta Orbán Viktornak az elcsórt médiákat és egyebeket, megszűnt a Magyar Nemzet és visszaorbánosult a Hír Tv, a miniszterelnök úrtól és kedélyes féldiktatúrájától független jobboldal elvesztette a hangját. Az Orbán úrtól elég nagy dőlésszögben eltántorult Heti Válasz előbb papiroson, majd a digitális éterben is befejezte – nekem nem túl rokonszenves, de kétségtelenül színvonalas – munkáját, ami igen nagy veszteség a maradék magyar sajtónak és az agonizáló „pluralizmusnak”, ami honunkban merő élc. (Az élesebben ultrakonzervatív Mandiner se volt mindig száz százalékosan kormánypárti: ennek a tűrhetetlen helyzetnek is végét szakasztotta a gondoskodó állam.)

Most pedig Orbán úrék „átvették” (olv. Gleichschaltung) a Kommentár c. művelt és tájékozott konzervatív (esetenként keményen reakciós) folyóiratot, amelyet elég sűrűn szoktam volt olvasni mostanáig, ameddig Ablonczy Bálint szerkesztette; a lapba szokott írni a „mérsékelt konzervatívnak” osztályozott dr. Ablonczy Balázs, az ismert történettudós is. Az új főszerkesztő a dinamikus Békés Márton úr, a terrorintézet kutatási igazgatója, a kulturális ellenforradalom szofisztikált előharcosa, a folyóiratnak eddig is jeles szerzője. A lap „kormányzáspárti” leszen, akármit jelentsen is ez – illetve tudjuk, mit jelent.

Az Orbán-rezsimnek nem elegendő a tágan értett világnézeti egyetértés. A lapban nemrég a kitűnő dr. Balázs Zoltán kifejtette, hogy a konzervatizmus (mint kiderült, ez a helyes írásmód, nem a „konzervativizmus”, sokáig én is rosszul írtam, elnézést) mindig mindenfajta radikalizmusnak az ellenfele volt történetileg. Államunk vezetése azonban szélsőjobboldali: ilyesmit nem tűrhet, különösen nem tűrheti az effélét a vele összetéveszthető jobboldali szemlében.

Sem implicit bírálatként, sem programként.

S főleg nem a távoli jövőben esetleg ellene szervezkedhető belső konzervatív ellenzék világnézeti előkészítéseként. (Bár se a Kommentár, se a Heti Válasz nem mutatott ilyesfajta velleitásokat. Ám az ördög nem alszik.)

A nemzet- és államvezető úrnak (bár nem idegen tőle az ideológiai alapozás) megvannak a saroktételei, amelyekből nem engedhet: migránsellenesség, Európa iránti gyűlölet, NGO-elfojtás, anti-68, antifeminizmus, szalonirredenta, a nyilvánosságnak mint szervezett fölforgatásnak az értelmezése és nagy mérvű korlátozása. Ezek stratégiai pontok – összhangban a represszív korszellemmel Trumptól Putyinig, Strachétól és Salvinitól Kaczyńskiig –, amelyeket a villámgyorsan jobbra tolódó baloldalon is észlelhetünk már e korszellem (és nem föltétlenül Orbán Viktor) hatására. A magyar nemzet és állam vezetőjének az árnyalatok nem sokat számítanak, hiszen gyakorlati politikus. Neki egyedül az etnicizmus a fontos – meg az újbalos antifasizmus (amelyet szívesen kever össze a liberalizmussal: ez lódítás természetesen) elleni küzdelem. Neki a konzervatív egyrészt-másrészt (az ő szemszögéből ennyi látszik) bosszantó apróság, amely – hogy patinás magyarsággal fogalmazzunk – eltaposásra kerül.

Reccs.

Megtörtént.

Hogy ha ez a folyamat sikeresen végbemegy, akkor kiirtják a magyar magaskultúrát és az autonóm gondolkodást (no meg a magyar sajtót, a magyar fölsőoktatást, a magyar tudományt), amely egyébként a maga egészében inkább konzervatív és jobbliberális, mintsem „baloldali” (ezt a szót ma – kétségbeejtően és ostobán – úgyszólván mindenre és mindenkire használják, ami és aki nem Orbán: de itt nem erről beszélünk). A Magyar Tudományos Akadémia igazán konzervatív intézmény, de kormányzati gyámság alá akarják helyezni, akár a szintén fölöttébb konzervatív orvostársadalmat. Csak az a jó konzervatív, aki Orbán-kompatibilis, márpedig akadnak konzervatívok, akik se a kódolt rasszizmust, se a kódolt nőgyűlöletet nem kedvelik annyira, és vannak hagyománytisztelő akadémikusok meg finom tollú esszéírók, akiknek nem állna jól a focihuligán tempó. Ezeket el kell hallgattatni a magyar jövő érdekében.

Orbán Viktor úr egyfolytában a hagyományra hivatkozik, amelyet nem ismer. Ismerhetné, nem buta ember, de nem érdekli. Semmi köze hozzá. Ő magyarságon és keresztyénségen a brutális kapitalizmust és a jogtól elválasztott államhatalom önkényeskedését és honpolgárráncigálását (s e kettőnek a dialektikus szintézisét) érti. Minek irkálnak ezek – gondolja a kormányzat, miközben rég elcsöndesedett értelmiségiek tízezreit bocsátja el a közszolgálatból. Eközben dr. Kövér László úr, a Magyar Országgyűlés tiszteletre méltó elnöke a Kurultáj (!) nevű rendezvényen a lovas nomád hordák erkölcsiségét állítja például fajtánk elé. A pogányságot. Ez csakugyan nem konzervatív attitűd. Ez valami más.