Távozik Friderikusz az MTV-től?
Friderikusz Sándor hírek szerint kedden jelentette be a Magyar Televízió Rt. vezetőinek, hogy heteken belül befejezi tevékenységét az MTV-ben, és nem vezeti tovább A szólás szabadsága című politikai-közéleti műsort.
A tévéelnök a múlt héten még áldását adta a sorozatra, és fontosnak tartotta azt, majd e hét elején pénzhiányra hivatkozva váratlanul lemondta a produkciót - írja a Népszabadság. (Egy-egy adás maximum 400-500 ezer forintba került volna.) A döntés azért háborította fel Friderikuszt, mert tudomására jutott, hogy csak az ő műsora hiányzik majd a palettáról, valamennyi tervbe vett új műsor - amelynek kitalálásában és kidolgozásában az elnök felkérése alapján a műsorvezetőnek jelentős szerepe volt - októbertől ott lesz az MTV képernyőjén. Állítólag emiatt telt be a pohár A szólás szabadsága szerkesztő-műsorvezetőjének, és a hat hónapon át tartó huzavona végére tett pontot azzal, hogy befejezi munkáját a közszolgálati televízióban. Rudi Zoltán lapunk megkeresésére nem kívánt nyilatkozni az ügyben, mert Friderikusz levelét még nem látta.
Friderikusz Sándor "egyelőre nem kíván nyilatkozni" e kérdésben, közölte sajtóreferense, Máté Dorottya. Csorba Mária, az MTV sajtóreferense a nap folyamán annyit mondott, hogy az intézmény nem kíván reagálni a sajtóinformációban foglaltakra.