Berlusconi lepaktálna Mussolini unokájával
Silvio Berlusconi olasz kormányfő megerősítette szerdán, hogy választási szövetségre törekszik az Alessandra Mussolini vezette szélsőjobboldali párttömörüléssel.
A jelenlegi kormánykoalíción belüli Berlusconi-szövetségesek közül többen szót emeltek a Szociális Alternatívával való szövetkezés ellen. Francesco Storace egészségügyi miniszter, a jobboldali Nemzeti Szövetség (AN) tagja tiltakozott a "gátlástalan szövetkezések" ellen. A kereszténydemokraták (UDC) országos titkára, Lorenzo Cesa úgy fogalmazott első reagálásában, hogy a jobboldal legradikálisabb csoportjaival kötendő megállapodás "nem irányozhatja elő szalonképtelen személyek képviselői jelölését".
Berlusconi azzal válaszolt szövetségeseinek első bírálataira, hogy Tilgherrel és Fiorével voltaképpen ő sem akar szövetkezni, hanem csakis Alessandra Mussolinivel, akit - mint mondta - "igaz demokratának" tart. "Majd megkérjük, hogy ne tegyen a listájára vitatható személyeket" - mondta.
Alessandra Mussolini azonban visszautasította Berlusconinak azt a szándékát, hogy "diszkriminálja szövetségeseit". Utalt rá nyilatkozatában, hogy a Szocialista Alternatívát úgy kell elfogadni szövetségesnek, ahogy van, benne Fioréval és Tilgherrel.
A neofasiszta Adriano Tilghert 1975-ben bíróság elé állították, és elítélték a fasiszta párt újbóli létrehozásáért. Roberto Fiore évekig londoni emigrációban élt, miután a szélsőjobboldal hetvenes években elkövetett merényleteivel kapcsolatban gyanúba keveredett hazájában.