Budapesten Rushdie, akire még érvényes a halálos ítélet - exkluzív interjú

A világhírű író, Salman Rushdie csaknem tíz év után november 29-én ismét Budapestre érkezett, Shalimar bohóc című regényének magyar nyelvű kiadása alkalmából. Rushdie-ra a Sátáni versek miatt Khomeini ajatollah egyházi átkot, fatvát mondott ki, felszólítva a világ muzulmánjait, hogy „istengyalázó” könyve miatt öljék meg. Bár a fatvát nem vonták vissza, több évi szigorú őrizet után Sir Salman ma már viszonylag szabadon él és utazik.

Salman Rushdie © AP

Salman Rushdie: A vallási vezetők vagy éppen a politikusok általában rosszul ítélkeznek az irodalomról, annak ellenére, hogy ők is a valóságban nem létező dolgokkal foglalkoznak. Másrészt azonban azt gondolom, hogy az írók, a művészek nagyon is jól tudják megítélni a vallás és a politika dolgait.

hvg.hu: Ám miközben politikusok betilthatnak könyveket, a fordítottját nehéz elképzelni.

S. R.: Valójában ma már a politikusok sem tilthatnak be könyveket. Semmit nem lehet betiltani, mert másnap minden ott van az interneten. Azok az idők elmúltak. Ilyesmit már nem lehet megtenni.

hvg.hu: Meg tudná határozni az írók szerepét a világban?

S. R.: Nincs szerepük. Néha előfordult az emberiség történetében, hogy volt az íróknak szerepük. Például amíg létezett a Szovjetunió, időnként az írók azzá váltak, aminek Shelley nevezte őket: az emberiség el nem ismert törvényalkotóivá. Ilyenkor az író a kor lelkiismerete. Sok helyütt megtörténik ez, olyan időszakokban, amikor a zsarnokság elnyomta az igazságot. De amikor az élet rendes kerékvágásban van, nincs szerepe az íróknak. Mi csak írunk. És reméljük, a mű elnyeri az olvasók tetszését.

hvg.hu: Nagyon jól tájékozottnak tűnik a közép-kelet-európai dolgokban. A Sátáni versekben például még Szabó István Mephistóját is megemlítette. Van valami különös kötődése a térséghez?

S. R.: Valóban láttam a filmet Londonban, és nagy hatással volt rám. Ezért írtam bele a regénybe. Kapcsolatomat e térséggel nem nevezném különleges kötődésnek, de szeretem a térség irodalmát. Nemcsak a magyarországi irodalomra gondolok itt, hanem a cseh és a lengyel irodalomra is. És ha van olyan irodalmi szöveg, ami „behúzza” az olvasót, ami külön irodalmi világot jelent, akkor az ember érdeklődni kezd, mi van mögötte, milyen az a való világ, amit a szerzők ábrázoltak.

Budapesten dedikált a világhírű író. Galéria, kattintson! © Stiller Ákos

S. R.: Élő vagy holt? Nem is tudom. Attól függ, milyen hangulatban vagyok. Unalmasnak hangozhat, ha azt mondom, Shakespeare, de hadd mondjam el, miért választom mégis őt. Azt hiszem, egyik legnagyobb tette, hogy megmutatja, egy irodalmi mű mennyire sokoldalú lehet. Ha megnézzük a Hamletet, az részben politikai darab, részben szerelmi történet, részben kísértethistória, részben komédia, és ez az egész összekeveredik. Azt hiszem, hogy Shakespeare azt mondja az olvasónak: ha megtaláljuk a megfelelő hangot, az irodalmi mű minden lehet: komédia, tragédia, történelem, szerelem, az egész együtt és egyszerre. És ez megihleti az embert, mert azt jelenti, áttörhetünk ezeken a kategóriákon. Nagy szabadság, amivel az angol írók Shakespeare örököseként élhetnek.

hvg.hu: Regényeiben sorra bukkannak fel hasonló karakterek, nevek, sorsok. Shiva őrnagynak Az éjfél gyermekeiben és Gabriel Farishtának a Sátáni versekben érdekes közös hobbija van: olyan nőket csábítanak el, akiknek férje éppen svéd golyóscsapágyakat szerez be. Solanka professzor és Sri Srinivas két külön világban egyaránt babagyártók, és még sorolhatnám. Lehetséges, hogy van egyfajta Rushdie-kód?

S. R.: Valóban? A Shiva-Farishta dologra nem emlékeztem, de ha az íróembernek kell egy karakter, például egy művészettörténész, és szerepel már egy korábbi regényében, akkor felhasználja. Igen, lehetséges, hogy van ilyen, hogy az újjászületés működik irodalmi szinten is. A figyelmes olvasók majd kiderítik.

hvg.hu: Az irodalmi Nobel-díjat ön többszöri jelölés után sem kapta meg; sokan kétségbe vonják a bírálóbizottság ízlését, és/vagy bátorságát. Nem érez csalódást?

S. R.: Mit mondhatnék? Jó érzés, ha az embert elismerik, én is kaptam már néhány díjat, de soha nem vártam egyiket sem. Az a jó, ha az ember nem számít rá. Azok boldogtalanok az irodalmi díjak miatt, akik csak ülnek és várják, hogy kitüntessék őket. Úgy gondolom, az idei díjazott, Doris Lessing nem várta ezt a díjat, és ez nagyszerű! Kiváló, irodalommal telt élete volt. És a díj szép. De nem lehet cél.