A nyilván titokban rögzített beszélgetés résztvevői – önkormányzati cég tisztviselői, illetve a közberuházásra pályázó vállalkozás képviselője – arról egyezkednek, hogyan lehetne valamilyen pótmunkáért folyósított összeget megosztani. Lassan már felhördülés sincs, amikor ilyen botrányt tárul a nyilvánosság elé. Nyílt titok, köztudomású tény: az állami-önkormányzati pénzek jelentős hányada párt- és kampánykasszákat, illetve politikusi magánzsebeket dagaszt.

A dolog pikantériája, hogy a konkrét ügyben – a szóban forgó közcég felügyelőbizottsági elnökétől Kövér László választmányi elnökig – Fidesz-közszereplők is képbe kerültek. Továbbá bizonyos, „nemzeti oldalhoz” tartozó – a kormányzati korrupciót hevesen ostorozó médiumok. Úgy tűnik, ahogy a pénznek nincs szaga, a vesztegetés sem áll meg a belpolitikai törésvonalak határánál.

Sajnos a barát-ellenség rendezőelv jegyében a tábormentalitású protesthangulat hajlamos a mindenkori kormányt panamatengerben lubickoló „ügyeletes gonosznak”, ellenzékét pedig rendcsináló „ügyeletes messiásnak” tartani. Kétségtelen, mindeddig semelyik hatalmon lévő párt nem tudta önmagáról a tisztakezűség látszatát elhitetni. Hogy a skandalumoktól nyüzsgő valóságról ne is beszéljünk. De ugyanígy naivság indulatból, politikai elvakultságból, az ígéretektől megszédülve úgy gondolni: az ellenzék, pusztán attól, hogy nincs módja lopni, feltétlenül jobb a Deákné vásznánál.

Az ellenzék is hatalmon van

Ráadásul a lehetőség hiánya nem is tényszerű. Ha az ellenzékiség a hatalomnélküliséget jelenti, akkor bizony kevés ellenzéki politikusunk van. Az országos közhatalmat pillanatnyilag a Bajnai-kormány gyakorolja, viszont a helyi közhatalmat számos megyében, megyeszékhelyen, kis- és nagyvárosban az ellenzék – momentán a Fidesz. Politikusaik városvezetők, helyi közművek és közhatóságok irányítói, felügyelői, delegáltjai. Övék a „vármegyei többség” hatalma, amellyel ugyanúgy vissza lehet élni, akár a kormányhatalommal.

Ciki, de reális: miközben a kormánypártok állami óriásberuházások, (infrastruktúra- és régiófejlesztés), baráti hitelek és támogatások útján stafírozzák ki holdudvarukat, az ellenzéki pártok ugyanezt önkormányzati tenderek révén bonyolítják. Az életszerűség mentén logikusan így kell lennie. A pártok költségvetési támogatását a rendszerváltás óta alultervezik, félve a népharagtól, nem is merik radikálisan emelni. Ha piaci reklámárakkal és rezsiköltséggel kalkulálunk, a hivatalosan engedélyezett összegből lehetetlen pártot működtetni, korteshadjáratot csúcsra járatni. Így a politikafinanszírozás kampány- és béralapjainak felpótlása 1989-90 óta a szürkegazdasági zóna részeként folyik.

Minden országgyűlési pártnak vannak felhajtó- és kijáróemberei, akik hazai közép- és nagyvállalkozókból álló gazdasági hátteret építenek pártjuk kulisszái mögé. Sokkolóan igaz, hogy e nélkül lehetetlen Magyarországon sikeres, a hatalom megszerzésére (vagy megtartására) eséllyel pályázó gépezetet működtetni. Nyugat-Európában és a tengerentúlon is sok évtized (gyakran több évszázad) demokráciája kellett ahhoz, hogy a bennfentes panama- és spekulációáradatot mederben tartva, optimális szintre leszorítsák.

Kövér válasza késik

Egy biztos: a Fidesz-választmány elnökének nem a szerencsenapja volt a botrány kipattanásának ideje. Válaszolnia kell rá, mit jelent, hogy „a végén kellett hozzá Kövér Laci, de azért elintéztük”. Mint ahogy sokakat érdekelne annak dekódolása, hogy „honorálunk már mindenkit, a Hír TV-től kezdve a Lánchíd Rádión át, mindenkit”. A szerzőnek volnának tippjei, de nem kívánja az ártatlanság vélelmét megsérteni. Nem vállal ugyanakkor nagy kockázatot azzal, ha azt jósolja: a válsággal a nemzetközi helyzet mellett a korrupciófaktor is fokozódik majd. Építő- és közműfejlesztő cégek sorát fenyegeti bedőlés az ingatlanpiaci helyzet miatt. Bevételcsökkenés, adóátrendezés, hiteltartozás, leépítés. Ilyenkor egy száz- vagy ezermilliós költségvetési vagy helyhatósági rendelés életmentő lehet. Vállalkozók egymást lökdösik, ki tud vastagabb borítékot adni, nagyobb jutalékot beígérni. Néhány guriga a politikusnak, s megúszták a krízist. Mindenki jól jár, csak az adófizető nem. Az meg kit érdekel?

Hazánkban gyakorlatilag a kenőpénz működteti a gazdaságot. A kisember is veszteget, nemcsak a vállalkozó. Orvost, hivatalnokot, parkolóőrt, jegyellenőrt. Az olcsóbb díj vagy bírság, az emberségesebb, gyorsabb bánásmód reményében. Mi volt előbb? A tyúk vagy a tojás? Fejétől bűzlik a hal, a korrupt hatalom megrontotta a népet? Vagy korrupt társadalom ilyen politikusokat termel ki? Valószínűleg ez is, az is. De most nem csak a miért a lényeg. Hanem főként az: hogyan mászunk ki ebből?