hvg.hu:   A BKV finanszírozása teljesen áttekinthetetlennek tűnik. Ön kiismeri magát?

Papp József: Annyira azért nem bonyolult. A vállalat tarifabevétele mintegy 60 milliárd forint, ekkora összeg folyik be a jegyek és bérletek eladásából. A magyar állam normatív támogatásként évente 32 milliárd forintot folyósít, a fővárosi önkormányzat pedig az utóbbi években 10 milliárd forint tőkepótló támogatást biztosított számára. De ez a pénz nem fedezi a BKV költségeit, ezért mintegy 30 milliárd forintos hiánya keletkezik minden évben.  Most, karácsony előtt a kormány és a fővárosi önkormányzat vezetői megegyeztek, hogy erre az évre 28 milliárdos pótlólagos támogatást folyósítanak, így 2010-ben a hatvan milliárdos saját bevétellel szemben 70 milliárdos állami támogatás áll. Ez azt jelenti, hogy 1 forint tarifabevételhez az állam és az önkormányzat közösen 1,1 forintnyi közpénzt tesz hozzá. Vagyis a 320 forintos vonaljegy valójában 660 forintba kerül, ami őrületesen magas összeg. De a BKV-nak még így sincs forrása arra, hogy például új buszokat vásároljon. A magas jegyár és a hihetetlen összegű dotáció azt tükrözi, hogy a közlekedési vállalat gazdaságtalanul működik, olyan költségeket cipel magával, melyek egy normális országban elképzelhetetlenek. Óriási összeget, 60 milliárd forintot tesz ki a foglalkoztatás költsége, ami a bérköltséget és a közterheket jelenti. A BKV saját bevételeiből csak a nettó béreket tudná kifizetni, további 32 milliárdot jelentenek a bérekre rakódó járulékos költségek, a személyi jövedelemadó és a közterhek. Erre elég csak - szinte fillérre pontosan - a normatív állami támogatás.

hvg.hu:  Vagyis amit az állam az egyik kezével ad, azt azon nyomban vissza is veszi.

Papp József

P.J.: Valóban. Ez a jelenség tükrözi a magyar gazdaság legnagyobb problémáját, azt, hogy túlságosan magasak a béreket terhelő adók, melyek elviselhetetlen terheket rónak nemcsak a vállalkozásokra, de a közintézményekre is. A vállalkozók rákényszerülnek arra, hogy csaljanak, különböző módszerekkel kerülik el a közterhek kifizetését. Mint ahogyan több írásomban is kimutattam,  nem tehetnek mást, ugyanis egyszerűen nem tudnak annyi jövedelmet termelni, hogy a terhek összességét kifizethessék. De hasonló, illegális eljárásokat az állami, illetve önkormányzati szektorban nem lehet alkalmazni. Ezért magának az államnak a fenntartása  is rendkívül drága a közterhek és a magas áfa miatt.

hvg.hu:  Hogyan viseli ezt a helyzetet a BKV?

P.J.:  Egyre nehezebben, pedig a vezetők elemi érdeke lenne, hogy a 60 milliárdos foglalkoztatási költséget csökkentsék. A BKV menedzsmentjének keze meg van kötve, rendkívül szűk a mozgástere. A szakszervezetek ragaszkodnak a kollektív szerződésben eddig biztosított tételekhez, melyek rárakódtak a bérköltségre. Ennél nagyobb gond, hogy  magasak az átlagbérek, ami onnan ered, hogy túlságosan sok magas fizetésű ember dolgozik a cégnél adminisztratív és vezetői munkakörökben. Ezt a továbbiakban semmiképp sem maradhat így. Csak összehasonlításul: nemrég olvastam egy interjút Bogsch Erikkel, a Richter Gedeon vezérigazgatójával,  aki elmondta,  hogy a nagy hagyományú gyógyszergyár is ugyanolyan szocialista nagyvállalat volt, mint a BKV, és csak a dolgozók húsz százalékának leépítése után lehetett racionalizálni a gazdálkodását. A BKV-nál is elbocsátásokkal lehetne megtakarítani a bérköltségek 20 százalékát. Gondoljuk csak meg: a magas bérek után még adót és járulékot is kell fizetni, ami rendkívüli terhet jelent. Nálunk az állam 700 ezer embernek ad munkát, és nagyon nehéz finanszírozni az utánuk fizetendő irdatlan közterheket.

hvg.hu:  Fenntartható ilyen körülmények között a 65 évesnél idősebbek ingyenes utaztatása?

P.J.: A hatvanöt évnél idősebb nyugdíjasok ingyenes utaztatásának költségeit senki nem téríti meg, ezt a BKV-nak kell viselnie. Az ingyenes utazás olyan kedvezmény, melyet nem lett volna szabad alanyi joggá tenni egy olyan országban, ahol a lakosság 42 százaléka tartja el a maradék 58 százalékot. A BKV lényegében nyugdíj-kiegészítést folyósít, ami mindenképpen idegen a közlekedési vállalat profiljától. Világos, hogy a szociálisan rászoruló nyugdíjasok utaztatását egészen másképp, személyekre szabott, és a kérelmező anyagi helyzetét figyelembe vevő támogatásokkal kell megoldani a jövőben. Egyébként ennek az irracionális utazási kedvezménynek a fenntartása is oka annak, hogy olyan magasak az adók napjainkban, Magyarországon. Ilyen és hasonló tételek, alanyi jogon járó kedvezmények finanszírozására fordítják az adófizetők pénzét. Hasonló juttatások persze Svédországban is vannak, csak ott az aktív és az inaktív lakosság aránya éppen fordított, mint nálunk: a lakosság 58 százaléka tart el 42 százalékot.

hvg.hu: Mégis, hogyan lehetne nálunk is a svédországihoz hasonló arányokat kialakítani?  

P.J.:   Az alanyi juttatások rendszerét a politika a választópolgárok korrumpálására használja. És mert ezt a szisztémát valahogy finanszírozni kell, rendkívül nagy a munkabért és a különböző dolgozói juttatásokat terhelő adóteher. Ezen csak olyan alacsony adókulcsok bevezetésével lehet változtatni, amelyek mellett megszűnik a csalási kényszer. Igaz, ezeket az alacsony adókat kíméletlenül be kell hajtani mindenkitől. Le kell építeni a túlzott újraelosztást, és el kell érni, hogy a mostaninál jóval többen fizessenek adót. Ha mind a jóléti, mind a vállalati újraelosztást ebben a szellemben csökkentenénk, nem lenne alkalmuk a politikai pártoknak arra, hogy különböző alanyi jogon járó juttatásokkal korrumpálják a választókat, vissza nem térítendő támogatásokkal pedig bizonyos vállalkozásokat.

hvg.hu:  Egyes költségvetési szerveknél, illetve közintézményekben úgynevezett „fekete kasszából” közvetlenül zsebbe fizetik a dolgozókat, illetve kipótolják a magas adó- és járulékterhek miatt alacsonyan tartott fizetésüket. Vannak erre utaló jelek a BKV-nál is?

P.J.:  A közlekedési vállalatnál még nem találkoztam vele, de a csepeli alapítványi szakképző iskolában történt bűncselekmény hátterében a híradások szerint minden jel szerint a „fekete kassza” állt. A gazdasági igazgató egyes alkalmazottak bérének egy részét „zsebből” fizette, és így megtakarították a bérek után fizetendő adó- és járulékterheket. A pedellus, akit szintén „feketén” fizettek, megijedt, hogy nem jut a pénzéhez, amikor el akarták bocsátani a gazdasági vezetőt, ezért a védelmére kelt és lelőtte az iskolaigazgatót. Most sikkasztással vádolják a gazdasági igazgatót, holott a „fekete kasszából” kivett összegekkel csak az iskola dolgozóit fizette, különben az iskola nem tudta volna ellátni a feladatát. Ez az eset azonban csak csepp a tengerben, ugyanis Magyarországon emberek százezrei kénytelenek úgy dolgozni és élni, hogy közben csalnak, illetve csalásban működnek közre. A munkavállalók közül sokan alig keresnek többet a minimálbérnél, a többit zsebbe kapják. Aztán ha ezek az emberek megöregednek, alig lesz nyugdíjuk, amiről a politika szinte tudomást sem vesz.   

hvg.hu: A BKV gyanús szerződéseiről mi a véleménye?

P.J.: A BKV a magyar gazdaságban érvényesülő „képmutató parazitizmus” klasszikus példája. Az elnevezés Sajó András professzoré, aki most a strasbourgi emberjogi bíróság magyar delegáltja. Azt a jelenséget nevezem így, amikor az állammal kapcsolatos tranzakciókban részt vevő felek, maga az állam, illetve a vállalkozó, a munkavállaló és az egyszerű állampolgár egyaránt abban érdekelt,  hogy ne egyéni teljesítménye révén éljen meg, hanem hozzáférjen a közpénzekhez, és az így szerzett jövedelemből gazdagodjon. Ezt segítik elő a képmutató törvények, melyek védik, pártolják ezt a gyakorlatot. Egyetlen példa: egy offshore cég, pontosabban egy mögötte álló, ismeretlen társaság huszonnégy millió forintért „tanácsokat adott” a közlekedési vállalatnak, hogyan vegyen fel hiteleket. A tanulmány, amiért ennyit kifizettek, részben az Index internetes portál anyagaiból állt, de a legnagyobb részét a kormány „konvergencia-programjából” ollózták ki. Ez az eset, melyet még most sem tudunk „nevesíteni”, ugyancsak jól illusztrálja, hogyan működik a képmutató parazitizmus.

A BKV-nak a bankok nem szívesen nyújtanak kölcsönt, holott normális országban versenyezniük kellene azért, hogy hitelezhessenek egy ilyen cégnek, ez ugyanis soha nem mehet csődbe. A BKV-nak magas kockázati felárat kell fizetnie a felvett hitelekért, ami évi 3 milliárd forint plusz kiadást jelent. Mindez országos mértekben is igaz, hiszen a költségvetés mintegy 1200 milliárd forintra rúgó éves kamatkiadásainak körülbelül a 40 százalékát szintén kockázati felár teszi ki. Ennyivel fizetünk mi többet a kölcsöneinkért, mint mondjuk Nagy-Britannia vagy Szlovákia. Évente egy négyes metró árát dobjuk ki az ablakon.

hvg.hu:  Milyen intézkedésekkel lehetne rendbe tenni a BKV-t?

P.J.: Mindenekelőtt a cég létszámgazdálkodásában kellene határozott lépéseket tenni, nagymértékben csökkentve az adminisztratív, illetve a vezetői munkakörök számát. Ha ezt látják a dolgozók, meg lehet velük egyezni abban, hogy a kollektív szerződés az eddigi formájában fenntarthatatlan. További lehetőség a hárommilliárdos kamatkockázati felárnak a megtakarítása, ami elérhető a BKV imázsának, hitelességének helyreállításával. Ennyit tehet a menedzsment. A többi a kormányzaton múlik: ha sikerül radikális adócsökkentést végrehajtani, és kiiktatni a költségvetésből a választók korrumpálásra szolgáló, a gazdaságot gúzsba kötő tételeket, akkor további, tetemes összegek takaríthatók meg, s szabadíthatók fel a közszolgáltatások, így a budapesti tömegközlekedés fejlesztésére. 

 Pelle János