Búcsú az olvasóktól (és munkatársaimtól)

Mintha csak tegnap lett volna: 2003 novemberében kineveztek a HVG Online szerkesztőségének vezetőjévé, és ma, hét és fél évvel később, utolsó napomat töltöm főszerkesztőként az intézményben.

Amikor átvettem a főszerkesztőséget, a kicsiny csapatnak – utólag elárulhatom, merő poénból – Winston Churchill híres szavait idéztem: nem ígérhetek mást, csak vért, verítéket és könnyeket. Egy ideig komolyan vették, de azután rájöttek, másról van szó: vezetői elvem valójában az volt, olyan rövid az élet, kollegáim legalább a munkahelyen érezzék jól magukat, és akkor a szorgalom és a lelkesedés sem marad el. Ez azért csak félig jött be, de szerencsére mellettem volt helyettesem, Marinov Iván, aki némi struktúrát is bevitt a szervezetbe. És valóban, hála az időközben csaknem 20 főre duzzadt csapatnak, és persze mindazoknak, akik munkánkat „kívülről” segítették, a látogatottság gyorsan nőtt, és ma már elmondhatjuk: a komoly hírportálok élmezőnyébe kerültünk.

Ennek tudatában akár jóérzéssel is hagyhatnám el eddigi posztomat, de be kell vallanom, hiányozni fog az a jól összeforrott, kiváló kvalitásokkal rendelkező csapat, amelynek minden egyes tagja különleges erényeket csillogtat. Erről persze honlapunk látogatója is meggyőződhet, ha végigkattintja (és olvassa) napi termésünket.

Igen, kedves Olvasó! Minden percben az járt az eszünkben, miképpen tudunk az Ön kedvére járni (ebben persze némi önző szándék is megnyilvánult: tematizálni a közbeszédet, beszéljenek az emberek, szóljanak a Facebook bejegyzések a mi leleplezéseinkről, értesüléseinkről, vitacikkeinkről, jöjjenek a hirdetők minél több költenivalóval).  A kedves Olvasó pedig nem volt rest, ha kellett dicsért, ha kellett szóvá tett, időnként beperelt, tehát visszajelzésnek nem voltunk híján. Amikor pedig a médiában bennünket idéztek, madarat lehetett velünk fogatni.

Nem ért meglepetésként, hogy sokan helytelenítették, amiért a Gyurcsány érában nem voltunk hajlandóak a hírportált a „haladó értelmiség” (Bence György) agitprop eszközeként működtetni, nem dőltünk be a „fasiszta veszéllyel” riogatóknak. Tartottuk a jó irányt, mígnem tavaly a belpolitikában fordult a kocka. Nálunk is: a Fidesz-kormány hivatalba lépése óta az új hatalmasok visszás döntéseit igyekszünk leleplezni, komolyan véve a sajtó „őrzőkutya” szerepét. Ennek jegyében írták publicisztikáikat, elemzéseiket a Vélemény rovat tehetséges, jó tollú szerzői is. Nem mindenki örül ennek a „középen állásnak”, de ezt ma is vállalom, és nem bánnám, ha utódom is komolyan venné, hogy Lenin óhajával ellentétben a sajtó nem kollektív agitátor és nem propagandista.

Köszönöm ezeket a felejthetetlen éveket nagyszerű munkatársaimnak, akiket egytől-egyig közeli barátomnak tekintek, és azoknak, akik munkánknak értelmet adnak: hűséges olvasóinknak.

Hirschler Richárd

Fotó: hvg.hu