Csizmadia Ervin: Mennyire lehet vonzó egy új liberális párt?

A liberalizmus ideológiai értelemben továbbra is erős Magyarországon, miközben a liberális párt eltűnt a palettáról. Demszky Gábor 2009-ben tett még egy kísérletet, amikor Retkes Attilát helyzetbe hozta, ám hamar belátta, az SZDSZ menthetetlen. Most Hack Péter jelentette be, hogy 2014-ben új liberális pártot indít. Vajon van esélye egy új liberális pártnak? És milyen legyen az? E kérdésekre próbál válaszolni Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója.

A tavaszi országgyűlési választásokon némi időveszteség történt, hiszen sok volt liberális szavazó az LMP-re – mint a liberális értékrendhez legközelebb álló párta – adta le a voksát. Mára azonban a liberális szavazók nagy része hajlamos az LMP-t a Fidesz külső segédcsapatának tekinteni, vagy ha eddig nem is mennek el, odáig igen, hogy nem tartják valódi liberális pártnak.

Pár hónap elteltével azonban újra feltámadni látszik az az (időnként szunnyadó, máskor előtörő) liberális közvélekedés, miszerint Magyarországon 15-20 százaléknyi liberális szavazó van, s ezeket most gyakorlatilag senki nem szólítja meg. Nem szeretnék most belemenni abba a kérdésbe, hogy ha valóban van 15-20 százalék liberális szavazó, hogyan lehetséges, hogy túlnyomó része nem a liberális pártra szavaz. Két másik körülményre azonban érdemes felhívni a figyelmet.

Az egyik az a tendencia, amely a közép-európai rendszerváltó liberális pártok bukásában mutatkozik meg. Ha ez egy-két helyen történt volna, lehetne akár véletlenekről is beszélni, azonban tény, hogy a rendszerváltó nagy liberális pártok mindenütt lehanyatlottak – már amennyiben balliberálisok voltak. Azok a liberális pártok, amelyek ma Közép-Európában sikeresek, jobboldali liberálisok – mint például a lengyel vagy újabban a szlovák liberális kormánypárt. Ilyen szempontból Hack Péter neve (múltbéli tevékenysége alapján) és pártalapítása szándéka elmozdulást jelenthet egy jobboldali liberális irányba, ami talán előfeltétele lehet a több irányba nyitott liberális pártpolitika megalapozásának.

A másik: a liberalizmus újjászervezőinek azt a kérdést is mérlegelniük kell, hogy akarják-e, tudják-e működtetni majdani pártjukat olyasfajta néppártként, mint a rendszerváltás időszakában, s az ismételten képes lehet-e valamiféle tömegvonzás megteremtésére. Ez a tömegvonzás (mint láttuk) 1990-ben és 1994-ben még megvolt. Az SZDSZ kormányra kerülését követően a korai attitűd egyre inkább elenyészett, felváltotta az MSZP egyben tartására, ösztökélésére, illetve a reformok bevezetésére irányuló fontos, de a párt szempontjából mégiscsak egyoldalú önértelmezés. Nyilvánvalóan a jövőben ettől egészen eltérő önképre lesz szükség. Válaszolni kell arra a kérdésre, hogy az SZDSZ-ből kiábránduló szavazók miért adják majd tömegesen bizalmukat egy új liberális pártnak. Itt tehát alapvető szemléletváltás is szükséges lesz majd, nem csupán a 15-20 százalék „alvó liberális szavazókról” vallott nézetek imamalomszerű ismételgetése.

Magyarán: Hack Péternek és másoknak újra fel kell építeniük egy pártpolitikai infrastruktúrát, s emellett a reform- és parlamentarizmus-védő szerep mellett jól kitapintható társadalmi irányultságot is mutatniuk kell. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy az európai liberális pártok ott erősek hagyományosan, ahol erősek a társadalmi kapcsolataik.

Demszky távozásával Magyarországon végérvényesen lezárul a liberalizmus rendszerváltó paradigmája. Hogy kezdődik-e egy új, az a fentieken kívül egy vitatható fogalmon, a „koreszmén” is múlik. A rendszerváltás idején – ha mástól nem, Fukuyamától tudjuk – a liberális demokrácia mindent elsöprő győzelmében hittünk. Mára ez a hit erősen megkopott, ha nem is a demokráciában, de annak liberális válfajában. Így azoknak, akik Magyarországon fel akarják támasztani a liberalizmust, azzal is számolniuk kell, hogy Közép-Európában sokan a liberalizmust fosztóképzőként használják, s a liberalizmussal szemben akarnak demokráciában élni.