Az ember ősellensége: a szúnyog – Mit tehetünk ellene? Működnek-e a szúnyogriasztó appok?

A szúnyog az ember ellensége, de ez fordítva is igaz, ezért a csípős rovar megjegyzi, ki támadt rá. És attól fogva kerüli a hadakozó ellenfelet, inkább kevésbé veszélyes véradót keres magának. Érdemes tehát csapkodni a szúnyogokat. Legalábbis ezt állítják amerikai biológusok, Clément Vinauger és társai. Igaz, a néhány hónapja publikált kísérlet egyelőre nem tisztázott mindent, mert nem igazi emberekkel végezték, hanem pusztán a – szúnyogszempontból rendkívül kívánatos – izzadsággal, és nem is ütötték a rovarokat, hanem alaposan megrázták őket, ami azonban a szúnyogoknak olyan, mintha majdnem meghalnának. Attól fogva a szúnyogok kerülték annak az embernek a szagát, akihez a kellemetlen élményük társult. Az ígéretes kezdet után ezért további kutatásokat kíván, mi lehet az oka annak, hogy a laboratóriumon kívül, a való világban a szúnyogok nem hagyják békén a kétségbeesetten csapkodó áldozataikat sem.

Itthon is feltűnt már az ázsiai tigrisszúnyog. Önmagában veszélytelen

Getty images

Annyi azonban bizonyos, hogy a kísérlet megint igazolta: a szúnyogok szaglása igen fejlett. Mondhatni, az orruk után mennek, amikor kiválasztják, kinek a vérét szívják. Erre utal egy másik kísérlet, amely azért fontos, mert nem a mifelénk inkább csak kellemetlenségnek számító csípésekkel, hanem a melegebb vidékeken továbbra is életveszélyes maláriával kapcsolatos. Ez pedig komoly dolog. Egy gyakran idézett statisztika szerint a szúnyog a világ legveszélyesebb állata. Az adatsor Bill Gatestől származik, aki alapítványán keresztül a vagyona jelentős részéből orvosi kutatásokat finanszíroz. Az ő 2014-ben közzétett listája szerint a világon a cápák és a farkasok évente talán tíz-tíz embert gyilkolnak meg, aztán következnek a többi között az oroszlánok, a krokodilok, a kígyók. A második helyen maga az ember áll majdnem félmillió áldozattal, az első helyet pedig azok a szúnyogfajok foglalják el, amelyek évente több mint 700 ezer ember halálát okozzák azzal, hogy megfertőzik őket.

Az egyik ilyen veszélyes baj a malária, amellyel az említett kísérlet foglalkozott. Úgy látszik, a fertőzés terjedésében szerepe van annak is, hogy a szúnyogoknak jobban ízlik a maláriások vére, mint az egészségeseké – tették közzé áprilisban brit kutatóorvosok, Ailie Robinson és kollégái. Ami már csak azért is furcsa lenne, mert a szúnyognak édes mindegy, maláriás-e az áldozata. Ezt kiszagolni nem a rovarnak állna érdekében, hanem a malária kórokozójának, amely a szúnyogot használja szállítóeszközként és injekcióstűként. A kutatók egyik feltételezése azonban egyszerűbb magyarázatot kínál: lehet, hogy nem annyira a malária érdekli a szúnyogokat, hanem pusztán az, hogy valaki gyengélkedik, és ezért kevésbé van ereje védekezni. Erre utalna, hogy a tudósok olyan vegyületeket – a heptanált és hozzá hasonlókat – sejtenek a jelenség hátterében, amelyek feltehetőleg nemcsak maláriások szervezetében szagolhatók ki, hanem általában a betegekében. Ha ez így lenne, akkor újabb út kínálkozna a szúnyogok elleni védekezésben: heptanállal lehetne hatékony szúnyogcsapdákat készíteni. Sajnos Robinsonék ezzel hiába próbálkoztak. Megjegyzendő, hogy a kutatók nem maláriásokat tettek ki szúnyogtámadásoknak, hanem a kísérletekhez zoknikat gyűjtöttek kenyai gyerekektől a betegségük közben és a gyógyulásuk után.

AFP / Arun Sankar

A zoknik a szúnyogkutatás fontos eszközének tűnnek. Amikor a szakma egyik tekintélye, a rovarokat három évtizede tanulmányozó holland Bart Knols és kollégái a leghatékonyabb csapdát igyekeztek megtalálni, egy napon Knols lehúzta a zokniját, és azt dobta a rovarok közé – váratlan sikerrel. Onnan már csak egy lépés volt a sajt: kiderült, hogy a moszkitókat a legjobban a jellegzetes belga limburger (a pálpusztai rokona) vonzza. Knols csak nehezen tudta elhelyezni publikációját, a bírálók nem tekintették tisztességes tudománynak a zoknis-sajtos kísérletet. A hatékony maláriaszúnyog-csapdák ráadásul váratnak magukra: nem elég a sajtszag, a csapdába folyamatosan működő, az emberi lélegzést utánzó szén-dioxid-forrást kellene beépíteni.

Knols egy EU-kutatás keretében most olyan csapdán dolgozik, amelyben nincs szükség se szagra, se gázra, mert maguk az emberek lennének a csalik. Az afrikai házakban a szúnyogok előszeretettel repülnek be a tető és a fal közötti résbe. Az átalakított házakban azonban az emberszagra érkező vérszívók nem zsákmányra lelnének, hanem mérgezett csövekbe jutnának. Gates alapítványa több mint tízmillió dollárral támogatja a tervet. Az első házakat Elefántcsontparton preparálják ki. Az eredmény jövőre várható. Ha siker koronázná a tervet, úgy évtizedek óta ez lenne az első új és használható módszer a malária hordozói ellen – írta a Süddeutsche Zeitung.

Idehaza efféle praktikákra szerencsére nincs szükség. Még akkor sem, ha évek óta érkeznek a hírek a maláriát és más rémisztő betegségeket terjesztő moszkitók – ázsiai tigrisszúnyog, ázsiai bozótszúnyog, koreai szúnyog – felbukkanásáról. Ebből annyi igaz, hogy az éghajlatváltozás hatására valóban északabbra vándorolnak a korábban csak a trópusi vagy mediterrán vidékeken élő vérszívók. De igaz az is, hogy például a maláriaszúnyog nem új lakó Magyarországon, kedvelt helye a Tisza-tó. Malária még sincs: a fertőzések terjedéséhez nem elég a szúnyog, szükség lenne a betegség kórokozójára is, amelyet a moszkitó taxiztatna az emberek között. E kórokozók azonban mindeddig nem érkeztek meg Magyarországra. Igaz, akad olyan kór is, amely már korábban, a délről északra vándorló szúnyogok érkezése előtt is itt volt – ilyen a kutyabetegségként ismert leishmaniosis, amelyet a lepkeszúnyogok fajainak egyike terjeszthet.

AFP / Christina Aldehuela

Mindezt onnan is lehet tudni, hogy 2015 óta működik a szép magyar nevű szúnyog-surveillance rendszer. Ezt az Országos Epidemiológiai (járványtani) Központ kezdte, majd annak megszűnése, 2017 óta az Emberi Erőforrások Minisztériuma folytatja. A program célja, hogy nyomon kövessék az idehaza nem őshonos és járványügyi szempontból esetleg számottevő csípőszúnyogfajokat. Az Emmitől azt tudtuk meg, hogy az ázsiai bozótszúnyog (Aedes japonicus) és a koreai szúnyog (Aedes koreicus) már megtelepedett nálunk, de csak néhány, körülhatárolt területen. Ezek járványügyi szerepe pedig a nemzetközi szakirodalom szerint még vitatott – mondják a minisztériumban. A fertőzések terjesztése szempontjából fontosabb ázsiai tigrisszúnyog (Aedes albopictus) csak „pontszerűen fordul elő”, és bizonytalan, hogy megél-e nálunk.

„Az említett szúnyogfajok felbukkanásából adódó járványügyi kockázat csekély, főként azért, mert az általuk esetleg terjesztett vírusos megbetegedések (dengue, chikungunya, zika) kórokozói hazánkban nincsenek jelen” – foglalják össze a jelenlegi helyzetet az egészségügy felelősei.

Működnek-e a szúnyogriasztó alkalmazások?

Tucatnyi szúnyogriasztó program telepíthető az okostelefonos alkalmazásboltokból. Fejlesztőik azt állítják, hogy a letöltés néhány száz forintos díja vagy egy-egy reklám megtekintése ellenében távol tartják a csípős rovarokat. A szoftverek az átlagos emberi fül által már nem hallható (magasabb) frekvenciatartományba eső hangot generálnak, amely az állatok többsége számára igen kellemetlen. Így aztán sok rovar, köztük sok szúnyogfaj is elkerüli a hangforrás környékét. Appache A módszer már az első ilyen elven (nem) működő programok idejében sem volt egészen új, ultrahangos szúnyogriasztó készülékek már jóval a mobilos alkalmazások előtt léteztek. Ám a tudósok sem az ilyen szoftverek, sem a dedikált készülékek fejlesztőinek lelkesedését nem osztják. Szerintük ugyanis teljességgel hatástalanok. Az elmúlt évtizedben több kísérletet is végeztek a témában, mígnem egy 2007-es áttekintő tanulmány szerzői (Ahmadali Enayati és társai) arra jutottak: miután az általuk elemzett tíz, tudományos gonddal lefolytatott kísérlet eredménye egytől egyig határozottan „negatív” lett, még csak újabb kísérleteket sem érdemes elvégezni a témában.

Ha máskor is szeretne olvasni hasonló témákról, keresse a Tech + tudomány rovatot a HVG hetilapban és kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.