Ezek a sejtek úgy okozhatják a betegséget, hogy megtámadják az agy alvásközpontjának sejtjeit. A narkolepszia fokozott zavart kelt az alvásritmusban, szélsőséges esetben hirtelen izomgyengeséghez, "alvásrohamokhoz" vezethet napközben. Már korábban összefüggésbe hozták a szabályozó agysejtek leépülésével.
A kutatás vezetője, Emmanuel Mignot hangsúlyozta: a mostani vizsgálat először bizonyította be, hogy a betegség összefügg az immunrendszer zavarával. A kutatócsoport átfogó genetikai elemzéseket készített, hogy azonosítsák a genetikai anyag narkolepsziáért felelős területeit. Három, a betegség kockázatát növelő genetikai variánst is találtak európai és ázsiai felmenőkkel rendelkező emberek genomjában - írták a Nature Genetics című szaklapban.
Mignot magyarázata szerint a narkolepszia valószínűsíthetően egy sor szerencsétlen egybeesés eredménye. Genetikai terheltséggel kezdődik, majd környezeti kiváltó tényező - például fertőzés - lép fel, végül pedig bekövetkezik a T-sejtek aktiválása, amely aztán kihat az immunrendszer számos más területére is.
A kutatásnak köszönhetően van rá remény, hogy sikerül kifejleszteni azt a kezelési módszert, amely megakadályozhatja a T-sejtek specifikus receptorainak aktiválódását. A genetikai variánsok azonosítása is támpontot jelenthetne. A kutatás vezetője szerint a narkolepszia érdekes modell lehetne az agyat érintő autoimmun betegségek tanulmányozásához is.
A narkolepszia előzetes figyelmeztetés nélkül válthat ki alvásrohamokat bármilyen tevékenység végzése közben. Egyes érintettek kataplexiában is szenvednek: erős érzelmek - mint a düh, meglepődés vagy a nevetés - az izmok azonnali elernyedéséhez vezethetnek. A tudomány jelenlegi állása szerint a narkolepszia nem gyógyítható, csupán a tüneteit lehet enyhíteni.
Az immunrendszer hibája alvászavart okozhat
Az amerikai Stanford Egyetem kutatói genetikai bizonyítékot találtak arra, hogy a narkolepszia nevű alvászavar az immunrendszer, azon belül az úgynevezett T-sejtek hibájával függ össze.

Itt az ideje megszüntetni a szállodai svédasztalos reggelit?
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
„Úgy voltunk vele, hogy Orbán Viktor megvéd minket” – megrázta a kárpátaljai magyarokat a munkácsi rakétatámadás
Földes András riportja Munkácsról.
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Havi 13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop, elbocsátások jöhetnek a boltokban
Hat diák a tengerbe fulladt egy iskolai kiránduláson Egyiptomban
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Forgatás közben halt meg az Emily Párizsban rendezőasszisztense
Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között
A „mocskos Fidesz” nem kritika, hanem politikai uszítás – véli a fiatalokért felelős államtitkár
Így maradhatunk fittek akár 100 év felett is anélkül, hogy edzőterembe járnánk
Egy legendás hang, amelyre több generáció emlékszik: így működött a betárcsázós internet
Felfüggesztette a kereskedelmi csomagok kézbesítését Amerikába több európai posta
Két Fülöp-szigeteki vendégmunkás is perel, mert ki akarják őket utasítani Magyarországról
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.