Arra a kérdésre, hogy összességében hogyan értékeli az elnök politikai mérlegét, a megkérdezettek 63 százaléka úgy válaszolt, hogy "inkább negatívnak", míg 28 százalékuk úgy, hogy "inkább pozitívnak" látja azt. Kilenc százalékuknak nincs a kérdésről véleménye.
A franciák közel kétharmada csalódott Sarkozyben
A franciák közel kétharmada, 65 százaléka csalódott a két évvel ezelőtt megválasztott államfőben, s csak a megkérdezettek 24 százaléka elégedett Nicolas Sarkozy eddigi tevékenységével - derül ki a TNS Sofres Logica felméréséből, amelyet a Metro című napilap ismertetett hétfőn.
Lemondott a főügyész, a háttérben az ukrán aranykonvoj ügye lehet
Dél-Korea fordított és 2–1-re nyert a csehek ellen
Három piros lap, két gól – Mexikó nyerte a vb nyitómeccsét
Leváltották a Készenléti Rendőrség parancsnokát
Miért őszülünk? Egy új kutatás szerint a válasz a rák elleni védekezésben is kereshető
Az Alkotmánybíróság alaposan helyre tette Varga Zs. András Kúria-elnököt
„János bácsi születése óta ebben a házban él, most már teljesen egyedül”
Mohos Zsófia nyerte az idei Hemző Károly-díjat Parasztgazdaság című projektjével. Galériánkban az ő pályaműveiből láthatnak válogatást.