Tóta W. Árpád
Tóta W. Árpád

A gyorsnaszádnak a vitathatatlan előnyei mellett van néhány hátránya is a tengerjáróhoz, vagy a miniszterelnöki kikiáltó szavaival, anyahajóhoz képest. Az egyik, hogy ha az anyahajón nem figyelnek, akkor két másodperc alatt gyűrik a tenger alá a rossz helyen lábatlankodó gyorsnaszádot. A másik, hogy az ilyen fürge kis hajókból hamar kifogy a nafta, és akkor be kell sorolniuk a tankhajó mellé, különben nincs továbbmenet. Éppen ezért a könnyű hajók kapitányai tisztelettudóan viselkednek a tankerek személyzetével, és véletlenül sem mutogatják feléjük a seggüket.

Az U-805 búvárnaszád megadja magát a kanadai haditengerészet erőinek

A magyar gyorsnaszád ma az utolsó csepp üzemanyaggal hajózik, konkrétan már a kölniket is elkobozták a fedélzeten, hogy etessék a motort. Az állampapírjaink szó szerint a kutyának se kellenek: a legutóbbi aukciót le kellett fújni. Úgy hoppon maradtunk, mint buta kofa a rohadt almájával. Nemhogy a szabad világ, de sem Kína, sem szaúdi barátaink nem kértek a friss, ropogós kötvényeinkből. Én simán el tudom képzelni azt a reálpolitikai szitut, amikor megéri leszopni a világ legrosszabb arcú gonosztevőit. viszont ha mégse kapunk érte semmit, akkor az eredmény annyi marad, hogy leszoptuk a világ legrosszabb arcú gonosztevőit, ingyen. Szerelemből.

Ezzel párhuzamosan két minősítőnél is ketyeg a buktatás, vagyis arra készülnek, hogy beolvassák a hangosbemondóban: kérjük, vigyázzanak értékeikre, magyar befektetéssel ne próbálkozzanak. Az euró bőven 300 fölött, és semmi jele annak, hogy ez tartósan változna: a forint a legnyomorultabb deviza az egész földrészen. És már csak két hónap van hátra az Elrugaszkodás Évéig. Nyakig a mélyvízben az elrugaszkodás elég merész terv.

Ennek a mostanra beérett szívásnak van egy kézenfekvő, világszerte alkalmazott ellenszere, ez pedig az IMF-hitelkeret, és a vele járó használati utasítás. Jujuj! De hát az IMF… az olyan csúnya szó, mint a tandíj meg a vizitdíj! Azt nem lehet!

Azért nem lehet, mert annak idején becsapták maguk mögött az ajtót. Nem az IMF felé, az nem egy érzelmes entitás. Hanem befelé. Nem volt ám elég valami olyan, hogy „pillanatnyilag indokolatlannak tartjuk az IMF-szerződést”. Nem, hanem hétmérföldes feneket kellett ennek keríteni, eposzi szabadságharcot kerekítve az ügyből. Elgaloppírozni oda, ahonnan nincs visszaút. Mert olyan jól hangzott. Most meg imádkozhatnak a Radírpókhoz, ugyan tüntesse el minden nyomát a baromságoknak, amit akkor mondtak.

Orbán a hibás

A jelen – tragikus – helyzetért természetesen az elmúlt nyolc év, azon belül is leginkább Sukoró a felelős. De abban az elmúlt nyolc évben benne van a most elmúlt másfél is, fiúk.

Figyelemre méltó, hogy a becsődölt politikának pont ez a vezérfonala: a korábban óriási pofával előadott, végletes szövegek, és a csapdák, amiket így felállítottak. Más logikát nehéz volna találni benne. Botránynak, népirtásnak neveztek mindent, amit most muszáj lenne, ezért nem tehetik azt, amit muszáj. Nem zárhatnak be egy kórházat vagy egy iskolát, de még egy kispostát sem, mert ez falurombolás lenne. Nem kérhetnek részhozzájárulást az egészségügyben és a felsőoktatásban; éppen ezek helyett kényszerülnek károsabb, még kellemetlenebb megoldásokra. És további arcátlan hazugságokra. Még a nyilvánvaló megszorítást se nevezhetik nevén szerencsétlenek, mert az meg úgymond nem vezet sehova.

A nyilvánvaló megszorítást egyébként igyekeztek elkerülni. Ezzel telt el a ciklusuk első harmada. Kapkodtak fűhöz-fához, különadókhoz, államosításhoz, csak ne kelljen beismerni, hogy amivel hatalomra kerültek, az ordas nagy hazugság volt; illetve azt, hogy Gyurcsány és Bajnai ebben-abban talán helyesen lépett, vagy próbált lépni. Akkor éppen jó ötletnek tűnt megcsapolni a gonosz nemzetközi tőkét, ha ezzel el lehet odázni a beismerést. Sejthették, hogy ettől Magyarország nem lesz kívánatosabb befektetői célpont, annyira sötétek nem lehetnek, hogy ezt ne tudták volna. Hogy miben reménykedtek mégis, azt máig nem tudjuk. Csak azt, hogy elkúrták. Nemcsak a saját másfél évüket: a miénket is.

Pont ugyanúgy, ahogy Gyurcsány: nem merték csökkenteni az állami kiadásokat, miközben lemondtak a bevételek jelentős részéről (ld. „adócsökkentés kormánya”). Nem mentség, csak magyarázat, hogy Gyurcsány ezt a választások megnyerése érdekében követte el, míg Orbánnak nem sikerült ilyen ügyesen időzítenie.

Az unortodox gazdaságpolitika látványosan becsődölt. Az adócsökkentés nem eredményezett több magyar vállalkozást. Az autoriter rablóhadjárat elijesztette a külföldi tőkét, amihez hozzájárultak az antidemokratikus intézkedések. A keleti szél nem ért ide. Az egymillió munkahelyet már csak gúnyolódásból említi bárki is. Ez, uraim, lószar. Karikás egyes. Rosszabbul élünk, mint egy, kettő, négy, nyolc éve.

Nyolc évük volt tervezni. Nyolc évük volt a házi feladatra. A legalapvetőbb számításokra sem szakítottak időt.

Innen még van kiút, újrakezdeni sohasem késő. Most például arról kell dönteni, mi a fontosabb: az államcsőd elkerülése, vagy Orbán Viktor és barátai egója. Még vissza lehet somfordálni az IMF-hez, de az annak a beismerése lesz, hogy az eddigi kormányzás bohóckodás volt.

Még adatott egy utolsó esély, lehetőség egy katartikus jelenetre, egy hőstettre. Nagyjából úgy hangzana, mint az Őszödi Nyelvemlék. Ugyanaz az őszinte szembenézés, a hibák és bűnök megvallása, és a fogadalom, hogy jóváteszi. Az egyház ezt gyónásnak nevezi. Szégyenteljes, önreflexív, néha fájdalmas lelki folyamatokkal jár. Hőstetté attól válhat, ha nem véletlenül kerül nyilvánosságra. Gyurcsány sorsát nem azzal lehet meghaladni, hogy az önkritika nem hangzik el még szűk körben sem. Csak azzal, ha elhangzik nyilvánosan.