Olimpia: a világ hálával, a görög polgár pénzzel adózik...
6 perc
2004.09.13. 12:32
Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke az athéni ötkarikás játékokat „álomolimpiának” nevezte. S bár az olimpiai láng kialudt, a görög polgárok számára mégis egyre világosabb: ilyen drága álmot még nem láttak nemzetük hosszú története során.
Emlékezetes felzúdulás fogadta a NOB döntését, amellyel annak idején nem Athénnak, hanem Atlantának ítélte oda az 1996-os Aranyolimpiát. Az akkori pusmogások szerint a NOB a georgiai fővárosban honos Coca-Cola bukszáját vonzóbbnak találta, mint a görög hagyományokat. Ma már azonban – függetlenül az egykori döntés motívumaitól – biztosra vehető, hogy Athén 1996-ban még képtelen lett volna méltó házigazdája lenni egy olimpiának.
A görög főváros – e sorok írójának még egészen friss helyszíni tapasztalatai szerint –csaknem egy évtizeddel később is alig tudott megbirkózni a feladattal. Az átlustálkodott esztendők sora után az utolsó hónapokban indított, már-már irrealitásba csapó hajrával jutottak el odáig, hogy végül is le lehetett bonyolítani a XXVIII. nyári játékokat. A NOB nem véletlenül pendítette meg többször is, hogy akár a rendezési jogot is megvonhatják Athéntől.
Amikor márciusban a nemzetközi sajtó számára rendezett terepszemlén a görög fővárosban jártam, a rendezők a harmincegynéhány fontosabb létesítmény közül mindössze tucatnyit mutattak meg az újságíróknak. Sok helyszínre akkor a „készületlenségi” állapot miatt egyszerűen nem volt érdemes elmenni, no meg nem is nagyon hagyták a vendéglátók....
A lemaradásokat csak úgy lehetett behozni, hogy hirtelen rohammunkára kapcsoltak, ami óriási terhet rakott Athén és egész Görögország vállára. Az építkezések és másfajta előkészületek befejezéséhez szükséges óriási kapacitások csillagászati összegeket emésztett fel, sokkal többet, mint amennyire jobb ütemezés mellett szükség lett volna. A költségvetés újabb és újabb túllépéséről naponta érkeztek a hírek.
Az olimpia várható költségeit a görögök 2 milliárd dollárra becsülték, amikor 1997-ben megkapták a rendezési jogot. De idén tavasszal az akkori választásokon a hatalomból kikerülő szocialista kormány becslése is csak 5 milliárd dollár volt. A valóság ettől messzire került. Nem végleges és nem hivatalos adatok szerint az olimpia összkiadásai meghaladhatják akár a 12 milliárd dollárt is. Ha válságot nem is idézett elő a görög gazdaságban a heveny állami túlköltekezés, megjósolható, hogy hosszas törlesztő időszak következik: hellénföld lakói tíz, de lehet, hogy húsz éven át fizetik majd az „olimpiai adót”, mire a javarészt halogatásból származó deficitet ledolgozzák.
Az olimpiai adóról egyelőre hivatalosan semmi konkrét nem hangzott el, de Görögországban – a személyes beszélgetések során ez elég nyilvánvalóvá vált – a legtöbben lélekben már felkészültek rá, hogy belátható időn belül, a végső számla nagyságától függően valamilyen formában neki kell kezdeni a kollektív törlesztésnek. Azt is biztosra vették, hogy a beruházásokban való részvétel lehetőségéért és hazafiúi buzgalomból is a görög nagytőkések máris igen jelentős összegeket helyeztek el az olimpia oltárán. A vázolt kilátások ellenére, görög beszélgetőpartnereim nem voltak hajlandók kritikával illetni az olimpia megrendezését. Talán a pozitív világlátással jellemezhető mediterrán karakter miatt is, jókora kincstári optimizmussal, csak a játékok nagyszerűségéről voltak hajlandó beszélni.
Az infrastruktúra fejlesztésében résztvevő nagytőke talán meg is találta a számítását, de azok a kisvállalkozások, amelyek az olimpiától vártak fellendülést – különösen a vendéglátóiparban – csalódottan készíthettek kasszát. Az olimpia előtt ugyanis a vendéglátósok felújították üzleteiket, megnövelték raktárkészleteiket, s különösen Athénban gombamód szaporodtak az éttermek. Elsősorban 6-10 euróért giroszt és szuflakit árusító boltok nyíltak. A turisták, akikre a játékok látogatása eleve súlyos anyagi terheket rakott – a jegyek feketén akár 50 euróba is kerülhettek –, viszont inkább a 2-6 eurós menüket kínáló nemzetközi gyorsétterem-láncokat részesítették előnyben. A versenyek látogatottsága pedig egyébként sem érte el az előre prognosztizált szintet. A hivatalosan jobbára 20-30 euróba kerülő belépők mintegy felét nem sikerült eladni, ami arra vall, hogy a reméltnél kevesebb vendég fordult meg az olimpia ideje alatt Görögországban. Általános vélekedés szerint nagyon sok embert tartott távol a terrortámadástól való félelem, annak ellenére, hogy a szervezők gigantikus összegeket költöttek a biztonság szavatolására.
Az óriási készültség láttán magától adódott a kérdés: szükség volt-e erre? A biztonsági számlán a legutolsó adatok szerint másfélmilliárd dollár állt, ami nagyjából négyszer annyi, mint amennyit Sydneyben ilyen célra elköltöttek. A hatalmas összeg érthetővé válik egy másik szám ismeretében: 70 ezer rendőr, katona, tűzoltó, robbantási- és vegyvédelmi szakember, terrorelhárító specialista, személyi testőr, biztonsági ember, civil nyomozó és magándetektív, fegyverrel és a nélkül gondoskodott róla, hogy az olimpiai béke érzése áthassa Athént a versenyek idejére. A pireuszi kikötő és környéke valóságos haditengerészeti felvonulás színhelye lett: nem hiányoztak a tengerészgyalogosok, a parti őrség fegyveresei, hadihajók, ágyúnaszádok, a levegőben köröző helikopterek. A főváros felett két zeppelin lebegett, afféle égi „Big Brother” gyanánt fürkészve az alant levőket. Az arra tévedt látogató egy igazi háborús filmben érezte magát.
A gyakori, időnként tüzetes ellenőrzések viszont nem voltak tolakodóak. A biztonsági emberek kedvesen tették a dolgukat, láttukon taxisofőröm meg is jegyezte: „ ide aztán egy terrorista sem meri majd bedugni az orrát”. Valóban nem is merte. A terroristák – a szakértők által sokszor ismertetett tétel szerint – a puha célpontokat keresik, Athén a játékok idején azonban nagyon is kemény diónak tűnt.
A másfél milliárd dolláros biztonsági számlából amúgy szintén nem a görög vállalkozások hasították ki maguknak a legzsírosabb részt, hiszen a katonai ellenőrzést a NATO vállalta. A védelem terveit pedig a helyi közvélekedés szerint olyan titkosszolgálatok készítették és a műveleteket is azok felügyelték, amelyeknek a terrorelhárításban lényegesen nagyobb a tapasztalatuk, s lényegesen jobb információellátásuk volt, mint a görög hatóságoknak. A helyi őrző-védő cégek azonban gyaníthatóan így sem rossz szívvel tekintenek majd vissza ezekre az augusztusi hetekre.
Az átlaggörög számára azonban az olimpia nem lesz több, mint a nemzeti büszkeség drágán megvett szimbóluma: képesek voltunk megrendezni az álomolimpiát, tehát bármire képesek lehetünk! S való igaz: az egyik oldalon ott van ugyan a vadonatúj nemzetközi repülőtér, a modernizált gyorsforgalmi úthálózat, a meghosszabbított metró, a kéregvasút, a tengerparti villamos vonal, felüljárók, hidak, közhasznú beruházások serege. A másikon viszont a csalódás, hogy elmaradt a külföldi befektetők rohama, hogy az olimpiai tömegturizmus nem érte el a kalkulált szintet, de még azt sem tudni, hogy mennyit hozhat a konyhára a sportlétesítmények, a versenyzők és újságírók használta olimpiai és sajtófaluk házainak utóhasznosítása. Az olimpiai emelkedettségből a hellének lassan visszaereszkednek a talajra, jönnek a dolgos hétköznapok, amelyeknek legalább pár percét az elkövetkező években mindannyian kénytelenek lesznek az álom utófinanszírozására fordítani. Ezért aztán, ha mi magunk majd ismét az olimpia megrendezéséről ábrándozunk, érdemes lesz pár pillanatra tekintetünket az Olümposz felé fordítani.
Jancsó Kornél, az MTI athéni különtudósítója
Óriási deficit Görögországban
Kosztasz Karamanlisz görög miniszterelnök országa előző kormányát a valós gazdasági helyzet eltitkolásával vádolja. Az euro.hu jelentése szerint idei görög államháztartási deficit a GDP 5,3 százalékát is elérheti.
A következő évi költségvetési vitát megelőző hagyományos kormányfői beszédben Karamanlisz hitelből finanszírozott szociálpolitikáról, eltitkolt katonai kiadásokról beszélt. Az athéni Olimpiai Játékok minden idők legnagyobb olimpiai költségvetését emésztette fel, az előző kormány pedig alultervezte a kiadásokat. „Az államadósság a legpesszimistább becsléseket is felülmúlja” – mondta beszédében a miniszterelnök.
A márciusi választások előtt az akkor hatalmon lévő szocialista kormány 1,2 százalékos hiánnyal kampányolt. Ezzel szemben az idei hiány 7 milliárd euró, ami a GDP arányában csaknem duplája az EU által elvárt 3 százalékos határnak. Az államadósság 184 milliárd euró, ami háztartásonként 50 ezer euró. Karamanlisz mindezek ellenére igyekezett megnyugtatni Görögországot: nem lesz sokkterápia; privatizációval, befektetésekkel és versenyélénkítő intézkedésekkel reméli talpra állítani a gazdaságot.
Fotók: Reuters
A görög főváros – e sorok írójának még egészen friss helyszíni tapasztalatai szerint –csaknem egy évtizeddel később is alig tudott megbirkózni a feladattal. Az átlustálkodott esztendők sora után az utolsó hónapokban indított, már-már irrealitásba csapó hajrával jutottak el odáig, hogy végül is le lehetett bonyolítani a XXVIII. nyári játékokat. A NOB nem véletlenül pendítette meg többször is, hogy akár a rendezési jogot is megvonhatják Athéntől.
Amikor márciusban a nemzetközi sajtó számára rendezett terepszemlén a görög fővárosban jártam, a rendezők a harmincegynéhány fontosabb létesítmény közül mindössze tucatnyit mutattak meg az újságíróknak. Sok helyszínre akkor a „készületlenségi” állapot miatt egyszerűen nem volt érdemes elmenni, no meg nem is nagyon hagyták a vendéglátók....
A lemaradásokat csak úgy lehetett behozni, hogy hirtelen rohammunkára kapcsoltak, ami óriási terhet rakott Athén és egész Görögország vállára. Az építkezések és másfajta előkészületek befejezéséhez szükséges óriási kapacitások csillagászati összegeket emésztett fel, sokkal többet, mint amennyire jobb ütemezés mellett szükség lett volna. A költségvetés újabb és újabb túllépéséről naponta érkeztek a hírek.
Az olimpia várható költségeit a görögök 2 milliárd dollárra becsülték, amikor 1997-ben megkapták a rendezési jogot. De idén tavasszal az akkori választásokon a hatalomból kikerülő szocialista kormány becslése is csak 5 milliárd dollár volt. A valóság ettől messzire került. Nem végleges és nem hivatalos adatok szerint az olimpia összkiadásai meghaladhatják akár a 12 milliárd dollárt is. Ha válságot nem is idézett elő a görög gazdaságban a heveny állami túlköltekezés, megjósolható, hogy hosszas törlesztő időszak következik: hellénföld lakói tíz, de lehet, hogy húsz éven át fizetik majd az „olimpiai adót”, mire a javarészt halogatásból származó deficitet ledolgozzák.
Az olimpiai adóról egyelőre hivatalosan semmi konkrét nem hangzott el, de Görögországban – a személyes beszélgetések során ez elég nyilvánvalóvá vált – a legtöbben lélekben már felkészültek rá, hogy belátható időn belül, a végső számla nagyságától függően valamilyen formában neki kell kezdeni a kollektív törlesztésnek. Azt is biztosra vették, hogy a beruházásokban való részvétel lehetőségéért és hazafiúi buzgalomból is a görög nagytőkések máris igen jelentős összegeket helyeztek el az olimpia oltárán. A vázolt kilátások ellenére, görög beszélgetőpartnereim nem voltak hajlandók kritikával illetni az olimpia megrendezését. Talán a pozitív világlátással jellemezhető mediterrán karakter miatt is, jókora kincstári optimizmussal, csak a játékok nagyszerűségéről voltak hajlandó beszélni.
Az infrastruktúra fejlesztésében résztvevő nagytőke talán meg is találta a számítását, de azok a kisvállalkozások, amelyek az olimpiától vártak fellendülést – különösen a vendéglátóiparban – csalódottan készíthettek kasszát. Az olimpia előtt ugyanis a vendéglátósok felújították üzleteiket, megnövelték raktárkészleteiket, s különösen Athénban gombamód szaporodtak az éttermek. Elsősorban 6-10 euróért giroszt és szuflakit árusító boltok nyíltak. A turisták, akikre a játékok látogatása eleve súlyos anyagi terheket rakott – a jegyek feketén akár 50 euróba is kerülhettek –, viszont inkább a 2-6 eurós menüket kínáló nemzetközi gyorsétterem-láncokat részesítették előnyben. A versenyek látogatottsága pedig egyébként sem érte el az előre prognosztizált szintet. A hivatalosan jobbára 20-30 euróba kerülő belépők mintegy felét nem sikerült eladni, ami arra vall, hogy a reméltnél kevesebb vendég fordult meg az olimpia ideje alatt Görögországban. Általános vélekedés szerint nagyon sok embert tartott távol a terrortámadástól való félelem, annak ellenére, hogy a szervezők gigantikus összegeket költöttek a biztonság szavatolására.
Az óriási készültség láttán magától adódott a kérdés: szükség volt-e erre? A biztonsági számlán a legutolsó adatok szerint másfélmilliárd dollár állt, ami nagyjából négyszer annyi, mint amennyit Sydneyben ilyen célra elköltöttek. A hatalmas összeg érthetővé válik egy másik szám ismeretében: 70 ezer rendőr, katona, tűzoltó, robbantási- és vegyvédelmi szakember, terrorelhárító specialista, személyi testőr, biztonsági ember, civil nyomozó és magándetektív, fegyverrel és a nélkül gondoskodott róla, hogy az olimpiai béke érzése áthassa Athént a versenyek idejére. A pireuszi kikötő és környéke valóságos haditengerészeti felvonulás színhelye lett: nem hiányoztak a tengerészgyalogosok, a parti őrség fegyveresei, hadihajók, ágyúnaszádok, a levegőben köröző helikopterek. A főváros felett két zeppelin lebegett, afféle égi „Big Brother” gyanánt fürkészve az alant levőket. Az arra tévedt látogató egy igazi háborús filmben érezte magát.
A gyakori, időnként tüzetes ellenőrzések viszont nem voltak tolakodóak. A biztonsági emberek kedvesen tették a dolgukat, láttukon taxisofőröm meg is jegyezte: „ ide aztán egy terrorista sem meri majd bedugni az orrát”. Valóban nem is merte. A terroristák – a szakértők által sokszor ismertetett tétel szerint – a puha célpontokat keresik, Athén a játékok idején azonban nagyon is kemény diónak tűnt.
A másfél milliárd dolláros biztonsági számlából amúgy szintén nem a görög vállalkozások hasították ki maguknak a legzsírosabb részt, hiszen a katonai ellenőrzést a NATO vállalta. A védelem terveit pedig a helyi közvélekedés szerint olyan titkosszolgálatok készítették és a műveleteket is azok felügyelték, amelyeknek a terrorelhárításban lényegesen nagyobb a tapasztalatuk, s lényegesen jobb információellátásuk volt, mint a görög hatóságoknak. A helyi őrző-védő cégek azonban gyaníthatóan így sem rossz szívvel tekintenek majd vissza ezekre az augusztusi hetekre.
Az átlaggörög számára azonban az olimpia nem lesz több, mint a nemzeti büszkeség drágán megvett szimbóluma: képesek voltunk megrendezni az álomolimpiát, tehát bármire képesek lehetünk! S való igaz: az egyik oldalon ott van ugyan a vadonatúj nemzetközi repülőtér, a modernizált gyorsforgalmi úthálózat, a meghosszabbított metró, a kéregvasút, a tengerparti villamos vonal, felüljárók, hidak, közhasznú beruházások serege. A másikon viszont a csalódás, hogy elmaradt a külföldi befektetők rohama, hogy az olimpiai tömegturizmus nem érte el a kalkulált szintet, de még azt sem tudni, hogy mennyit hozhat a konyhára a sportlétesítmények, a versenyzők és újságírók használta olimpiai és sajtófaluk házainak utóhasznosítása. Az olimpiai emelkedettségből a hellének lassan visszaereszkednek a talajra, jönnek a dolgos hétköznapok, amelyeknek legalább pár percét az elkövetkező években mindannyian kénytelenek lesznek az álom utófinanszírozására fordítani. Ezért aztán, ha mi magunk majd ismét az olimpia megrendezéséről ábrándozunk, érdemes lesz pár pillanatra tekintetünket az Olümposz felé fordítani.
Jancsó Kornél, az MTI athéni különtudósítója
Óriási deficit Görögországban
Kosztasz Karamanlisz görög miniszterelnök országa előző kormányát a valós gazdasági helyzet eltitkolásával vádolja. Az euro.hu jelentése szerint idei görög államháztartási deficit a GDP 5,3 százalékát is elérheti.
A következő évi költségvetési vitát megelőző hagyományos kormányfői beszédben Karamanlisz hitelből finanszírozott szociálpolitikáról, eltitkolt katonai kiadásokról beszélt. Az athéni Olimpiai Játékok minden idők legnagyobb olimpiai költségvetését emésztette fel, az előző kormány pedig alultervezte a kiadásokat. „Az államadósság a legpesszimistább becsléseket is felülmúlja” – mondta beszédében a miniszterelnök.
A márciusi választások előtt az akkor hatalmon lévő szocialista kormány 1,2 százalékos hiánnyal kampányolt. Ezzel szemben az idei hiány 7 milliárd euró, ami a GDP arányában csaknem duplája az EU által elvárt 3 százalékos határnak. Az államadósság 184 milliárd euró, ami háztartásonként 50 ezer euró. Karamanlisz mindezek ellenére igyekezett megnyugtatni Görögországot: nem lesz sokkterápia; privatizációval, befektetésekkel és versenyélénkítő intézkedésekkel reméli talpra állítani a gazdaságot.
Fotók: Reuters