A szerbiai sikersztori

Ez a nap most nem vált fatálissá, a "francia forgatókönyv" volt a nyerő, miután összefogtak Szerbia demokratikusnak nevezett erői, s a meggyilkolt Gyingyics kormányfő Demokrata Pártjának jelöltjét, Borisz Tadicsot támogatták a szintén raboskodó Seselj radikálisainak első fordulóban győztes jelöltjével, Tomiszlav Nikoliccsal szemben (lásd írásunkat a 20. oldalon). Vereségének okát Nikolics a médiában és a kisebbségekben találta meg - ötven százalékkal több voksot kapott most, mint két hete -, ezzel is jelezve, hogy a meccsnek még nincs vége, és nem mondtak le vágyukról, az etnikailag tiszta Szerbiáról, amelynek nyugati határai Zágrábig érnének. S noha Nikolics előzőleg azt állította, ha nem nyer, visszavonul, biztos szavazóbázisukkal a radikálisok elégedettek lehetnek, mert jó az esélyük az őszi helyhatósági - és vajdasági tartományi -, továbbá a várható köztársasági parlamenti választásokon.

Mindenki más is elégedett. A győztes Tadics és pártja esetében ez még érthető is, noha az államfőnek a jelenlegi, félelnökinek nevezhető rendszerben széles hatáskörét az állítólag három hónap múlva életbe lépő új alkotmány jelentősen csökkenti majd. Dicsekszenek azok a pártok is, amelyek már az első körben támogatták Tadicsot. A Vajdasági Magyar Szövetség úgy számolja, százezer szavazatot hozott neki. A korábbi eredményeket tekintve ez óriási csúsztatásnak tűnik, még akkor is, ha azután, hogy két héttel korábban épp a magyar többségű önkormányzatokban volt az egyik legalacsonyabb a voksolók aránya, a második fordulóban a kisebbségek lakta településeken megugrott a részvételi arány.

A kormánypártok is elégedettek. Habár jelöltjük az első körben leégett, a másodikban ők is Tadicsot ajánlották szavazóiknak. Ők azt állítják, a kormány alig négy hónap alatt többet tett, mint bárki más 1389 óta, szakértőik adatokkal dobálóznak, miszerint nőtt az ipari termelés, csökkent a munkanélküliség - éppen csak azt felejtették el hozzátenni, hogy az ország az év elején EU-kompatibilis statisztikai rendszert vezetett be, ami egyelőre nagyban kedvez a kimutatásoknak. Más adatokból világosan kiderül, ha a régi rendszert használnák, az adatok siralmasak lennének.

Szerbia legnagyobb oligarchája, Bogoljub Karics viszont tényleg elégedett lehet magával, igaz, sok pénzzel és magántévével a háta mögött, de a semmiből érkezve harmadik lett az első körben. Szerbia jövőjére nézve az sem jelent semmi jót, hogy Karics még az alkotmányt sem ismeri: vasárnap Tadicsot támogatta - hozzátéve, győzelme esetén jelölje őt miniszterelnöknek. Miközben a pártja benn sincs a szkupstinában. De ha az ősszel bekerül, eredményei alapján akár a radikálisokkal is kormányt alakíthat, ami Karics múltja, populizmusa és nemzetközi tekintélyének hiánya miatt semmi jót sem hozhatna. Főleg nem külföldi befektetőket, akik az év eleje óta inkább kifelé mennek, mintsem befelé.

Nagyon elégedett a vasárnapi eredménnyel az EU is. Mintha nem tudná, kinek a kezében van a végrehajtó és a törvényhozó hatalom - Kostunica és társai Milosevics szocialistáinak támogatásával kormányoznak.

Tadics győzelme ide vagy oda, Szerbiára túlontúl forró ősz vár. Az, hogy a hatalmi intézmények egyike újra működni fog, optimizmusra adhatna okot, de a politikai erők jelenlegi konstellációja aligha ígér bármi biztatót is. A biztos szavazók harmada a szélsőjobbos háborús retorikára vevő, durván további harmada a jobboldali nacionalistára, és talán harmada szavaz a demokráciára, a reformokra, az európai integrációra. A szerbiai, úgynevezett nyugati típusú demokrácia a bizonytalanokon múlik, meg azokon, akik el sem mennek szavazni. És ez a tendencia egyre erőteljesebb a (magyar) kisebbségnél is. Szociológusok szerint egyébként a többség vevő a szociáldemokrata értékekre (avagy a szociális demagógiára), csakhogy hiába teszik ki az irányjelzőt balra, ha folyton jobbra kanyarodnak.

A két forduló között neves közéleti személyiségek is beszálltak Tadics kampányába, így az élő legenda, az újvidéki zenész Gyorgye Balasevics is, aki mindig erőteljesen kritizálta hiszékeny népét és a mindenkori vezér(ek) politikáját. Egy kampányülésen úgy nyilatkozott: "Én is azok közé a pederaszták közé tartoztam, akik az első fordulóban nem mentek el szavazni, de most el fogok menni." Ez a fajta megfogalmazás minősíti a politikai kultúrát a mindenféle fóbiával küszködő Szerbiában, de semmit sem változtat azon, hogy az országot továbbra is a felelősség elhárítása, a múlttal való túlzott bíbelődés, a vélt vagy valós traumák feldolgozatlansága és a háborúkkal való szembenézés hiánya jellemzi.

SZERBHORVÁTH GYÖRGY

(A szerző vajdasági író, újságíró)