A parlamenti pártok támogatják a fix áras taxizást

1 perc

2004.10.13. 17:01

Az ellenzéki képviselők is támogatásukról biztosították a parlamentben azt az MSZP-s és SZDSZ-es javaslatot, amely lehetővé tenné az önkormányzatoknak, hogy fix árakat határozzanak meg a személytaxi szolgáltatásra.

A rögzített ár előnyös lenne a fuvarozóknak, hiszen biztosítaná számukra az önköltségen felüli bevételt, de az utasoknak is, mert kiszámíthatóvá válna a fuvardíj - mondta Tóth József (MSZP), az árak megállapításáról szóló törvény módosítására vonatkozó javaslat egyik beterjesztője. Kosztolányi Dénes (Fidesz), egyetértve a javaslat céljával, azt mondta: a rögzített ár bevezetését a taxisok is nagyon várják.



(MTI)