A kormány átvállalná a civil szervezetek alkalmazottainak járulékait
A kormányzat szeretné elősegíteni a civil foglalkoztatás bővítését, ennek előmozdítására hamarosan újabb javaslatokat, támogatási formákat dolgoznak ki. Felvetődött, hogy az állam a jövőben átvállalná a civil szervezetek által foglalkoztatottak járulékait – közölte Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter.
Elengedhetetlen a civil szervezetek aktív közreműködése a hazai foglalkoztatás bővítése és a változásokhoz alkalmazkodni képes munkaerőpiac megteremtése érdekében – mondta a munkaügyi tárca vezetője. A civil szervezetek segíthetnek abban is, hogy az emberek megértsék, a gazdaságban amolyan második szerkezetváltás zajlik, amely együtt jár a cserélődéssel, jelentős számú munkahelyek rövid időn belüli létrehozásával és megszűnésével. A miniszter szerint ehhez igazítják a felnőttképzés fejlesztését is, hiszen a gazdasági változásokhoz minél előbb alkalmazkodni szükséges.
Nagy eredményként értékelte, hogy 2003 tavasza óta mintegy 300 civil szervezet tart állandó kapcsolatot a minisztériummal annak érdekében, hogy információkkal, partneri viszonyok kialakításával, jogi előkészítő munkában való részvétellel segítsék közös céljaik elérését. A humánerőforrás fejlesztésével kapcsolatos célok megvalósításához a forrásokat az EU adja, 2006-ig mintegy 200 milliárd forint áll rendelkezésre, s a pénzre civilek is pályázhatnak.(MTI)