A Rijekai Egyetemen tanító, korábban Belgrádban, az USA-ban és Rijekában (Fiumében) tanuló Dasa Drndic dokumentumregényében, a Sonnenscheinben alighanem keverednek a fiktív és a valóságos elemek. A nácikról, a holokausztról szóló kötet a pozsonyi Kalligram Kiadónál 2010-ben jelent meg, és egyik különös - részben magyar vonatkozású – epizódja a regénynek nem a legsötétebb, hanem az egyik legabszurdabb része. És még igaz is, mint az alábiakban kiderül.

Azért, hogy a „fajok ne keveredjenek”, a német katonának guminőket akartak „kifejleszteni”, amelyeket a keleti fronton „vetettek volna be”. A guminők esetében rögtön már a tervezésnél problémák adódtak: Heinrich Himmler SS-főnök ötlete alapján először a svéd színésznő, Kristina Söderbaum lett volna a „fertőtlenített, embernagyságú gumibaba” modellje, amelyet a Franz Tschakert & Co. Dobott volna a piacra Drndic szerint. Az SS dán orvosa, Olen Hannussen azonban a szőke, "árja verzió" mellett egy barna modellt is javasolt, erre a Szabadkán született, 1973-ban Kaliforniában elhunyt magyar-német-amerikai Käthe von Nagyot (Nagy Katót) szemelték ki. Ő azonban nemet mondott, nem adta az arcát a tervhez.

Käthe von Nagy

Wikipedia

Így aztán Hannussen javaslatára végül „fiús” haja lett a guminőnek, amelyet Borghildának (németül: Borghild) neveztek el, és három méretben - 168, 176 és 182 centis kivitelben - el is készültek a prototípusai 1941 októberére. A bemutató is ebben az évben zajlott le, annyira jól sikerült az SS-tisztek előtt, hogy Himmler azonnal rendelt ötven babát. Ám a keleti fronton egyre nehezebb lett a helyzet – ekkor zajlott a moszkvai csata, először torpant meg egy német szárazföldi támadás 1939 óta, sőt a szovjetek vissza is verték a náci hadsereget. Így aztán a guminőket sosem vetették be, Franz Tschakert irodájában várták meg 1945 februárjában Drezda bombázását. Nagyjából ennyi derül ki Drndic könyvéből, amelynek igyekeztünk utánajárni.

Norbert Lenz újságíró – aki weboldalán fotókat is közöl Borghildáról - írásai megerősítik a Drndic által leírtakat. (Vagy talán fordítva történt: a német újságíró történetét idézte a regényben Drndic.) Azt is hozzáteszi Lenz, hogy az IG Farben vegyipari konszern – amelynek leányvállalata a gázkamrákban használt Zyklon-B-t is kifejlesztette – olyan anyagot állított elő, amely minél élethűbbé tette volna a guminő testét. Ami a színésznő modelleket illeti, Lenz is ír Söderbaumról, és megerősíti, hogy Käthe von Nagy „udvariasan” visszautasította az SS ajánlatát. Így aztán nem róla mintázták a guminőt. A végül kudarcba fulladt projektből időközben Lenz szerint kivonult Joachim Mrurgowsky SS-orvos.

A fejlesztésbe bevonták később Hitler kedvenc szobrászának, Arno Brekernek egy tanítványát, Arthur Rinket is. Ő volt később az egyik tanúja az SS egyik legtitkosabb projektjének, amelyet Drndic is így idézett: „Geheime Reichssache” (Titkos Birodalmi Ügy). Rink volt az, aki a jelenleg elérhető fotókat is valószínűleg megőrizte a Borghild-programról.

Ami Nagy Katót illeti, ő 1973-ban halt meg Kaliforniában. A harmincas évek elején, és részben még a náci hatalomátvétel után is német filmekben – köztük például szovjetellenes propagandafilmekben – szerepelt. Később francia filmekben tűnt fel a harmincas és negyvenes években, végül Amerikába települt át.

Az egész guminő-projektet a németek akkor állították le, amikor a nácik veresége nyilvánvalóvá vált a Szovjetunió elleni háborúban: 1942-ben ugyanis a sztálingrádi vereség megpecsételte Borghilda el sem kezdődött „bevetését”.