Petrétei József

"Édesapám forgalmista, édesanyám személypénztáros volt a siklósi állomáson. De apai nagyszüleim is a vasútnál szolgáltak" - tudatja a nemrég az igazságügyi tárca élére emelt, 46 éves alkotmányjogász, milyen szépen formálódó vasutashagyományt szakított meg a jog kedvéért. Az elszakadás a még a szülői elképzelések szerint megkezdett pécsi közgazdasági szakközépiskolában indult, ahol már "harmadikos koromban a jogi alapismeretek tantárgy hatására a jogi egyetem mellett döntöttem". Egyéni megközelítésére viszont mi sem jellemzőbb, mint hogy "megragadott a közigazgatási jog". Hiába hívja fel azonban magára a figyelmet az 1983-ban befejezett tanulmányok során, az egyetemi káderpolitika szövevényeinek következtében csak úgy maradhat az intézménynél, ha bevállalja a tudományos szocializmus tanszéket. Pedig még vezető egyetemi KISZ-es is - innen az ismeretség az ugyanebből a fészekből a miniszterelnökségig szárnyaló Gyurcsány Ferenccel. Az 1988-as változások azután lehetővé teszik, hogy miközben mások a politika vagy a vállalkozások felé nyitnak, ő átmehessen álmai alkotmányjogi tanszékére. Itt - egy öt hónapos Bundestag-, majd még egy-egy trieri, cambridge-i, illetve bayreuthi ösztöndíj után, valamint kemény tanulással - előbb egyetemi docenssé, aztán tanszékvezetővé emelkedhet. Mindezt úgy, hogy kilenc éve még begyűjt egy másoddiplomát is politológiából. Ez utóbbi gyakorlati hasznosítására kapott esélyt, amikor a nyári kormányátalakulási zűrzavarok idején Gyurcsány Ferenc, sokakat igencsak meglepve, megtalálta.

"Nyolcezer kötetes könyvtáram a Pécs közeli Kozármislenyben található családi házunk alagsorában berendezett dolgozószobámban van" - tudatja, hol tud igazán elmélyülni az új igazságügyér, akinek két nagyfia, Dávid és Kristóf máris joghallgató. Legfeljebb a 16 éves Kornél lóg ki a sorból, aki "elkezdett spanyolul tanulni" - mindezzel azonban törpe minoritás a famíliában, mivel a miniszter felesége a Baranya Megyei Főügyészség helyettes vezetője.

- Sikerült már beülnie a miniszteri széket?

- Eddig jóformán csak akkor ültem bele, amikor átfutottam az e-mailjeimet. Jobban szeretek itt, ennél a kerek asztalnál dolgozni, ahol most magukkal is beszélgetek.

- Demokratikusan puritán. Lehet, hogy ezentúl is professzor úrnak szólíttatja magát?

- Az egyetemen tanár úr volt a szokásos megszólítás. Egyébként nemrég, már miniszterként, a Legfelsőbb Bíróságon járva összefutottam egyik volt hallgatómmal, akinek annak idején szerény ismereteiről megbizonyosodva, végül az Országos Igazságszolgáltatási Tanács összetételét adtam mentő kérdésnek. De ezt sem tudta. A vizsga kimenetelét talán nem kell részleteznem. "Látja, tanár úr, most meg itt dolgozom" - emlékeztetett. Mindezzel csak arra szerettem volna utalni, hogy most is vannak, akik tanár úrnak szólítanak, aminek örülök.

- Az örömben osztozva, nem kerülte el figyelmünket a történet egy másik vonatkozása sem. Pécsi egyetemi körökben közmondásosak a Petrétei-féle "vérfürdők". A legendák szerint egyszer egy teljes évfolyamot tíz perc alatt lerendezett...

- Tíz perc alatt 250 embert "lerendezni" - ahogy önök mondják -, ugyan. Maximum szigorú voltam. Amihez egyből hozzátették: igazságos. Hallgatóim legfeljebb annyit említhetnek még, hogy kissé maximalistába hajló...

- Itt és most szép komolyan válaszolgat, mi meg számos önről készített curriculum vitaeben visszatérően olvashattunk fergeteges humoráról. Most persze valószínűleg aligha tudnánk holmi poénkodásra bírni, de árulja már el, vajon ez az önt a társaságok állítólagos középpontjává tévő jópofaság afféle belső derű, avagy inkább a lényeget elfedni kívánó kulissza?

- Én nem jópofaságnak, inkább fanyar humornak mondanám. Talán kicsit szkeptikusnak és cinikusnak is. Ezzel születtem. Mivel általában társaságban szoktam élni vele, a szituáció adja, hogy mikor, hol és főleg milyen poénokat süthetek el.

- Jaj, de rejtőzködő! De volt azért, amikor a sors mégis színvallásra késztette. Például a rendszerváltás környékén: ott állt tudszoc-oktatóként, párttagként az új élet kapujában. Talán a legnehezebb az egyetemi pályafutás folytatása lehetett. Miért nem vágott bele ön is valamilyen, akár jogi természetű vállalkozásba?

- Rám igazán illik a mondás: ha temetkezési vállalkozó volnék, mindenki örökké élne...

- Viszont befejezte a nyilvános politizálást is, és megkezdte a szakmai restancia feldolgozását. Mit szólt a család a néha több hónapos külföldi tanulmányutakhoz?

- Feleségemnek máig nem lehetek eléggé hálás, hogy ezt "megengedte". Ráadásul 1992-ben épp csak visszajöttem a Bundestag-ösztöndíjról, amikor megláttam egy pályázati felhívást, hogy lehet menni magiszterképzésre Trierbe. Ismét leültem a feleségemmel: mehetek?

- Érdekes, hogy ehhez képest nyelvtudása - legalábbis az életrajzában bevallott vizsgák alapján - szerénynek mondható. Vagy arról van szó, hogy csak lusta volt elmenni az újabb vizsgákra, miközben goethei gazdagsággal beszéli a németet?

- Ösztöndíjasként eleinte valóban nehezen boldogultam, nem ment könnyen a német jegyzetelés, mert mire az első mondat feléig jutottam, a tanár már a harmadiknál tartott. Mára persze szinte tökéletesen értem a német alkotmányjogi szöveget is. Talán nem tűnik szerénytelenségnek, ha megjegyzem, számos publikációm jelent meg német nyelven, és rendszeresen tartok előadásokat is németül. Igaz, ha németül kellene elmagyaráznom mondjuk a magyar ingatlan-nyilvántartás rejtelmeit, lennének nyelvi nehézségeim.

- Nem fogjuk erőltetni. Van elég baja. Itt van az életformaváltás. Jön a család is Pestre?

- Ők nem jönnek. Én amúgy is csak erre a kormányciklusra vállaltam ezt a pozíciót.

- Lehetne derűlátóbb is. Igaz, a két nagyfiú már sínen van. A legkisebb is a jogra megy?

- A dolog azért bonyolultabb. Már Dávid, a legnagyobb is inkább rendőr szeretett volna mindig lenni, és a mai napig kitart emellett. Kristóf elsős a jogon, de történelemtanár kívánna lenni. Kornél pedig még nem tudja, merre tovább.

- Akkor most odahaza állandóan a jogról beszélget velük és a gyakorlat sűrűjében foglalkoztatott feleségével, avagy ez a témakör éppen hogy tabu?

- Egyre többször esik szó a jogról, és be kell vallanom, néha egy-egy bírói döntés kapcsán még jól össze is veszünk.

- Majd figyeljük, meddig bírja a parlamenti gyűrődést. Nem túl nagy ár ez az esetleg csak néhány hónapos miniszterség? Mármint hogy ezzel nyilván betett annak, hogy egyszer a sokak által szakmai csúcsnak számító alkotmánybíró lehessen...

- Soha nem foglalkoztam ezzel. Arról nem is szólva, hogy az alkotmánybíráskodásnak amúgy is megvannak a jogszabályi feltételei. De ha megfelelnék is, a miniszterség miatt még négy évig nem lehetnék az, és utána is nyilván figyelembe vennék a politikai elkötelezettséget. És ha mindezek ellenére bejönne, még az sem biztos, hogy kitörő lelkesedéssel fogadnám. Gondolják csak el: az egyetemi oktató megválaszthatja, miben kíván elmélyedni - egy alkotmánybíró aligha.

LINDNER ANDRÁS - HORVÁTH ZOLTÁN