Könyvet ír a múltjáról M. G. P.

1 perc

2004.11.24. 10:41

A távolabbi jövőben könyv formájában megírja a történetét Molnár Gál Péter kritikus, aki szerint az ügynökmúltjával kapcsolatos ügy "rosszul érinti", de mint mondta, egy ideig lehet szüneteltetni a kritikaírást.

Az Origo beszámolója szerint ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy a Népszabadság főszerkesztője bejelentette: kritikát nem, de más írást közölnek Molnár Gáltól. A napilap vezércikke pár nappal azután jelent meg, hogy Magyarország egyik legnagyobb tekintélyének számító színikritikusa - aki gyakran csak M. G. P-ként jegyezte írásait - beismerte, ügynök volt.

Vörös T. Károly, a lap főszerkesztője az Origonak azt mondta: Molnár Gál egyelőre nem ír kritikát a Népszabadságnak, bármi mást viszont írhat. Hozzátette: délután beszél a kritikussal, és arra szeretné rávenni, hogy írja meg és - akár később - hozza nyilvánosságra a történetét. "Jót tenne a magyar társadalomnak, ha szembesülne egy ilyen könyvvel" - vélte a főszerkesztő. Vörös T. szerint ha Molnár Gál megírja a történetét, "utána nyugodtan lehet kritikus". "Meggyőződésem ugyanis, hogy nem ártott senkinek" - közölte.

Molnár Gál Péter szombaton a lapban közzétett nyilatkozatában elismerte, hogy 1963-ban beszervezték. Részleteket azonban nem volt hajlandó elárulni, azt írta, szerinte elszámolással csak magának tartozik. Eddig egy jelentés látott napvilágot, amelyben a kritikus - Luzsnyánszky Róbert néven - Latinovits Zoltán színészről jelentett annak kapcsán, hogy Latinovits visszaadta az egyik orosz szerző darabjának neki szánt szerepét.

"A távolabbi jövőben nyilatkozom a történtekről" - mondta a híroldalnak a kritikus, akit nem sokkal azután ért el az Origo, hogy hosszas beszélgetést folytatott a Népszabadság főszerkesztőjével. Később megerősítette: könyvet ír. A kritikus elhárította a jelentésekre vonatkozó kérdéseket azzal: meg kell nézni a dossziékat. "Ami ott van, azt vállalom" - közölte Molnár Gál.

Több színész nyilatkozott az elmúlt napokban, és sokan úgy vélték: a kritikus szakmai hitele kétségbe vonható a történtek miatt. Molnár Gál erre úgy reagált: "szamárság". Azzal kapcsolatban, hogy a Népszabadságban egyelőre nem jelenhet meg kritikája, Molnár Gál úgy nyilatkozott: "egy ideig lehet szüneteltetni a kritkaírást". Azt elismerte, hogy "rosszul érinti" az ügy, megjegyezte: van munkája, hiszen jelenleg is színháztörténetet ír.