Húsz nap elzárás Bácsfinak
A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) rendzavarás szabálysértése miatt ítélte el Bácsfi Diánát, a magát hungaristának valló Magyar Jövő Csoport vezetőjét. Bácsfi fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.
Bácsfi Diána fellebbezett a döntés ellen, így a végzés nem jogerős - áll az MTI-hez eljuttatott közlésben. A PKKB, szintén rendzavarás miatt tíz-tíz nap elzárást szabott ki Bácsfi Diána két társára, egyikük fellebbezett, másikuk tudomásul vette a döntést.
A rendőrség vasárnap Bácsfi Diánát és két társát 72 órás szabálysértési őrizetbe helyezte, és eljárást indított ellenük gyülekezési joggal visszaélés, valamint rendzavarás miatt, miután aznap délután a fővárosban, az Astoria-aluljáróban osztogattak röplapokat, amelyben a vasárnapi, be nem jelentett rendezvényükre invitálták az embereket.
Dancs Róbert, a BRFK századosa akkor elmondta, hogy Bácsfi Diánát és két társát később a rendőrök igazoltatták az Üllői úton, majd előállították őket gyülekezési joggal visszaélés szabálysértése miatt. Az eljárás során a rendőrség megállapította továbbá, hogy a szórólapok terjesztésekor a Magyar Jövő Csoport vezetője és két társa olyan kihívó, közösségellenes magatartást tanúsított, mellyel megvalósították a rendzavarás szabálysértését is.
Bácsfi Diánára először október 11-én, szintén rendzavarás miatt szabott ki 10 nap elzárást a PKKB, amelyet a Fővárosi Bíróság másodfokon jogerősen helybenhagyott október 15-én. Bácsfi Diánát akkor azért állították gyorsított eljárásban bíróság elé, mert a Terror Háza Múzeumnál, ahol a Népszava "Virággal az újnyilasok ellen" című rendezvénye zajlott, náci karlendítéssel "köszöntötte" a jelenlévőket.