Hegyi Árpád Jutocsa, az Opera új főigazgatója

Az Eötvös-gimnáziumban érettségiző ifjú előbb még apai hatásra mérnök szakirányba indult, ám pályaválasztását nyilván befolyásolta a színházimádó

© Müller Judit

hivatalnok mama is. Az Ybl Miklós Építészeti és Műszaki Főiskolán már színjátszó kört szervez, majd menet közben átjár a színművészetire - de befejezi a híd- és útépítési tanulmányokat is. A szín-művészetin a színház-, tévé- és rádiórendezői szakon végez, annak a Nádasdy Kálmánnak a keze alatt is - "nagy fehér mágusnak hívtuk" -, akit afféle opera-guruként tart nyilván a magyar színháztörténet.

A karrier 1980-ban a miskolci Nemzetiben kezdődik, három év után már Zalaegerszegen dolgozik, majd Kecskeméten, de vendégeskedik Debrecenben, Veszprémben és Békéscsabán, utóbb beverekszi magát a pesti József Attila Színházba. Mindenevő: rendez Shakespeare-t, Moliere-t, Vörösmartyt, Molnár Ferencet, Szép Ernőt, nagyoperetteket és operát is. A zenés műfajokban megfordul a Berlini Kamaraoperában, a Finn Nemzeti Operában és Chicagóban, hogy 1992-ben visszakanyarodjon Miskolchoz - igaz, immár igazgató-főrendezőként.

"Megszületett az operatagozat, a nemzetközi operafesztivál, a magyar színházak találkozója. Talán nem tűnik nagyképűségnek, de sikerült beírnom a nevem Miskolc kultúrtörténetébe" - készít szubjektív gyorsleltárt. A város vezetése és a társulat azonban 2002-ben másként látja: "az a város sajnos elűzi a tehetségeket". Búfelejtőül Clevelandben dolgozik, majd visszatérve a pesti Madáchban vendégrendez; onnan indult csatába az operaházi főigazgatóságért.

"Fiatalon jéghokiztam, vitorláztam és atletizáltam, mára maradt a konditerem és a szauna. Hobbim a feleségem, 10 éves Dani fiam, meg 9 éves Bori lányom" - tudatja, hogyan váltott hiperaktivitásból statikusabb polgárba.

- Elég meghökkentő volt az a bejelentése, hogy főigazgatósága első évében azt és úgy játsszák, amit még elődjei határoztak el. Miért kellett ehhez az ön szellemi kapacitása?

- Az Operaház érdeke, hogy az első évben azt menedzseljük, amit az általam nagyra becsült Szinetár és Petrovics tanár urak megálmodtak. Ennek bármilyen felborítása több kárral járna, mint haszonnal.

- Szóval csak bejárogat majd, és élvezi a szép muzsikát?

- Apró gyomlálásokat, szereposztásbeli ügyeskedéseket persze végrehajtunk, mást semmit. De a háttérben millió dolgot kell megreformálni. Át kell például tekinteni a színházra nézve hátrányos szerződéseket, azokat módosíttatni kell...

- Lennének ilyen szerződések?

- Sok ilyen van. De még csupán sejtéseim vannak. Augusztus elsejétől leszek hivatalban, addig nem áll módomban betekinteni ezekbe. De valahol csak el kell hogy folyjon a pénz! E tekintetben roppant szigorú leszek, teljes gazdasági átvilágítással kezdem a munkát.

- És ha jövőre netán kormányváltás lesz, minek nyomán jön a szokásos kádercsere!? Legyint majd: sebaj, egy évig én voltam a főigazgató? Vagy máris igyekszik bebetonozni magát, hogy elmozdíthatatlan legyen, akár egy legfőbb ügyész vagy egy közrádióelnök?

- Miskolcon is elmagyaráztam a pártoknak, hogy mindegy, ki van most többségben, és ki lesz holnap. A kérdés: legyen a városnak operája, vagy ne?

- Persze hogy legyen. A kérdés csak az, kinek az ízlése szerint való. Ön sok operaházat, működési rendszert tanulmányozott. Ha majd belelendülhet, mit olt a magyar tradícióba?

- A legfontosabb, hogy blokkokban, folyamatosan (en suite) játsszuk az operákat. A chicagói Lyric Operában vagy a londoni Covent Gardenben is így van, azzal a különbséggel, hogy ott nagyobb szériákban, tíz-tizenötször megy egy darab, de ennél többet ezekben a többmilliós világvárosokban sem játszanak egy produkcióból. Úgyhogy a kétmilliós Budapestnek elég lesz hetente egy, havonta négy produkció.

- És az Erkel? Vagy azért is futhatott be, mert arról lemondott?

- Az Erkelre szüksége van az Operának és Budapestnek. Ott népszerű operajátszást kell meghonosítanunk, hogy a társadalom szélesebb rétegei is elkezdjenek operába járni.

- Világos, a népnek népoperát. De milyen az ön operai ízlése? Mit szeret?

- Nem tudok rá válaszolni. Ha egy remek, korszerű német Lulu-előadást látok, akkor odavagyok, ha egy jó francia Debussy-rendezést, akkor annak tapsolok. Vagyis nincs egyféle ideál.

- Ön is rendez majd a házban? Merthogy eddig nem nyert bebocsátást.

- Egyelőre a házat kívánom újjá "rendezni". De persze ha két-három év után már rendben üzemel minden, akkor rendezek is. Mert rendezni szenvedélyesen szeretek.

- A társulati hangulat viszont azonnali probléma. És bizony ez nem egy könnyű, hanem büszke és egészen jó érdekérvényesítő képességekkel rendelkező csapat...

- Talán fél esztendő kell ahhoz, hogy a társulat minden emberét megismerjem. Bízom benne, hogy elfogadják a koncepciónkat. Elvégre olyan életet kínálunk, amelyben mindenki előre tudni fogja, mi a dolga, hogy amikor valakinek próbahete van, délután pihenhet - akár haknizhat, azaz pénzt kereshet -, amikor meg esténként játszik, akkor a délelőttje szabad. Én mondom: bolond az a művész, aki ennek nem örül.

- Szinte már nekünk is kedvet csinált. De tanult-e a miskolci kudarcból? Amikor tíz harcos év után nem önre szavazott a társulat...

- A miskolci évtized sikertörténet volt, hiszen felrajzoltuk a várost Európa kulturális térképére. Aztán egyszer elmentem rendezni Amerikába, mert a polgármester megígérte, hogy nem írják ki a pályázatot. Mégis kiírták. Már nem tudtam hazajönni és győzni.

- De miért nem védte meg a társulat?

- Mert nem voltam otthon, és nem tudtam ellensúlyozni az ellenfelek lázító lobbizását. A társulat meg elhitte, hogy a szigor és a fegyelmezett szakmai munka megkövetelése nem más, mint önkényes erőszakosság. Ezt nem nehéz elhitetni egy elbizonytalanított társulattal. Az persze előfordult, hogy délután kettőkor, a próba végén azt mondtam: itt maradtok, amíg kész nincs a darab, és aki kivonul a zenekari árokból, az holnap be se jöjjön.

- Mindenféle vádakról meg munkaügyi perekről is hallottunk...

- Aki következetesen végig akar menni egy úton, óhatatlanul érdekeket sért. De legalább jó, izgalmas színházat teremtettünk. Én végigmentem az operafesztiválhoz vezető úton, és közben ellenségeket is szereztem. Ebből tanultam, és ma már nem lenne annyi ellenségem...

- Legalább ennek alapján is lemérhetjük, hol tart. Ami azért is fontos, mert bár "végigrendezte" a fél országot, mintha igazi iskolát mégsem teremtett volna.

- Nem vagyok integráló rendezői személyiség. És úgy vettem észre, hogy az utóbbi évtizedben igazgatónak mintha jobb lennék, mint rendezőnek. Bár a rendezéseim népszerűek voltak, nem azok miatt fognak emlékezni rám.

LINDNER ANDRÁS - HORVÁTH ZOLTÁN