Bajnai László: Az „új város”-koncepció a modern városépítés vívmánya volt a második világháború után. A nagy metropoliszokban, például London és Párizs agglomerációiban tucatszámra létesültek új városok, Magyarországon pedig -- az európai modellt helyi körülményekre alkalmazva -- szocialista iparvárosokat hoztak létre. Épp ezért lehet tanulságos a fölgyülemlett tapasztalatokat fél évszázad után közösen értékelni.

hvg.hu: Mit ért az építész szakma az „új város” fogalmán?

B. L.: A 20. század második felében politikai, illetve közigazgatási döntés alapján létrehozott, tervező-asztalon „mért-számított” várost. Így épült fel Évry Párizs tőszomszédságában és Whitehill Angliában. A hazai iskolapélda Sztálinváros -- a mai Dunaújváros -- volt, a másik tipikus új város, Salgótarján városi szövete pedig az ötvenes évek lenyomata mellett még 1956 és 1989 közötti építészeti korszakot is megjeleníti.

Bajnai László

B. L.: Döntően onnan, hogy a nyugatival szemben a keleti „új város” nem a demokrácia és piacgazdaság, hanem az államszocializmus keretei közt jött létre. Ezért a magyarországi változat is mára jóval több fejtörést okoz, mint nyugat-európai.

hvg.hu: Milyen tényezők indokolták, hogy Nyugat-Európában új városokat hozzanak létre?

B. L.: Elsősorban a metropoliszokat fojtogató demográfiai feszültségek oldása, vagyis az ugrásszerűen megnövekedett népesség elhelyezése Párizs és London körül. Angliában az újvárosok alapításának első periódusában, 1946 és 1951 között 14 új települést alapítottak, többségüket London környéki szatelit-városként. Ebből a tizennégyből ötöt speciális célokkal hoztak létre: a skóciai Glenrothest a környéken nyitott új szénbányákba érkező munkaerő-letelepítésére és ellátására, majd pedig a túlnépesedett Glasgowból kiköltözni kívánók elhelyezésére úgy, hogy közben – a válságba süllyedő bányászat helyett – új ipari beruházásokat is odavonzzanak. A közép-angliai Corbyt és a dél-walesi Cwmbrant pedig azért alapították, hogy új otthonok és szolgáltatások gyors megteremtésével előmozdítsák a megtelepült iparágak növekedését.

A brit új városok „második generációja” 1961–1966 között született, amikor is hét újabb város helyét jelölték ki. Ezeket Liverpool, Birmingham, Glasgow és Edinburgh körzetében hozták létre, hogy kedvezőbb lakáskörülményeket, munkahelyet és infrastruktúrát biztosítsanak a nagyvárosokból kiköltöző népesség számára. A „harmadik generáció” új városait London és Birmingham ellenpólusaként alapították az 1960-as évek vége és az 1970-es évek vége között.

hvg.hu: Ott milyen nehézségek vannak?

B. L.: Legtöbbnél az okoz komoly fejtörést a városvezetőknek, hogy a munkahelyek a metropoliszokban maradtak. Ezt a körülményt csak nagyon jó közlekedési rendszerrel, és az új városokban történő munkahelyteremtéssel lehet valamelyest ellensúlyozni. Hatalmas erőfeszítést igényel mindkét feladat, de nincs más lehetőség, különben ezek a városok kihalnának, elnéptelenednének.

hvg.hu: A magyar szocialista városoknál pillanatnyilag mi a legnagyobb probléma? Hogy bezártak a megélhetésüket biztosító iparvállalatok? Vagy beköltözéssel heterogénné vált a népesség?

B. L.: A jelenlegi problémák jellege és súlya nagyon változatos képet mutat. Gyökerük közös: minden új város eleve törékeny képződmény, sokkal inkább, mint szervesen fejlődött társaik. A szocialista új városokat mesterségesen létrehozott és fenntartott társadalmi, gazdasági és nemzetközi kereskedelmi közegben hozták létre, amely egy totalitárius rendszer volt, ahol nem érvényesült sem az egyén sem, a vállalkozás szabadsága. Az odatelepített iparágak nagy része abba a kategóriába tartozott, amely eleve válságba jutott a hetvenes, nyolcvanas években Nyugat-Európában is, mint a szénbányászat vagy a vas-és acélipar. A rendszerváltozással az a „mesterséges világ” tűnt el egyik pillanatról a másikra a szocialista új városok körül, amelyben létrehozták őket. Azokban a nyugati új városokban, ahol válságba jutott nehézipari ágazatok voltak dominánsak, a helyi gazdaság azonnal összeomlott. Nálunk a rendszerváltozás utáni néhány évben egymillió-négyszázezer munkahely szűnt meg. Ezek helyett persze létrejött 500-600 ezer, de a különbség így is óriási. A tartósan elvesztett munkahelyek pedig leginkább a szocialista új városokat sújtották. Az egykori Leninváros, valamint Százhalombatta az olajnak köszönhetően ma is virágzik. Komlónak azonban vannak nehézségei. A legrosszabb helyzetben az észak-magyarországi városok vannak: Salgótarján, Bátonyterenye, Ózd, Kazincbarcika. Ezekben a városokban a munkahely-teremtési kísérletek eredményei messze elmaradnak a szükségestől.

Észak-Magyarország egykor magas státuszú, ma válságos helyzetű szocialista új városai összefüggő probléma- foltot alkotnak az ország térképén. A megoldáshoz elmélyült szakmai munka kell és legalább annyi pénzt kellene rájuk fordítani, mint létrehozásukkor. Különben egy emberöltőn belül olyan állapotok alakulhatnak ki, amelyek megengedhetetlenek egy ilyen kicsi európai országban: romvárosok, romnépességgel.