Gyurcsány Ferenc ezt a Duna Televízió előző nap rögzített, vasárnap este adásba kerülő műsorában mondta. Ezt egy teljesen elhibázott politikának látom, olyannak, amiből a XX. században csak tragédiák lettek ebben a régióban - jelentette ki Gyurcsány Ferenc a Heti hírmondó című műsor vendégeként. A kormányfő közölte, nem tudja elfogadni, hogy a magyarság együvé tartozását felülírhatja az, ki tartja magát jobb- és baloldalinak. A miniszterelnök hozzátette, a jobboldalnak határokon belül és kívül is történelmi felelőssége van abban, ha azt mondja, az a jobb magyar, aki úgy gondolkodik, mint a jobboldaliak
Gyurcsány szerint autonómia-ügyben Budapest nem diktálhat
A miniszterelnök szerint az autonómia kérdését másképp lehet kezelni a Vajdaságban, a Felvidéken, Kárpátalján és Székelyföldön, és nem helyes, ha budapesti politikusok próbálják megmondani, mit kell ott csinálni.
Magyar Péter: Döntést hoztunk babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopja ügyében
Az MCC, a Mol, Lázár, Áder és Palkovics alapítványa is megy a levesbe augusztus 31-ig
Reagált a halálos ítéletre az MCC
„Putyin havonta több ezer fiatal embert küld a halálba. Világos? Remek, mert akkor az is világos, miről lehet beszélni vele”
Nagy győzelmek, brutális meccsek, trükkös csalások – itt vannak a legérdekesebb momentumok a focivébék történetéből
Magyar Péter reagált Sulyok Tamás „külföldi panaszkodásaira”
Fásy Zsüliett államilag megtámogatott cégénél elrontották a papírokat, mégsem lesz osztalék
Fekete-Győr András megvonná Lázár János, Kocsis Máté és Szijjártó Péter fizetését
Leállítja a Master Good a 120 milliárdos gyárépítését, ha nem tud külföldről munkaerőt behozni
Megvan az NB I új neve
Csizmadia Ervin: A Fidesz kereszténydemokrata fordulatától a bukásig
A Stanford-kutató, aki megtanította a világot aludni, lélegezni és napfürdőzni
Figyelmeztetnek: zivatarokkal érkezik a hidegfront
Trump a megugró áremelkedésről: Imádom az inflációt
Az elnök szerint remek számok érkeztek.