Brit választások: a pirosak és a kékek küzdelme

Tony Blair. Előre a medvebőrére? © AP

Nagy biztonsággal feltételezhető, hogy a csütörtöki parlamenti választások másnapján is a két nagy politikai ellenpólus valamelyikének kormányfő-jelöltje hajtat be a hivatalos miniszterelnöki Jaguaron a Buckingham-palota főkapuján, átvenni II. Erzsébet királynőtől a kormányalakítási megbízatást.

Ha a Jaguar utasa Tony Blair, az 1997 óta hatalmon lévő Munkáspárt vezére és miniszterelnöke lesz, akkor a politikus történelmet írva fogja ünnepelni 52. születésnapját, soha nem fordult még elő ugyanis, hogy a Labour egymás után háromszor választást nyert volna. A kormányfő máris többszörös politikai rekorder. Legutóbbi rekordját  2003 augusztusában állította fel, az általa vezetett Munkáspárt hosszabb ideje volt hatalmon folyamatosan, mint addig bármikor. Ugyancsak rekordot döntött már 1997-es hatalomra kerülése pillanatában: a Labour soha olyan hatalmas - 418 fős - frakcióval nem alakíthatott kormányt, mint akkor, és 2001-ben is majdnem hasonlóan elsöprő baloldali győzelem született.

Az ellenfélre, a nyolc éve ellenzékben lévő Konzervatív Pártra  korántsem jellemző a Munkáspárt vezetési folytonossága. Blair kihívója, a 64 éves Michael Howard az 1997-es súlyos választási bukás óta - John Major, William Hague és Iain Duncan Smith után - a negyedik tory vezér. 

A másfél éve csendes pártpuccsal a brit jobboldal fő erejének vezetőjévé választott Howard a Thatcher-kormányban több poszton is szerzett miniszteri tapasztalatokat. Szándékai különösen a bevándorlás és brit EU-integráció ügyében egyértelműek: számszerű éves kvótákkal korlátozná a bevándorlást, a menedékkérőket azonnal külföldre toloncolná, hogy ott várják meg a döntést kérvényük ügyében. Mereven és feltételek nélkül elveti a brit csatlakozást az euróövezethez, és ugyanilyen mereven elutasítja a bővítés utáni EU működőképességének fenntartására kidolgozott alkotmányt.

A két fő párt között ez utóbbi két ügyben húzódik a legélesebb, belpolitikával összefüggő külpolitikai törésvonal. A kormányzó Munkáspárt támogatja az EU-alkotmányt, és hivatalos programja szerint "elviekben" elfogadja az euró nagy-britanniai meghonosítását, bár látva a brit közvélemény kemény ellenállását, egyelőre maga is halogatja az ezekkel kapcsolatos döntéseket, és mindkét kérdésről bizonytalan, jövőbe vesző határidejű népszavazásokat írt ki.

A választási eredménybe komolyan még egy politikai erő szólhat bele, az örök harmadik Liberális Demokrata Párt, amely kemény ellenzéke a legtöbb bel- és külpolitikai kérdésben, különösen az általa élesen elvetett iraki háború kérdésében mind a bal-, mind a jobboldalnak. Charles Kennedy pártvezér programszerűen a konzervatívok megelőzésére tör, és ezzel arra is, hogy elhódítsa a toryktól a második legnagyobb parlamenti pártnak kijáró, Őfelsége Hivatalos Ellenzéke címet.

Ezt a polgári szabadságjogokat középpontba helyező programmal, a kormány által tervezett kötelező személyi igazolvány és a terrorellenes szigorítások elvetésével, az iraki katonai részvétel felszámolásának ígéretével próbálja elérni.