Medgyessy holnap jelenti be a kormányátalakítást

1 perc

2004.08.17. 06:31

Lapértesülés szerint már holnap bejelenti kormányának átalakítását a kormányfő, aki ma és holnap konzultál az MSZP elnökségével.

A miniszterelnök tegnap titokban találkozott Kuncze Gáborral, az SZDSZ elnökével és Lendvai Ildikóval, az MSZP frakcióvezetőjével – írja a Népszava. Medgyessy ma és holnap konzultál a párt elnökségének tagjaival, és megjelenik a szocialisták szerdai informális frakcióülésén is. Erre azt követően kerül sor, hogy a múlt héten Medgyessy megtette a kormány átszervezésével kapcsolatos "induló ajánlatát" a koalíciós pártoknak.



A lap szerint az SZDSZ azonnal elutasította, hogy a kormányfői javaslatok nyomán két miniszterét felállítsa, s ezt az ügyvivői testület tegnap ismét megerősítette. A kabinet tehát várhatóan csak a szocialista oldalon változik.



Előzőleg a Fidesz a miniszterelnök dolgozószobája előtt tartott sajtótájékoztatóján öt miniszter tevékenységét is kifogásolta; azt kérdezte, a helyén marad-e Csillag István gazdasági, Kovács Kálmán informatikai, Kökény Mihály egészségügyi, Németh Imre mezőgazdasági és Bárándy Péter igazságügyi miniszter. Az MSZP szóvivője erre úgy reagált: egy felelős miniszterelnök nem ellenzéki mendemondák és koholt vádak alapján ment fel és nevez ki minisztereket.