Megérkeztek az első képek a Szaturnusz holdjáról
Szerda hajnalban megérkeztek a Földre az első fényképek, amelyeket az amerikai Cassini űrszonda készített a Szaturnusz bolygó legnagyobb holdjáról, a titokzatos Titánról.
A Titán nagyobb, mint a Merkúr, vagy Plútó bolygó, és az egyetlen olyan hold, amely a jelenlegi ismeretek szerint atmoszféra ölel körül. Ez olyan sűrűségű, hogy a Földről még a legnagyobb felbontású távcsővel sem lehet megpillantani a Titán felszínét.
A szakértők azt feltételezik, hogy a Titán felszínén folyékony metán és etán "tengerek" vannak, nitrogénban gazdag légköre pedig ahhoz hasonlítható, mint amilyen a Földé volt több milliárd évvel azelőtt, hogy felszínén kialakult az élet. A élet lehetőségét a Titánon kizárják a rendkívüli hideg miatt.
Az első képeket, az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA Madridban elhelyezett antennája vette. A felvételek egy sűrű ködbe burkolódzó Szaturnusz-holdat mutatnak. A NASA szakértői remélik, hogy a képek élességén javítani tudnak, de tartanak attól is, hogy a Spanyolországban uralkodó rossz időjárás zavarokat, interferenciát okozhatott a világűrből érkezett adatok vétele során. (MTI)