A Ferenc által kijelölt úton tartaná az egyházat, de vajon „tizenhárom plusz egyedik” Leónak is lesz-e kisugárzása?

Nem bízta a véletlenre az általa megkezdett reformok folytatását Ferenc pápa. Halálához közeledve úgy rendelkezett, hogy 2028-ig meghosszabbítja a kezdeményezése nyomán évekkel korábban megindított, a világi hívek meghallgatására, aktív bevonásával történő megújítására építő szinodiális folyamatot. A papír persze sokat elbír, így ha egy „anti-Ferenc” került volna Szent Péter székébe, könnyen megakaszthatta volna a klérus és a hívek közötti párbeszédet. Az azonban, hogy Robert Francis Prevost már a konklávé második napján, a negyedik szavazási fordulóban megkapta a kétharmados többséget (ez utoljára a XVI. Benedek néven megválasztott Joseph Ratzingernek sikerült), jelezte: a bíborosi testületben korántsem volt akkora megosztottság, mint azt előzetesen még a vatikáni ügyekben tájékozottabb (szak)sajtó is sejtette.

Míg a világi média a döntés gyors megszületését azzal magyarázza, hogy a pápaválasztó testületben már túlsúlyban voltak a Ferenc által kinevezett bíborosok, a hívek olvasatában újabb igazolást nyert, hogy az utód kiválasztásának folyamata ugyan emberek által megy végbe, de van egy felsőbb irányítója. Erről is beszélt lapunknak a választási folyamatban részt vevő Német László belgrádi érsek.

Ami az eredmény ismeretében a kívülállók számára talán értelmezhetőbb, megfoghatóbb állítás: a pápaválasztás kérdésében a politikai elemzés és esélylatolgatás eszközei látványos csődöt mondtak.