Orbán, mint a liberális együttműködés szószólója (videó)

Orbán Viktor és Pető Iván a liberális együttműködésről (1994)

A Fidesz elnöke ma a hvg.hu-nak adott interjújában üzent a liberális választópolgároknak, „ akik elutasítják a radikalizmust, akikre a racionális gondolkodás, az állami gyámkodással szembeni idegenkedés jellemző, […] akik helytelenítették, hogy az SZDSZ csatlakozott a Horn-kormányhoz. Őket meg akarjuk szólítani. […] a Fidesz »ezerszínű szövetség«, hasonló a legkülönbözőbb irányzatokat egyesítő nyugati gyűjtőpártokhoz. […] a sokféle nézet megfér egymással, hiszen képviselőik közös cél érdekében fognak össze. A lényeg az, hogy a párt »tőkesúlya« középre mutat. Szeretném, hogy a liberálisok mind nagyobb számban otthont találjanak ebben a pártban.”

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke éles hangú közleményben utasította vissza a liberális szavazóknak szánt Orbán-invitálást. „A racionálisan gondolkodó liberálisoknak már nem sok mérlegelnivalója van. Nekik kétszer is üzent Orbán Viktor az elmúlt időszakban: egyszer, amikor az utolsó konzervatív liberálist, Tölgyessy Pétert kitette a frakcióból, másodszor pedig akkor, amikor dr. Antiliberalizmust [Mikola Istvánt – a szerk.], a Fidesz két lábon járó programjának nevezte és kormányfő-helyettesnek jelölte” – vélekedett Kuncze.
 
1998-ban Orbán Viktornak az egykori szabad demokrata szavazók megnyerésvel sikerült győzni. Ebben szimbolikus jelentősége volt Tölgyessy listán való szerepeltetésének is, aki négy éve is biztos befutó helyet kapott a Fidesz-MDF-listán, ám most a pártelnököt és a Fideszt többször élesen bíráló nyilatkozatai miatt nem volt esélye a csapatba kerülésre. Az egykori szavazási emlékek nem törlődnek teljesen, ezt Orbán is tudja, ezért került most a listájára az a Tellér Gyula szociológus, aki 1990 és 1994 között ült az SZDSZ frakciójában, de a liberálisok szocialistákkal történő koalícója után kilépette a pártjából.

Már 1994-es választási kampányban is konfliktusok terhelték a két párt kapcsolatát. Pedig elvileg mindkettő liberális és ellenzéki színekben harcolt a választók kegyeiért. A két korábbi szövetséges viszonya fokozatosan romlott meg, olyannyira, hogy a második szabad választás előtt már sokkal inkább a kölcsönös bizalmatlanság jellemezte, sem mint az együttműködés. A Fidesz jelentős népszerűség-növekedése (volt hogy 60 százalék felett állt), majd zuhanásszerű népszerűségvesztése ugyan szoros összefüggésben állt az ún. székházüggyel, illetve a gazdasági és „félfordulatával”, de a párt vezetői elsősorban a média tőlük való elfordulásában találták meg a legfőbb okot. Márpedig az SZDSZ-nek változatlanul jó volt a sajtója.

A Fideszen belüli politikai és személyi ellentétek Fodor Gábor és elvbarátai kiválásához vezettek, akik az SZDSZ-nél találtak menedéket. Ez sem erősítette a liberálisok közötti szolidaritást.

Ahogy egyre reálisabbnak tűnt az utódpárti MSZP visszatérése a hatalomba, Orbán mind hangsúlyosabban beszélt az egykori ellenzéki (rendszerváltó) pártok szolidaritásáról, amelybe a kormányon lévő jobboldali pártokkal való összefogás is belefért. Az SZDSZ pedig határozottan elutasított minden együttműködést a kormányzás során elhasználódott és „lejáratódott” jobboldallal, viszont „szabad vegyértékekkel” rendelkezett a szocialisták irányába.

A '94-es kampány elején úgy tűnt, a liberális pártok választási megállapodást sem kötnek majd. De a liberális közvélemény és Liberális Internacionálé nyomosára a két nagy az Agrárszövetséggel, illetve a Zwack Péter Vállalkozók Pártjával kiegészülve a sikertelen január végi próbálkozás után február 22-én megegyezett. A szövetség azonban formálisra sikeredett, jellemző, hogy mind Orbán Viktornak, mind Kuncze Gábornak volt „szövetséges riválisa” a választókerületében. A választási eredmények és az MSZP–SZDSZ-koalíció, illetve a Fidesz jobboldali fordulata után pedig végleg történelmi süllyesztőbe került a „liberális harmadik erő” víziója.