Bódis Kriszta: A legdurvább, amit alkalmaznak, a megalázás nőiségemben, és hogy megpróbálnak nevetségessé tenni

A legtöbben a hátrányos helyzetű családokat régóta segítő Van Helyed Alapítvány megálmodójaként és vezetőjeként ismerik. Magyar Péterrel is akkor találkozott először, amikor a Tisza Párt elnöke Ózdra utazott, hogy megismerje munkájukat. Miként lett az elismert civil szakemberből egy párt társadalompolitikai szakértője?

Messzebbről kell indítanom, hogy érthető legyen a folyamat, aminek a végén Magyar Péter és a Tisza mellé álltam. Harminc éve dolgozom terepen, tíz évvel ezelőtt hoztam létre Ózdon a hátrányos helyzetű gyerekek oktatását fókuszba helyező Van Helyed Rendszert, hogy megmutassuk: minden gyerek képes a fejlődésre, ha gyermekközpontú, minőségi és szükségletalapú komplex szolgáltatást kap. Ugyanis nem a gyerekek tehetsége vagy szorgalma hiányzik, hanem az az állami rendszer, amely valódi esélyt ad számukra.

Ahogy teltek az évek, egyre világosabbá vált számomra, hogy civilként folyamatosan falakba ütközöm, mert a kormány gyakorlatilag működésképtelenné tette az oktatást, az egészségügyet, a szociális ellátást és a gyermekvédelmet. Egyre többször kellett szembesülnünk azzal más civil szervezetekkel együtt, hogy egy összeomló rendszer terheit próbáljuk mind kevesebb eszközzel átvállalni, miközben az állami oldalon nem találunk partnert.

Bódis Kriszta az ózdi Hétes-telepen

Lakos Gábor

Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy civilként tehetetlenek vagyunk. Például akkor, amikor egy édesanya könyörög, hogy vegyük be a gyermekét a Van Helyed Stúdióba, mert itt lenne esélye rendszeresen étkezni, tisztálkodni, továbbtanulni, előrébb jutni az életben, és nem újratermelni a nyomort, amibe beleszületett, de nemet kell mondanunk, mert nem tudunk mindenkit felvenni. Csak Ózdon tizenhat szegregátum van, és félmillió gyermek él Magyarországon mélyszegénységben. Ez már nem egyéni vagy civil felelősség, hanem elsősorban az állam felelőssége. Az elnyomó állam pedig szelektál a gyermekek között. Van, aki esélyt kap, és van, aki nem.

Ez nem gyermekvédelem, ez Taigetosz.

Amikor Magyar Péter megkeresett, hogy társadalompolitikai szakértőként vegyek részt a Tisza munkájában, egy igazságos, jóléti állam alapjainak megteremtésében, nem volt kérdés számomra a válasz. A valódi változáshoz most már nem elég kívülről szólni – belülről kell az összeomlott oktatási, szociális, egészségügyi rendszert, a gyermekvédelmet, a családvédelmet újjáépíteni.

A pártba is belépett?

Nem, és nem kértem fizetést sem.

Milyen szempontokat kellett mérlegelnie, amikor a Tisza melletti elköteleződésről döntött? Számolt-e azzal, hogy olyan szintű támadásoknak lesz kitéve, mint például – a korábbi írása címét felemlegetve és kiforgatva – a „csipkejózsikázós” lejáratás?