Bicsérdi Ádám
Bicsérdi Ádám

"Ezen a munkán életek múlnak" – vallja a lakhatásért küzdő civil szervezet, A Város Mindenkié munkáját bemutató film a Nem szegényeknek való vidék rendezője, állítását pedig a film abszolút igazolja. Hiánypótló és megrázó alkotás egy csoportról, amely kudarcai ellenére sem nyugszik bele abba, hogy kereslet és kínálat, 30 ezer hajléktalan és 400 ezer üres lakás nem talál egymásra.

Kell annál kifejezőbb jelenet egy filmbe, mint amikor a parlamenti nemzetbiztonsági bizottság ülésén Kósa Lajos némi bürokratikus huzavona után végül szóhoz engedi A Város Mindenkié (AVM) egyik lakás nélküli aktivistáját, Lakatosné Jutkát, hogy felolvashassa levelét a képviselők előtt, majd ő könnyek között, szinte be sem tudja fejezni az előre megírt szövegét?

A Nem szegényeknek való vidék ritka alkotás a magyar dokumentumfilmes palettán, hiszen ahogy arra a rendező, Bihari László emlékeztet, a magyar alkotók szinte menekülnek az aktivistákat bemutató filmektől. Nem rosszindulatból, hanem azért, mert borzasztó nehéz elkerülni azt a csapdát, hogy az aktivisták életét bemutató felvételekből ne váljon mozgalmi film. Maga a csoport, a lakhatásért küzdő AVM tagjai sem voltak emiatt elsőre maradéktalanul elégedettek a Nem szegényeknek való vidékkel, hiszen ahogy Bihari fogalmaz, ők szívesebben láttak volna egy harcosabb lelkületű csoportot a filmben, ám ez az 52 perc a kudarcaikat, a problémáikat sem rejti el a külső szem elől.

©

Rengeteg pofon és kudarc után is csinálják tovább

Nézőként azonban ez a sebezhetőséget bemutató nézőpont az izgalmasabb, hiszen attól a perctől kezdve, hogy elhangzik az a mondat a film elején, hogy Magyarországon 30 ezer hajléktalan emberrel szemben 400 ezer üres lakás áll, azt láthatjuk, ahogy ezen az állapoton hol elkeseredetten, hol céltudatosan próbálnak változtatni a csoport tagjai - hol a Parlament előtti akcióval, hol a kilakoltatásoknál élő lánccal.

A Nem szegényeknek való vidék így nem magára a csoportra, hanem a tagok személyes harcára fókuszál. A bemutatott alanyok között pedig láthatunk az AVM-et a nyilvánosság előtt legtöbbször képviselő fiatal értelmiségieket (Udvarhelyi Tessza, Misetics Bálint) vagy a társadalom peremére szorult lakásért küzdőket (Lakatosné Jutka mellett főleg a KöKi mögötti akácosban élő erdőlakók) is.

A film egyik erénye, hogy a közel három évet felölelő forgatás alatt az összes főszereplő megnyílik a kamera előtt, így némileg a média felé sugárzott kép mögé leshetünk, főleg akkor, ha néha humorral is képesek nézni helyzetüket, harcukat, amely csak ritkán kecsegtet kézzelfogható sikerrel. “Azt akartam megmutatni, hogy ezek az emberek rengeteg pofon és kudarc után is csinálják tovább” – meséli Bihari László. Pont emiatt a folytonos küzdelem miatt tűnhetett úgy a forgatás során, hogy a film egy állapotot és nem egy folyamatot mutat be, az élet azonban közbeszólt: az AVM egyik aktivistájának halála keserédes narratívát adott a filmnek.

Misetics Bálint
©

A “hajléktalan Robin Hoodként” emlegetett aktivista, Csorba János halála a rendező szerint “arra is rámutatott, hogy ezen a munkán életek múlnak.” Különös játéka a sorsnak, hogy János halála előtt nem sokkal még segíteni tudott egyik erdőlakó társának, Krisztinának lakást szerezni.

Kimegyünk tüntetni, aztán hazamegyünk netflixezni

Egy aktivista csoportról készített film esetében adja magát a kérdés, mennyire maradhat kívülálló maga a filmkészítő. Bihari elmondása szerint kikerülhetetlen volt, hogy érzelmileg is kötődjön a csoporthoz, de hamar rájött, hogy a események dokumentálójaként nem szólhat bele az AVM munkájába egy-egy szituációban. Mivel azonban az foglalkoztatja a legjobban, hogyan lehet civil ügyek mellé nagyobb tömeget mozgósítani, rengeteg hasznos tapasztalat adott neki is a forgatás.

“Nem csak az AVM, hanem a civil szektor is sokszor úgy kommunikál, hogy azt a körúton belüli értelmiség érti csak. Ez a kétezer ember aztán kimegy a tüntetésekre, majd hazamegy netflixezni. Azt gondolom fontos lenne megismerni, meghallgatni azokat az embereket, akiket mozgósítanának. Egy másik projekt keretében például csináltunk miniinterjúkat emberekkel, akik elmondták miért nem csatlakoznak egy civil szervezethez, milyen kételyeik vannak. Ebből rengeteg dolog kiderült, amire valószínűleg a civil szektor is nem gondolt volna.”

©

Bihari szerint azonban az AVM-en belül is észlelhető a szemléletváltozás. “A kiindulópontjuk az volt, hogy a hajléktalanságban élő embereket kell összeszervezni, és ehhez nagyon ki segítség kell a középosztály tagjaitól. Azonban most úgy látom komolyabban meg akarják célozni a középosztályt, mert látszik, nélkülük nem lehet komolyabb változást elérni” – érvel a rendező, aki szerint fontos eleme lenne a szemléletváltásnak, ha az aktivista csoportok másképp kommunikálnák ügyeiket a nyilvánosság felé.

“Mit kommunikál általában egy civil szervezet: valamin felhúzták magukat, és hogy változtatni akarnak ezen és ezen. Ehelyett célravezetőbbnek tűnne azt hangsúlyozni, hogy egy-egy akciónak milyen konkrét eredménye lehet, hiszen ezzel jobban meggyőzhetőek a hezitálók. Ez a szempont jelenleg néha teljesen kimarad az egyes akciók kommunikációjából."

A Nem szegényeknek való vidéket Németországban és Franciaországban tévében már bemutatták, Magyarországon először a Verzió Filmfesztiválon vetítették, későbbi hazai bemutatóról még nincs megállapodás.
hvg.hu Gazdaság

A csillagászati lakbérek még több embert löknek az utcára

Az úszó vébé költségei és a letelepedési kötvényen kaszált haszon mellett eltörpül az a néhány tízmilliárd forint, amelyet a Fidesz elvont a lakhatás támogatásából. Egyebek között ezt olvasták a kormánypárti képviselők fejére a parlament előtt A Város Mindenkié tüntetésén, amelyet a hajléktalanok nemzetközi napján tartottak. Bukarestben a brit nagykövet is az utcán töltötte az éjszakát, hogy szolidaritást vállaljon az otthontalanokkal.