Vérvád hull a Tea párt fejére?

Különös fordulatot vett a január 8-i, Tucson-i gyilkos merénylet: a politikai sajtó egy része megpróbálta a demokraták számára óriási kihívást jelentő Tea Party mozgalomra és személy szerint Sarah Palin-re „ráhúzni” a nihilista fiatalember által elkövetett támadást. Ezért most Palinék magyarázkodhatnak egy olyan kampánystratégia miatt, amelyet mindkét nagy párt régóta használ.

Január 8-án az arizonai Tucson egyik bevásárlóközpontjában a 22 éves, valószínűleg mentális problémákkal is küszködő Jared Lee Loughner automata fegyverével fejbe lőtte Gabrielle Giffords demokrata képviselőnőt, majd még hat embert lelőtt, köztük egy kilenc éves kislányt, tizenkettő másikat pedig megsebesített. Giffords túlélte a merényletet, már használja az iPad-jét, férje szerint két hónap múlva már távozhat a kórházból.

Nem telt el 24 óra a döbbenetes merénylet óta, és megfigyelők máris megtalálták a tett lehetséges politikai összefüggéseit. A The New York Times kolumnistája, Paul Krugman például egy nagy felháborodást keltő cikkében a republikánusok „gyűlöletkeltő retorikáját” tette felelőssé. Többen felfedezték, hogy Giffords választókörzete egy azon húsz közül, amely szerepel a republikánus Sarah Palin és a Teadélután-mozgalom tavaly nyári célkereszt-grafikáján, amellyel tehát annak idején jelezték, mely államokat kell a 2010. novemberi kongresszusi választásokon el- vagy visszahódítani a demokratáktól (Arizonát a republikánusok végül elbukták).

Tea párti tömeggyűlés Washingtonban Fotó: AP

A kampányrajz, akárcsak a körzetek „céltáblásítása” választási kampányban megszokott grafikai megoldásnak, egyfajta vizuális metaforának számít a politikailag megcélzandó körzetek tudatosítására, ennek ellenére baloldali bloggerek azt állították, ha Giffords meghalna, ő lenne az első áldozata a „radikálisan jobboldali” Teadélután-mozgalomnak. Az egyik legismertebb konzervtív újságírónő, Michelle Malkin válaszul illusztrált összeállítást tett közzé az elmúlt tíz év baloldali gyűlöletkeltőiről. 

A nem politikai elemzők közül valószínűleg Pima megye seriffje, Clarence Dupnik volt az első, aki azt állította, a merényletben „szerepe lehetett az országban erősen kiéleződött politikai ellentéteknek és a felelőtlen, előítéletes nyilatkozatoknak”, a „vitriolos retorikának”, amely szerinte „befolyásolhatta az instabil lelkületű merénylőt.” A helyi teadélutánosok azonban a seriff haladéktalan eltávolítását sürgetik, mondván, „átpolitizálta” a lövöldözést, és minden bizonyíték nélkül a szabad szólást okolta a merényletért, miközben nem volt képes megvédeni Giffordsot egy ilyen akciótól. Ráadásul a Tea Party hírbe hozása óta épp az ő aktivistáik szenvednek el időnként verbális atrocitásokat, a mozgalom egyik legismertebb arcát, Palint pedig életveszélyesen megfenyegették.

Az igazi össztűz akkor zúdult Sarah Palinre (volt alaszkai kormányzó, a legutóbbi elnökválasztási kampányban John McCain alelnök-jelöltje), amikor az „vérvádról” beszélt a szerinte totálisan megalapozatlan vádaskodások kapcsán. Az ADL (Rágalmazás Elleni Liga) sebtében előrántott antiszemitizmus-vádjára válaszul az ismert jogász professzor, a liberális Alan Dershowitz megvédte a szó használatát, mondván, az mára már túllépett a szűken értelmezett zsidó kontextusból, és nyugodtan használható bármely alaptalan vádaskodás jellemzésére. „Az a tény, hogy két áldozat is zsidó, teljesen irreleváns a vérvád szó használata szempontjából” – tette hozzá Dershowitz.

De mennyire alaptalanak ezek a vádak? Tény, hogy az Obama-adminisztráció első félideje bel-, kül- és gazdaságpolitikailag is óriási csalódást okozott az amerikai közvéleményben, úgyhogy az arra válaszul létrejött Tea Party mozgalom számos aktivistája valóban időnként dühös, átgondolatlan, nemegyszer militáns kijelentésekkel él. Az amerikai és főleg az európai balliberális sajtó nem is mulasztja el folyamatosan szélsőséges, sőt, látensen rasszista mozgalomnak beállítani a teadélutánosokat, holott semmi sem áll távolabb a valóságtól. Az pedig pláne abszurdnak tűnik, hogy egy, a mozgalomtól teljesen távol álló, a Mein Kampf-ot és a Kommunista Kiáltványt kedvenc művei között számon tartó fiatalembernek mi köze lenne a teadélutánosok által állítólag feltüzelt közbeszédhez, vagy a sokat által kárhoztatott jobbos „talk-rádióhoz”, Rush Limbaugh vagy Glenn Beck műsoraihoz.

A két éve alakult Tea Party-t könnyű megvádolni, mivel nem fentről szervezett, egységes világnézetű jobboldali szervezetről van szó, ráadásul rohamtempóban veszi be a republikánus pártot. Nem véletlen tehát, hogy éppen most támadják ilyen élesen, alig néhány hónappal azután, hogy a félidős novemberi (elő)választásokon jelöltjeik nagy sikereket könyvelhettek el. Ha a Tea Party teret nyer a jobboldalon, és mondjuk a következő napokban sikerül visszavonatni az egészségügyi reformot, az alapvetően megváltoztathatja Amerikát.

Nem valamiféle „harmadik párt” megszervezésének kísérletéről van ugyanis szó, hanem olyan, valóban alulról jövő, ellenőrizhetetlen tömegmozgalomról, platformok, koalíciók és helyi csoportok decentralizált hálózatáról. Deklarált céljuk a Republikánus Párt visszatérítése az „eredeti” konzervatív és szabadságpárti célokhoz, hogy a pártnak ílymódon esélye legyen  a 2012-es győzelemre. A mozgalom vegyíti a hagyománytisztelő konzervatív, a külpolitikailag Amerika vezető szerepéért kiálló neokonzervatív és a szabadpiaci, alkotmányosan korlátozott „kis kormányzatot” hirdető libertárius gondolatokat, magához vonzva a keresztény-jobboldali aktivistákat is. Szociális vagy gazdasági populizmusért, szélsőséges kiszólásokért persze nem kell a szomszédba menniük,  de nem jellemzőek rájuk a mainsteam sajtó által ráaggatott jelzők. Valóban kiállnak a szabad fegyvertartás alkotmányos joga mellett, de ezzel így volt a meglőtt demokrata párti képviselőnő is.

Az erősen államkritikus Tea Party mozgalom elsősorban adócsökkentést, az államháztartási hiány lefaragását, a szociális ellátások magánosítását, Obama –szerintük „szocialista”– egészségbiztosítási reformjának visszavonását sürgetik, ugyanakkor nem tematizálnak olyan egymás közt is vitatott kérdéseket, mint az abortusz, a melegek házassága, vagy az őssejtkutatás. Legnagyobb finanszírozójuk a libertárius testvérpár, David és Charles Koch, akik egy német lap szerint „totális kapitalizmust” akarnak, és készek harcolni is érte.” Ez persze szintén metafora.