A pénzéért demonstrál egy gyulai vállalkozás
Félpályás útlezárással demonstrál csütörtök reggel hét órától az Inter-Plan Kft. Gyulán, a Lidl élelmiszer-áruház előtt, mert az áruház ugyan elkészült, a cég mégsem jutott hozzá vállalkozói díjához.
"Ezt követően mi levélben küldtük el a számlát a fővárosba, ám onnan címzett ismeretlennel visszaérkezett hozzánk a számla" - mondta a műszaki vezető. A gyulai cég időközben felvette a kapcsolatot az áruház építésének generálkivitelezőjével, egy zalaegerszegi vállalkozással is, ahol azt ígérték, hogy megkapják munkájuk ellenértékét.
A zalaegerszegi cég azonban november közepén arról értesítette a gyulaiakat, hogy mégsem fizetnek. Bandrus Antal közölte: az Inter-Plan Kft. követelése meghaladja a 65 millió forintot, amely az alapanyag költségeket és a munkadíjat jelenti, s ez még növekedhet az esetleges késedelmi kamatokkal. A műszaki vezető elmondta, hogy cége a fővállalkozó ellen fizetési meghagyás kibocsátását kérte a Kecskeméti Városi Bíróságtól.
A csütörtökön megkezdett demonstráció vasárnapig, minden nap este 20 óráig tart, s ha a gyulaiak ez idő alatt sem jutnak hozzá követelésükhöz, akkor a terveik szerint a jövő héten folytatják akciójukat.
A csütörtökön megjelent Békés Megyei Hírlap beszámolója szerint a Lidl Magyarország területi vezetője, Nagy Ágnes azt közölte a lappal, hogy a Lidl a szerződéseknek megfelelően minden részszámlát határidő előtt kifizetett a generálkivitelezőnek, az alvállalkozókkal nem állnak kapcsolatban. Mivel a generálkivitelező nem rendezte az alvállalkozók követeléseit, október 22-én szerződést bontottak a generálkivitelező Bauhaus Kft.-vel. A hírlap beszámolója szerint a Lidl mindent megtesz azért, hogy az alvállalkozók pénzükhöz jussanak.
A Lidl Élelmiszerüzletlánc Kalocsán épülő áruháza előtt második napja demonstrálnak munkagépeikkel az alvállalkozók, mert több mint 100 millió forint értékben elvégzett munkájukat nem fizették ki. A demonstrálók két hétre jelentették be a rendőrségen a tiltakozó akciójukat. A kalocsai tiltakozók állítása szerint a fővállalkozó, a monori székhelyű Bogi 95. Kft., már több mint egy hónapja nem áll szóba a szabályos szerződéssel dolgozó, az áruházat felépítő alvállalkozókkal, de az áruházat építtető Lidl képviselői közül sem hajlandó tárgyalni senki a demonstrálókkal.