Gyükeri Mercédesz
Gyükeri Mercédesz

Amíg nem látsz benne konkurenciát, miért ne oszthatnád meg vele a tapasztalataidat? San Franciscóban, a világ legnagyobbra nőtt startupjának vállalkozókat segítő képzésén jártunk.

„Nem véletlenül nevezik ezt kiképzőtábornak” – Ottlik Dávid mondja ezt nevetve a Google startup mentorprogramja, a Launchpad Accelerator San Franciscó-i kiképzéséről. Dávid annak a Synetiqnek az alapítója, amely ebben az évben egyedüli magyar cégként vehet részt a hat hónapos programban. Ennek részeként 23 másik startup mellett a videótartalmak hatásait másodpercre lebontva, az agyhullámok, a szemmozgás és más paraméterek alapján mérő budapesti Synetiq négy munkatársát, köztük Dávidot trenírozzák a kéthetes táborban.

Számukra azért nem reggeli fekvőtámasz és délutáni falmászás a penzum, és a február közepére rácáfoló kora nyári időjárásban az sem szentségtörés, ha a szeánszokat nem valamelyik tárgyalóban, hanem a techóriás helyi irodájának tetőteraszán – kilátással a Bay Bridge-re – tartják. Ennél kívánatosabb hely egy tech startup számára aligha van a Földön, az más kérdés, hogy az idejutáshoz jóval többre van szükségük a mentorálásnál – legyen az akármilyen kemény.

©

De miért is tűnik mégis kiképzésnek az egész? A 24 cég gyakorlatilag reggeltől estig, egy-két órás váltásokban jár egyik programról a másikra. Ezeknek a többsége azonban nem egyszerű, startupközhelyekkel tűzdelt motivációs előadás egy olyan gurutól, aki már (többször is) végigjárta azt az utat, amelyen ők is elindultak.

Minden cégnek két saját mentora van, aki személyre szabottan delegál neki további mentorokat – meséli Ottlik Dávid. Ez az összesen nagyjából hetven mentor „négyszemközt” ül le a cégekkel, és előzetes informálódás után próbálja terelgetni őket a siker irányába.

Folyamatos tűz alatt 

„Ne azzal gyere, hogy mi a terméked! Először mondd el, kinek van rá szüksége? Aztán azt, hogy miért nem tudják másképp megoldani? Na, ha ezekről meggyőztél, akkor mondhatod el, mivel is akarsz meggazdagodni!”

Így kell egy pillanat alatt szégyenlős óvodássá változtatni egy kétméteres nigériai cégvezetőt, aki nem csak egy appot dolgozott ki mikrokölcsönök kiutalására, de elegendő tőkét is összeszedett ahhoz, hogy ma már naponta több száz ilyen hitelt folyósítson kockázatelemzéssel együtt néhány perc alatt.

Kisvártatva azért múlik a zavar, és érkeznek a válaszok a mentor által feltett kérdésekre. A komfortzónájukból kibillentett lagosi startupperek azért a „bemelegítés” után is folyamatos tűz alatt maradnak, a közép-európai újságíró pedig csendben szégyenkezik, hogy sokszor még neki sem sikerül ennyire célirányos kérdéseket feltenni interjúalanyainak.

©

Hát valahogy így néz ki egy beszélgetés egy mentorral, aminek a végén vele együtt mi is mindent megtudtunk arról, Nigériában hogyan élnek és hogy oldják meg anyagi problémáikat a havi 200 dollárt kereső emberek. A OneFi csapata meg valószínűleg kapott pár ötletet arra, min kellene elgondolkoznia a cég fejlesztésekor.

Akinek sikerült

A cseh Jan Beránek még nincs harminc, de már sok itt levő startupper álmát megvalósította: cége, az Usertech U+ San Franciscóban is fenntart egy irodát. A startupok és projektjeik mentorálásával foglalkozó cég weboldalát megnézve nem volt egyszerű kibogozni a sok semmitmondó jelző között, mit is akar adni a világ számára. Ehhez képest Jan, aki a Google egyik vezető mentora, meglepően egyenesen és keményen beszél ennek a körnek a lehetőségeiről és jellemző problémáiról.

„Mindegy, honnan jönnek a cégek, ugyanazok a bajaik és ugyanazokat a hibákat követik el. A kelet-közép-európaiak ráadásul félnek attól, hogy beszéljenek ezekről” – mondja. Szerinte ennek köze van a kommunista múlhoz, ezzel magyarázza, hogy az innen származó emberek – így a startupperek is – félnek a bukástól. Pedig – ennél többet semmi mást nem hallunk a táborban – annál természetesebb nincs is, mint hogy valaki elbukik legalább egyszer.

A csúcsról persze könnyű lenézni – mondhatjuk –, de Jan úgy látja: aki San Franciscóban megtelepszik, az nem biztos, hogy a legjobb, de mindenképpen a legkitartóbb és a legmotiváltabb, és abban érdekelt, hogy sikeres legyen.

©

És ha már átutaztuk a fél világot, egy grátisz tanácsot is kaptunk a cseh cégalapítótól: ha valaki vállalja, hogy egy ennyire drága helyen próbál szerencsét, ahol rajta kívül még ezrek ácsingóznak ugyanarra a tőkére, fontos, hogy ne nézze hülyének az itt élőket, csak mert nem lelkendeznek az ötlete iránt. Ha nem nyitott valaki, akkor elszigetelődik – és akkor a legegyszerűbb, ha pakol is, és indul haza – mondja.

Mellrák-diagnosztika egyszerűen 

A Google Launchpad 24 startupja egyelőre ismerkedik a San Franciscó-i öböl közegével, de ez nem jelenti azt, hogy a cégek saját hazájukban is kezdők lennének. A brazil ingatlanközvetítő Zap Viva Real például már ezer főt foglalkoztat, akárcsak a latin-amerikai ország másik itt lévő startupja, a modern pénzügyi szolgáltatásokat kínáló Nubank.

Többen – különösen Dél-Kelet-Ázsia és Afrika országaiban – a nem megfelelő egészségügyi ellátást igyekeznek kiegészíteni a mesterséges intelligencia vagy a modern mobiltechnológia segítségével. Az indiai Niramai például az eddiginél jóval egyszerűbb, mégis nagy pontosságú módszert dolgozott ki a korai stádiumú mellrák felderítésére, amely sugárzást, de még érintést sem tesz szükségessé.

A kiválasztásnál nem a cég mérete vagy fejlettsége számított, és az sem volt elvárás, hogy sikerült-e már tőkét bevonnia. Persze ha igen, ez azért segítség volt, mert így a befektetők véleményét is ki tudtuk kérni – mondja Or Zelig, a Google akcelerátorprogramjának egyik vezetője. 40 feltörekvő országból egyébként több ezer pályázatot bíráltak el, a startupok egy része maga jelentkezett, egy másik részét a Google helyi irodája kereste meg.

Roy Glasberg, a Launchpad alapítója szerint a fő szempont az, hogy megosszák a saját tapasztalataikat arról, a Google hogyan vált startupból világcéggé. A tavaly novemberben ötödik alkalommal elindított programban 116 cég vett részt eddig, közöttük idén először unikornisok, vagyis egymilliárd dollárnál értékesebb startupok – a két brazil cég ilyen. Arra a kérdésre, hogy mit keresnek egy mentorprogramban ekkora társaságok, a szakember mosolyogva ezt válaszolja: „szeretjük a kihívásokat”.

©

És hogy mi történik, ha letelt a hat hónap? „Ez elég hosszú idő ahhoz, hogy ne múljon el nyomtalanul” – mondja Roy Glasberg, aki szerint elég komoly kapcsolatok alakulnak ki, de szervezetten is segítik a cégeket, amelyek közül sokan visszatérnek évek múltán is – nem a Google, hanem a program miatt. „Innentől pedig új mentorokat sem lesz nehéz találnunk.”

Ottlik Dávidék ettől még messze vannak, mint mondja, nekik először még fel kell dolgozni az egészet: „Az első héten úgy éreztük magunkat, mint a szivacs: csak szippantottuk be a hallottakat. Most a másodikon már engedjük ki, de igazából majd otthon tudjuk ezt az egészet szintetizálni, felhasználni a cég fejlesztéséhez.”

Újranyit a campus

Február 25-ig lehet jelentkezni közép-kelet-európai startupoknak a Google Campus Residency programjára. A varsói Campus 2015 novembere óta biztosít támogatást a közép-kelet-európai startup-közösség számára. Varsó Praga kerületében található Google Campuson lehetőség van a vállalkozásoknak kapcsolatokat építeni, valamint üzleti ötleteik kidolgozását és megvalósítását segítő projektekben részt venni. 

A Campus Residency Program első körében 10 fiatal vállalkozás végezte el a kurzust. Ezek a vállalkozások lehetőséget kaptak arra, hogy szakértői segítséget vegyenek igénybe üzleti modelljük fejlesztéséhez, amelyhez nem csak a varsói Campus irodáit használhatták ingyenesen 6 hónapon át, hanem képzéseken is rendszeresen részt vehettek a Google szakértőinek mentorálásával. Ezen felül közvetlen elérést kaptak a Google for Entrepreneurs globális vállalkozói hálózathoz, amely partnerein keresztül 55 helyen biztosít co-working irodákat világszerte.

A Campus Residency program célja az volt, hogy azonosítsa azokat a kihívásokat, amellyel a résztvevőknek szembe kell nézniük annak érdekében, hogy kiléphessenek a globális fejlesztés színterére. A program 6 hónapja alatt mind a 10 résztvevő rendkívül jó eredményeket ért el: átlagos árbevételük 137%-kal, finanszírozási forrásaik 44%-kal, az általuk teremtett munkahelyek száma pedig 28%-kal nőtt.

A Campus Residency program második körére 2018. február 8-25 között lehet jelentkezni a campus.co/wawresidency oldalon.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!