Hogy kerül a Wichmann-kocsma a Hopp Ferenc Múzeum spiritizmussal, teozófiával és buddhizmussal foglalkozó kiállítására?
9 perc
2025.06.04. 12:30
2025.06.04. 18:54
Ismét különleges idő- és intellektuális utazásra invitál a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum. Új kiállítása a 19. század végének divatossá vált szellemi irányzatait mutatja be. A boldog békeidők szalonjaiban ugyanis egyebek mellett a keleti és nyugati okkultista hagyományokat ötvöző teozófiai okfejtések is gyakori beszédtémák voltak. Az izgalmas összeállítás kurátorával, Koch Judittal beszélgettünk.
A látható világ mögött rejlő titkos erők, törvények és szellemi valóságok megismerésére és befolyásolására törekvő tanítások és gyakorlatok, összegző néven az okkultizmus különböző spirituális, filozófiai és mágikus hagyományt ölel fel. E főleg világnézeti és tapasztalati rendszer jellemzői, hogy a rejtett – tudományos módszerekkel nem, csak beavatáson, meditáción, szimbólumokon vagy misztikus élményeken keresztül megismerhető – tudást keresi. Időnként érintkezik a mágiával vagy az ezoterikus iskolákkal, de talán legfontosabb ismérve a szellemi fejlődés, az önismeret, a „belső átalakulás” fontosságának hangsúlyozása.
Már az ókorban is léteztek olyan szellemi irányzatok, például az egyiptomi misztériumvallások vagy a hermetikus tanítások, amelyek az okkult tudás köré épültek; a középkorban az alkímia és a kabbala vált népszerűvé az európai gondolkodók között; a 19. században pedig a spiritizmus és a teozófia hatására kapott új lendületet az okkultizmus. A Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum Lélegző fény – Spiritizmus, teozófia, buddhizmus a 19-20. század fordulóján Magyarországon című kiállítása ezeket helyezte új tárlata középpontjába. Az 1875-ben, New Yorkban alapított Teozófiai Társulat – melynek három alapvető célkitűzése: az emberiség egységének és testvériségének előmozdítása, faji, nemi, vallási vagy társadalmi megkülönböztetés nélkül; a világvallások, filozófiai rendszerek és természettudományok összehasonlító tanulmányozása; illetve az emberi tudat rejtett képességeinek, valamint a természet mélyebb törvényeinek kutatása – hazai visszhangját rekonstruálja a tárlat. A részletekről Koch Juditot kérdeztük.
Mi mindent foglal magába ez a címe alapján is szerteágazó kiállítás? Mi volt vele a múzeum célja?
A kiállítás címe Lélegző fény, amely valóban megadja azt a tágasságot, amelyre szükségünk volt az alcímben is jelzett téma bemutatásához. A lélegzet (prána) az ember földi létének alapja – e nélkül nincs élet, nincs energia, nincs áramlás. Ez az anyaghoz kötődő világ alapfeltétele. A fény a mindent magába foglaló, a világot fenntartó Örök Törvény (Szanáthana Dharma) egyik megnyilvánulása. A kettő együtt sugallja azt a gondolati hátteret, amely az anyagi és szellemi világ folytonos küzdelmére utal. Megkíséreltük a századforduló spirituális sokféleségből bemutatni mindazt, ami a keleti kultúrából és ennek a nyugati világgal való találkozásából született az egzakt és az okkult tudományok területén egyaránt. Nem rejtett célunk volt az is, hogy a tévesen értelmezett fogalmakat gondolatokat tisztázva egy olyan utat járjunk be a látogatóval együtt, mely a tudás megszerzése révén közelebb hoz a megértéshez, és elvezet annak a felismeréséhez, hogy mi magunk vagyunk magunk mesterei.
Hogyan kerültek be Magyarországra ezek a tanok, kik voltak a közvetítők?
Főként a külföldet járt magyarok révén kerültek látótérbe a különböző új vagy újraéledt okkult tanok, mint például a spiritizmus/spiritualizmus, majd később a teozófia is. Kezdetben csak szűk baráti körben voltak ismeretesek, ezért is tűntek „titkos” társaságoknak. Főbb képviselőik általában a nemesi rétegből kerültek ki, de a városiasodás felgyorsultával költők, írók, művészek, színészek, illetve orvosok, jogi szakemberek, műszaki értelmiségiek és magasabb beosztású köztisztviselők is tagjai lettek ezeknek a köröknek. Néhány nevet említenék csak a könnyebb tájékozódás kedvéért: Madách Aladár, Vay Adelma, Zipernowsky Károly, Nádler Róbert, Stojits Iván, Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Balázs Béla, Karinthy Frigyes. Ekkoriban, szinte minden változást/változtatást igénylő, útkereső gondolkodó ember ideig-óráig valamilyen csoporthoz kötődött. A fentebb említetteken kívül voltak az új gnosztikusok, tolsztojánusok, anarchisták, Mazdaznan-hívők és bahái vallásúak, s még sorolhatnám tovább. Őrült tempóban haladt a világ előre az anyagi javak termelésében, és közben elveszített minden más értéket. Amikor így felborul a világ rendje vágy ébred az emberben a lelket tápláló, a létezés megértését más oldalról megközelítő szellemi dolgok iránt.
Honnan származik a teozófia elnevezés?
A teozófiát mint fogalmat a hellénizmusban igen szerteágazó irányokban kereső neoplatonikus filozófiai iskolák közül a plótinoszi alkalmazta először. Jelentése a theos (isten) és a sophia (bölcsesség/tudás) görög eredetű szavak összetételéből adódóan az istennel, az isteni dolgokkal való foglalkozás, más szóval a Felsőbb Világok megismerésére irányuló emberi törekvés egyik formája. A hellénizmus idején élt Plótinosz fontos szellemi elődje a 19. században született modern teozófiának, hiszen behatóan foglalkozott a kelet felől érkező filozófiákkal is. Figyelemmel kísérte az ókeresztény gnosztikus tanításokat és jól ismerte az egyiptomi Ízisz-Ozirisz kultuszt, valamint az Egyiptomban élő kopt keresztény közösségek által képviselt tanokat. Működésének egy időszakában mindezek szintézisére törekedve rendezte gondolatait egységbe.
Mindjárt a kiállítás elején megjelennek a szabadkőművesek, akik a mai napig aktívak itthon is. Ők hogyan kapcsolódnak a magyarországi teozófiához?
A szabadkőműves páholyok szintén a szellemi élet színterei. Olyan emberek alkotta közösség, melynek egyik célja a tudás elérése, és ennek segítségével a világ minőségi jobbá tétele. Mondhatjuk, ez az egyik kapcsolat. Mint tudott, a szabadkőművesek szigorú hierarchikus rendben működő szervezet. Tag csak az lehet, akit a Mester a beavatási próba után megfelelőnek tart. Ez a másik érintkezési pont. A teozófiai társulatba történő felvételt is megelőzi egyfajta vizsgatétel és a társulat szervezeti rendje, ha nem is annyira szigorúan, de egy hierarchikus felépítés mentén alakult.
Izgalmas része a kiállításnak az első térben a legendás Kazinczy utcai Wichmann-kocsmának helyet adó épület kapujának rekonstrukciója, melyen a teozófia jelvénye szerepel. Ez az épület volt a teozófusok székhelye?
Az épületnek hosszú és gazdag története van, mely egy ponton a teozófiához is kapcsolódik. 1909-ben Bíró Mór fogorvos vette meg az épületet. Ő az egyik legkorábbi tagja a társulatnak és 1907-től, a Magyar Teozófiai Társulat hivatalos megalakulásától, a Krisna alosztály titkára. Ekkoriban az alosztályok összejöveteleiket a titkárok lakásán tartották. Ilyen értelemben az épület nem volt központ, csak az alosztályi gyűlések helye. A kaput feltehetően Bíró Mór rendelte, de a jelvény nem teljesen pontos, hiszen nem szerepel rajta az Aum (ॐ), a világot teremtő szent hang jele, és a szauvasztika (az óra járásával ellentétes irányú mozgás, igen leegyszerűsítve, a pusztulásnak és világ folyamatos újjászületésének jelképe) mellett a szvasztika (az óra járásával megegyező irányú, az örökké dinamikusan mozgó, a világot fenntartó energia, többek közt Nap jelkép ) is helyet kap, holott a társulat jelvényében általában csak a szauvasztika jelenik meg.
Volt-e központi gyülekezőhelyük a teozófusoknak Budapesten és Magyarországon, vagy a különböző, a korban divatos szellemi szalonokban bukkantak fel?
A megalakulás körüli időkben volt egy összejöveteli hely a Rökk Szilárd utcában, de ez csak ideig-óráig tartotta magát. Az első valóban központként említhető helyszín a Ferenciek terén álló Királyi bérházban működött 1910-1914 között. Ez volt a magyar társulat első virágkora, mely egy angol teozófus-történész-írónak, Isabella Cooper-Oakleynak is köszönhető, akit Annie Besant a nemzetközi társulat elnöke kért meg, hogy segítsen a magyar szekció újjászervezésében és útnak indításában.
A kiállítás termeinek falai külön-külön színkódoltak; az egyik térben pedig a teozófusok színtana is szerepel kivonatosan. Miért tartották olyan fontosnak a színeket, és mire használták a színtant?
A színek tanulmányozása elsősorban a művészet és művészek köréhez köthető, a 19. századra azonban már többirányú – pszichológiai, fizikai – tanulmányozása is gyakori volt. A teozófus színtan szerint a színek egyfajta szellemi-lelki szintet tükröznek az ember fejlődésében; az egyre magasabb szellemi szférákat egyre tisztuló, világosodó színek kísérik. A teozófia szerint az ember spirituális fejlődése is megnyilvánul különböző színekben. Az erre vonatkozó elgondolások alapvetően két munkában jelentek meg: az egyik Ch.W. Leadbeater a Látható és láthatatlan ember című írása, a másik A. Besanttal együtt írott munkája a Gondolatformák, mely a zene által kiváltott szín és forma összefonódását tárgyalja többek között.
A kiállítás legnagyobb – zöld színű – tere a századfordulós Budapest hangulatát, kulturális, szellemi életét idézi meg, többek közt egy olyan, régi telefonfülkébe helyezett készülékkel, melyben írók, költők korabeli szövegei hallhatók.
A termeknek külön nevet adtunk és színeikkel is jeleztük tartalmuk lényegét. Az első terem a Tanulás Csarnoka, ahol Szaraszvati, a tudomány, a művészetek istennője vigyázza utunkat – a sárga szín tartozik hozzá. A második terem a Lélek útja – mely haloványabb meggyszín. Ebben a teremben mutatjuk meg a lélek magasabb szintre emelkedésének hindu, buddhista, taoista és teozófus elgondolását. A következő terem a Miliő, melyben felidézzük a századforduló hangulatát. Bemutatjuk legfontosabb szellemi irányzatait, tárgyait, utcáit, kávéházait, telefonon hallhatjuk jeles írók gondolatait, és a korabeli filmhíradó részletekkel mindezeknek történelmi hátteret is adunk. Ezt követi a Bhakti marga, azaz az Odaadás ösvénye, mely a Legfelsőbb Szellemihez vezető útnak való szeretet alapú, feltétel nélküli odaadást jelenti. Két életút áll itt példaként. A kiállítást az Oltalom kék terme zárja, melyben a Buddha fogad oltalmába és bocsát utunkra.
A múzeum gyűjteményéből sok japán, kínai, indiai (hindu, taoista, buddhista) vallási tárgy, szobor is szerepel a kiállításon. Ezek hogyan épülnek be a teozófiába?
A teozófia szerint az ember hétköznapi énje a múlékony ego; a belső rejtett énje viszont a felső világokhoz kapcsolódó, halhatatlan, valós én – ez már a korai kultúrákban is ismert nézet volt. A keleti filozófiákban ez az utóbbi én van előtérben. Ezért kerültek ebbe a terembe olyan Buddha ábrázolások, melyek a felsőbb és alsóbb világok kapcsolatáról szólnak. Ez a buddhista terem Buddha belső, a megvilágosodáshoz vezető útját mutatja be, mely rokon a teozófia szellemi fejlődésre ösztönző elképzeléseivel.
A kiállítás egyik főszereplője és felfedezettje Gyöngyöshalászi Takách Béla építész-festő-teozófus. Ő hogyan került a látókörükbe?
Gyöngyöshalászi Takách Béla építészként és akvarellfestőként már ismert alakja a magyar művészetnek. A Hopp Múzeum gyűjteményeiben és könyvtárában azonban most bukkantunk rá azokra a régóta feledésbe merült tárgyakra, melyek az ő nevéhez köthetők; a keleti dolgok gyűjtése volt fontos számára. Olyan jelentős japán, kínai, buddhista tárgyak kerültek hozzánk tőle, amelyek világszerte kiemelkedő rangúak. Izgalmas életútja, mely a teozófiához is elvezette, a magyarországi társulat egyik legfontosabb alakjává emelte. Saját személyében valósította meg azt a szinkretizmust, mely a teozófia egyik legfőbb célja.
Szintén izgalmas alakja a kiállításnak Gömöryné Maróthy Margit, aki Lesznai Anna Kezdetben volt a kert című művében is megjelenik. Miért fontos szereplője ő a magyarországi spiritizmusnak?
Nos, Lesznai Anna fent említett könyvében, valóban megemlíti őt és a teozófiát, de bővebben második férjéről, Gömöry Olivérről ír, aki az egyik kiemelkedően izgalmas alakja a felvidéki magyar nemességnek. Maróthy Margit fiatal színésznőként Paulay Ede színházában kezdett, majd a nagy sikerek után Kolozsvárra szerződött, ahol megismerte első férjét, Ráthonyi Ákos színészt. Ifjú házasokként tértek vissza Budapestre, ahol mindketten jelentős karriert futottak be. A színpadi nagy sikerek után azonban útjaik elváltak. Maróthy Margit visszavonult, és hamarosan második férjével Gömöry Olivérrel annak felvidéki birtokára, Serkére költözött. Ezidőtájt került szorosabb kapcsolatba a teozófiával, melynek kelet felé forduló, szinkretizmusra törekvő gondolata lett életének vezérlője. Az első magyar nyelvű Bhagavad Gítá-fordítás (angolból) is az ő nevéhez köthető. A teozófusok sok fontos keleti forrásirodalmat gyűjtöttek és fordítottak le. Céljuk a különböző vallások ezoterikus tudásának megismerése és ezek szintézise alapján egy új szellemibb megközelítésű világnézet létrehozása. Fordításai révén Maróthy Margit is hozzájárult e cél eléréséhez. Maróthy Margit írásai közül a legizgalmasabb mégis az 1925-ben a teozófia alapításának 50. jubileumi évfordulója alkalmából tett indiai utazásán készült útinaplója.
A kiállítás beharangozójában azt olvashatjuk, hogy az itt megjelenő irányzatok, csoportok, a korszakváltások idején a világ minden pontján feltűnnek. Vonhatunk-e párhuzamot napjainkkal, hiszen most is sokan korszakváltást jósolnak az emberiség történelmében?
Amikor az embert túlzottan kiszolgálják a tárgyak, amelyeket alkotott, könnyen elveszti régi mivoltát. Mondhatjuk, hogy új emberiség alakul – hogy milyen lesz, ki tudja? A korszakváltásokat azonban mindig megsínyli a lélek. Hajlamosak vagyunk ezt elhessegetni magunktól, de ettől még a furcsa, rideg, sóvárgó hiányérzet nem szűnik meg. Nem is tud megszűnni addig, amíg nincs se idő, se bátorság a szembenéző lecsendesedésre. Vajon miért nincs?
Nyitókép: Szabadkőműves kellékek és a Wichmann-kocsmának helyet adó épület kapuja jobb szárnyának rekonstrukciója.
A hvg360 tartalma, így a fenti cikk is, olyan érték, ami nem jöhetett volna létre a te előfizetésed nélkül. Ha tetszett az írásunk, akkor oszd meg a minőségi újságírás élményét szeretteiddel is, és ajándékozz hvg360-előfizetést!