Elengedték az irakban elrabolt kínaiakat
Elengedtek nyolc, kedd óta fogságban tartott kínai vendégmunkást az iraki lázadók.
Elengedtek nyolc, kedd óta fogságban tartott kínai vendégmunkást az iraki lázadók.
Bindzsisztántól Trumpisztánig és tovább. Argentínában Argentínában szorgoskodik a világszuverenitás fellendítéséért Habony Árpád, az orbáni autokráciaexport utazó ügynöke. Az új világ, amiben Ausztria, ja nem, Magyarország az első. Vagy Németország. Vagy Amerika. Ez a Fülszöveg, az e heti HVG ajánlója.
Nyolcvan éve, 1945. január 27-én szabadították fel a szovjet csapatok az auschwitzi lágerkomplexum területét. Hogyan teltek a táborok utolsó hónapjai, miként próbálták eltüntetni a holokauszt bizonyítékait a nácik, és mihez kezdett a szovjet propaganda a felszabadított táborokkal?
Sok holokauszttúlélő magába zárta a deportálás emlékeit, és Auschwitz felszabadulásának a nyolcvanadik évfordulóján még nagyobb hiányként mutatkoznak meg az elbeszéletlen történetek. Ami a történésznek egy elveszett fejezet a történelemből, az a családnak kibeszéletlen trauma.
„A lazac és áfonya duóval nem lehet mellélőni” Trenka Andrea Petra dietetikus szerint, akit arról kérdeztünk, milyen ételekkel befolyásolhatjuk jó irányba mentális egészségünket, és dolgozhatunk a tél végi fáradtság ellen. Milyen forrásból vegyünk magunkhoz fehérjét, és tartózkodnunk kell-e a szénhidráttól? Ráfanyalodjunk-e a fagyasztott zöldségre? Miért félreértés, hogy a gumicukortól jobb kedvünk lesz? Milyen táplálékkiegészítőkkel érdemes próbálkozni a lelki jóllét érdekében?
Az egyik legelterjedtebb babona a fekete macskához kötődik. Ha egy ilyen állat átszalad valaki előtt, az a hiedelem szerint balszerencsét jelent. Bár sokan tudják, hogy ez csak buta elképzelés, valami mégis ott motoszkál a tudatalattijukban, és inkább elkerülik az állatot.
A német konzervatív lap varsói tudósítója azt tapasztalja, a lengyel kormányfő igencsak aggódik Európa biztonsága láttán, és hogy emiatt a politikus igen keményen bírálja a többi partnert. Donald Tusk lengyel miniszterelnök semmi kétséget nem hagy afelől, hogy úgy érzékeli: fordulóponthoz érkezett a kontinens.