"A Fidesznek is gyűjtöttek ajánlószelvényeket erdélyi fiatalok"
A Fidesznek is gyűjtöttek ajánlószelvényeket erdélyi fiatalok Budapesten - közölte Bőhm András az SZDSZ képviselő-jelöltje a Magyar Televízió csütörtöki Nap-kelte műsorában.
A fővárosi SZDSZ-es politikus közölte: "teljes elképedéssel" fogadta a bíróság "jogilag és szakmailag tarthatatlan" ítéletét, ami, mint mondta "legalábbis a bírói felelősség kérdését felveti". A Fővárosi Bíróság (FB) szerint ugyanis Bőhm András az ajánlószelvény-gyűjtés során megsértette a választási eljárásokról szóló törvényt, mert részére román állampolgárságú, erdélyi magyar fiatalok gyűjtöttek ajánlószelvényeket.
Bőhm András szerint a választási eljárási törvényből nem vezethető le, hogy külföldi állampolgárok nem gyűjthetnek ajánlószelvényeket. "A bíróság itt nem alkalmazta a törvényt, ami a dolga, hanem törvényt alkotott" - hangoztatta, hozzátéve, hogy a pártok mellett külföldi kampánytanácsadó cégek dolgoznak Magyarországon "abból a célból, hogy befolyásolják a választókat". Felvetésével a bíróság indoklására utalt, melyben az áll: "külföldi állampolgárok részvétele a választás érdemi részében, az azzal szervesen összefüggő folyamatokban" kizárt.